Élete a vendéglátás, sorsa a magyarsága. Nagy Lajos, a harci Diófa Csárda tulajdonosa feleségével, Nagyné Kovács Máriával egy sajátos, máshoz nem hasonlító világot alakított ki az út menti csárdában, ahol a nagy magyar történelmi személyiségek parkja, és a régi mezőgazdasági eszközök gyűjteménye épp oly fontos alkotóelem, mint a házias, ízletes ételeken, nagy adagokon, barátságos kiszolgáláson alapuló vendégfogadás. Idén az Év Tolna Megyei Vállalkozója elismerést kapták meg.

– Nagyon meglepődtem és büszke vagyok rá, hogy ilyen díjat kaptam, nem tudom, hogy ki volt az ajánlóm – mondja Nagy Lajos, amikor leülünk a csárdában beszélgetni. Tizenegy éve vásárolták meg az üzletet, az 1906-ban épített csárda régisége fogta meg első pillanattól kezdve. – „Láttam, hogy a magyarságom itt kiteljesíthetem, 2008. december 12-én a nyitáskor a nagy Magyarország címerét kiraktam. Nagyapám tanítása irányította mindig az életem: „A múltat soha ne feledd, azoknak az embereknek az emlékét meg kell őrizni és átadni, akik az életüket áldozták a szabadságunkért, azért, hogy mi most itt legyünk.”

A kuláknak minősített nagyszülők, a családi hagyomány nagyban meghatározta pályáját és gondolkodását. Életének nagy része az Alföldhöz, Orosháza környékéhez köti, bár a szülői, nagyszülői példa kereskedőnek szánta volna, egy ismerős tanárember közbenjárására az Állattenyésztési Főiskolát 1973-ban végezte el Hódmezővásárhelyen, és első munkahelyet is az állattenyésztésben találta meg. A következő tizenkét év alatt téeszekben, állami gazdaságokban dolgozott, szakmáját szerette, de mint fogalmaz: „mindig egy párttitkár került az utamba”. A konfliktusok után mindig ő húzta a rövidebbet, ma is részletesen meséli történeteit, amikor nem engedte a tagokat, dolgozókat megkárosító „ideológiai alapú” ingyen szolgáltatásokat, mennie kellett. Volt, akinek az szúrta a szemét, hogy háztájiban rengeteg baromfit tartott, második-harmadik műszakban dolgozott. 1985-ban nyitotta meg családi vállalkozásban az Orosházi Vándor Fogadót, akkor 100 fős étteremet építettek fel önerőből, magánvállalkozásban. Olyan sikeres volt, hogy a Békés megyei polgárok szavazata alapján a legjobb étteremnek választották 1987-ben, a réztábla a régi fogadó falán, a bekeretezett újságcikk a Diófa csárdában látható.

– A vendéglátást az életben tanultam meg. Nagymamám mellett állandóan konyhamalac voltam, mindig a konyhában, vagy a főzőasszonyok, emberek között sertepertéltem. Egy kardoskúti juhásztól, Ravasz Imre bácsitól tanultam meg pörköltet főzni. Ő mondta el, hogy egy bográcsban egy birkát vagy egy kakast főzhetünk meg. Ha marhát, vagy sertést választunk, akkor úgy kell előkészíteni, hogy mindig legalább 3-4 testtáj legyen benne, sertésnél mondjuk tarja, comb, lábszár, mert egész más ízt ad mindegyik. Az elkészítés módja pedig szintén fontos. Egy bográcsban hagymát dinsztelünk, 1 kiló húshoz 20-25 deka hagymával, 7-8 deka zsírral kell számolni, ha ez megdinsztelődött, összetöröm, és ráteszem a húsra. Így főzöm lassú tűzön a húst, majd a főzési idő lejárta előtt fél órával paprikázom, sózom. Ma is így készítem a pörkölteket, lényeges a lassú főzés. De a húslevesnél is ezt követem, ma naponta 70-100 liter húslevest főzünk, és a főzési idő 4-5 óra.

De vissza az időben: hiába volt a magas színvonalú vendéglátás, bővíteni szerettek volna, amit egy helyi tanácselnök megakadályozott, ezért továbbléptek. Csongrádon megépítették a Vándor Tanyát és Szentesen a Vándor Sörözőt, ám az újra felépített egzisztenciát egy rossz pénzügyi befektetés elvitte. Újrakezdtek, Ausztriában egy meseszép síparadicsomban vállalkozóként indítottak üzletet. Magyar étlappal működtek, és a forgalom egyre növekedett, elégedettek lehettek volna. Ám beszélgetőtársunk szerint mindig irányította valami az életét, itt is ez történt. Amikor 2008-ban éppen kivitte az ételt a vendégeknek, a tévében Talmácsi Gábor mo-
torversenyző éppen átvette világbajnoki aranyérmét, és felcsendült himnusz. Megállt az ételekkel, megvárta a himnuszt, kiszolgálta a vendégeket, majd a konyhába visszatérve azt kérdezte feleségét: „Mit keresünk mi itt? Menjünk haza.”

Szintén egy véletlen vezérelte a harci Diófa Csárdához, aminek a hagyományát ma is őrzik, de nagyon sokat fejlesztettek, bővítettek rajta. Száz négyzetméterre bővült az alapterülete, téliesítették a teraszokat, korszerűsítették az épületet, és ami nagyon fontos, a konyhát megnövelték, modernizálták. Amikor átvették, négyen dolgoztak a vendéglőben, ma 14-en, egy-egy vasárnap minimum nyolcan a konyhán, öten felszolgálóként dolgoznak. Nagy Lajos a legnagyobb forgalom idején is szeret a vendégekhez kimenni, arcát is adja az ételéhez. Egy idős, székely vendéglátóstól származik a mottója, amit követ: a vendéglátásnak négy íratlan szabálya van. A jó minőség, kiváló étel, a kellő mennyiség (ne spóroljunk az adaggal!), az értékarányos ár, és a családias, barátságos kiszolgálás. Ha ez megvan, a vendég vendégként tér be, és barátként távozik. A barát pedig újra visszajön, és belőle lesz a törzsvendég!

Beszélgetésünk során kiderül, hogy Nagy Lajos és felesége mindig az éttermeik mellett laktak, előfordult, hogy egy raktárat alakítottak át. – Számomra ez nem munkahely, hanem szórakozás- fogalmaz a díjazott, akinek 47 éve nagyszerű társa és segítője felesége, Mária. Ő egyébként hidrobiológus kutatóként a tudományos pályát hagyta ott a vendéglátásért, amit nagyon megszeretett. –A vendégek nagyon aranyosak, az ország minden tájáról keresnek bennünket – mondja.
Három gyermekük és kilenc unokájuk van, érdekes, hogy a vendéglátói végzettségű Zsuzsi kamionsofőr, Mária a harci csárdában szüleivel dolgozik, míg Gábor a vállalkozás legújabb üzletét vezeti. A Szekszárd-Palánki-hegy lábánál 2016-ban nyitották meg a Diófa Étterem-és panziót, a rengeteg munkának megvan a gyümölcse. Jók a visszajelzések, sőt bővítésbe, napelemes korszerűsítésbe is fogtak. Külön öröm a családfő számára, hogy fia hasonló mentalitással gyűjti a régi tárgyakat, ereklyéket és fontosak számára a gyökerei.

Nagy Lajos szenvedélyesen szereti nemzetét, csárdája mellett alakította ki a Magyarok Emlékparkját, ahol Hunyadi János, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, a Trianoni emlékmű Turulmadárral, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, a Kettős Kereszt, Wass Albert, Kovács Béla, valamint a Recski-, és az 1956-os emlékmű található meg. A Horthy Miklós Társaság Tolna megyei elnöke és a Történelmi Vitézi Rend Hadnagya, felesége Nemzetes Asszony.

• Diófa Csárda
• Nagy Lajos
• Év Tolna Megyei Vállalkozója