Nemzeti mítoszok és a Tolnához kötődő „sehonnai" magyar
„Egészségtelen szeretet köt Magyarországhoz, mint gyermeket az alkoholista szüleihez.”
A Németországban született Imamura Tomoya anyja magyar, apja japán, és bár mellékesnek tartja a nemzeti hovatartozást, magyarnak mondja magát, ha választani kell. „Egészségtelen szeretet köt Magyarországhoz, mint gyermeket az alkoholista szüleihez”– mondja a huszonéves fotós, aki régen tolnai nagyszüleinél töltött minden szünetet.
Imamura itt bemutatott Petőfi holtteste című sorozata az esseni Folkwang egyetem fotó szakán készült mestermunka. Származása, vagy ahogyan ő nevezi: „sehonnaisága” egyszerre adta meg a szükséges rálátást a magyar jelen témájára, és távolította el ugyanazt. A kettősség a munka koncepcióját is meghatározta: dokumentációs és beállított fotók váltják egymást. A masszív hétköznapi reményvesztettség képeit papírmaséból készült nemzeti szimbólumokkal töri meg. Ezek az egyetlen specifikusan Magyarországra utaló jelek, különben nehéz lenne megmondani, hogy a fotók Kelet-Európa melyik sarkában készültek.
Sorozata egyfajta állásfoglalás, a poszt-szocialista állapotból született újfajta nacionalizmus kritikája. „Egy évszázadok óta elnyomott nép, melynek kultúrája és oktatása az elnyomásról szól, új ellenséget keres, akit a mostani szabad, de nem igazságos világban vádolhat”– így látja a fotós a kétezres évek Magyarországát. A magyar történelmi önkép alakulása szerinte éppen olyan ködös, mítoszokkal teli és bizonyosságokat nélkülöző, mint a „nemzeti messiás” Petőfi halála.
Imamura Tomoya sorozata a most szeptember elején rendezett svájci Verzasca Fotófesztivál shortlist-jén is szerepel.
„Amikor harminc éve a vasfüggöny lehullott, Magyarország (anyám szülőföldje és az enyém is, ha választanom kellett volna) jövője tele volt nagy reményekkel”– mondta Imamura.
Alattad a föld, fölötted Lenin, benned a létra.
Az egykilós fehér kenyér visszatérő elem a képsorban, alapélelmiszer és utalás Jézus testére.
„Nem elsődleges a politikai kritika, viszont nem is mellékes, mert szerintem a releváns kortárs művészet valamilyen formában politikai is.”
A sorozat dokumentációs és beállított képeket is tartalmaz, bár nem egyértelmű, hogy az egyes képeknél mekkora manipulációra került sor.
A fotós maga készítette a papírmasé szobrokat.
A fehér papírmasé szimbólumok kiégett formaként, vagy akár üres vetítőfelületként jelennek meg.
A hátat fordító Petőfi, a fotósorozat címadó „nemzeti messiása”.
A mi vidékünk a kétezres években.
A fasírt és a nemzeti önkép titka ugyanaz: a megfelelő alapanyagok alapos összegyúrása.
Amikor a nemzeti mitológiából valóság lesz.
