Könyvtárnyi irodalma van már annak, hogy a vándormadarak milyen “iránytűt” használnak a tájékozódáshoz, és jó ideje gyakorlatilag biztosak vagyunk abban, hogy a Föld mágneses mezejének érzékelése a végső megfejtés. Azt azonban a mai napig sem tudjuk bizonyosan, hogy egészen pontosan mi az a biokémiai folyamat, amely lehetővé teszi ezt a fajta érzékelést – legalábbis ez derül ki abból, hogy egy angol-német-kínai kutatócsoport nemrég például egy újabb ötlettel állt elő.

Egy olyan elméletet fejlesztettek tovább, amelyet Klaus Schulten német-amerikai biofizikus még 1978-ban dobott be a tudományos köztudatba: az úgynevezett szabad gyök párok reakcióját. Az elmélet mögött természetesen bonyolult kvantumfizikai elméletek húzódnak meg, de egészen leegyszerűsítve csupán arról van szó, hogy bizonyos molekulák párosítatlan elektronjai, azaz szabad gyökei éppen milyen formációkat vesznek fel (a párosítatlan itt csak annyit jelent, hogy az elektronok egyedül állnak, nem párokat alkotva, ami instabilitást okoz).

Az ötlet onnan ered, hogy a párosítatlan elektronoknak mágneses tulajdonságaik is vannak, ami többek között azt is jelenti, hogy reagálnak, ha mágneses térbe kerülnek. Schulten egykor csak elméleti ötlete már 2000 óta folyamatosan foglalkoztatja a kutatókat, mert az ezredforduló évében kiderült, hogy egyes állatok, köztük a vándormadarak szemében vannak olyan receptormolekulák, amelyek attól függően lépnek reakciókba, hogy a bennük található szabad gyökök milyen állapotban vannak, azaz hogyan rendeződnek mégis párokba bizonyos hatásokra.

A fentieket végiggondolva adja magát az összkép iránti igény, hiszen ha tudjuk, hogy a madarak rendelkeznek egy olyan biokémiai rendszerrel, amelyet biztosan befolyásol a mágneses mező, akkor gyanús lehet, hogy valamilyen módon ezzel érzékelik a körülöttük lévő teret, és ennek az érzékelésnek a finom változásait használhatják tájékozódásra.

A német-angol-kínai kutatók újítása az, hogy először figyelték meg laboratóriumi körülmények között, hogy ez a bizonyos molekulatípus (úgynevezett kriptokróm), amely jó eséllyel a tájékozódást segíti, ténylegesen milyen biokémiai reakciókra képes a szabad gyök párok átrendeződésekor.

A kisérletből pedig kiderült, hogy ezek a biokémiai reakciók létre tudnak hozni olyan hatást, amelyet az idegsejtek az agy felé továbbítanak. Ráadásul arra is rájöttek, hogy ez a bizonyos kriptokróm molekula hiába van meg a nem vándorló madarakban, ott a működését nem befolyásolja a mágneses tér változása (emellett sok más funkciót ellát, de ezt nem).

A Chemistry World szaklap a kísérlettel kapcsolatban megszólaltatott néhány független szakértőt, és ebből rögtön látszik, hogy az eredményeket egyértelműen komolynak tartják, de korántsem lehetünk még biztosak abban, hogy tényleg ezzel a módszerrel boldogulnak a madarak. A svéd Lund egyetemének kutatója, Eric Warrant szerint nagy lépés, hogy a kutatócsoport bebizonyította, hogy a kérdéses molekula képes a mágneses mező változásainak hatására érzékelő anyagot termelni, és ezt megfelelő mennyiségben akár az érzékeléshez szükséges ideig (azaz legalább milliszekundumos nagyságrendig) fenntartani.

A frankfurti Goethe Egyetem etológusa, Roswitha Wiltschko szerint azonban az eredmények akármennyire is korrektek, egyelőre nincsenek összhangban a vándormadarakkal kapcsolatos számos etológiai megfigyeléssel, vagyis lehet, hogy jó úton járnak a kutatók a gondolkodással, de biztosan nem találták még meg a teljes mértékben igazolható választ a kérdésre.

• vörösbegy
• vándormadár
• kutatás