A zűrzavaros nyugat-magyarországi helyzetet felhasználva 1921 októberében IV. Károly másodszor is kísérletet tett a magyar trón elfoglalására (először 1921 tavaszán próbálkozott). Abban bízott, hogy a nyugati határ két oldalán tartózkodó magyar fegyveresek közül sokan mellé fognak állni – Sopron katonai parancsnokáról, Ostenburg-Moravek Gyuláról például köztudott volt feltétlen királyhűsége. Okulva a húsvéti kudarcból, Károly gyorsan akart cselekedni. Terve az volt, hogy a királyhű nyugat-magyarországi csapatok élén egy nap alatt Budapestre vonul, s Horthyt – ha másként nem megy, erőszakkal – eltávolítja.

Arra számított, hogy ilyen rövid idő alatt a kisantant nem tud mozgósítani, és mire felocsúdik, már nem támadhat, mert a nagyhatalmak tudomásul fogják venni a fait accomplit.

A kisantant felkészült a támadásra

A terv első része kifogástalanul sikerült. A király bérelt gépe október 20-án délután sikeresen földet ért egy tarlón, néhány kilométerre gróf Cziráky József legitimista politikus dénesfai kastélyától. A kastélyban népes tábor várta: gróf Andrássy Gyula, a Monarchia utolsó külügyminisztere, gróf Mikes János szombathelyi püspök, báró Lehár Antal ezredes, a szombathelyi katonai körzet parancsnoka és mások. A következő színtér Sopron volt, ahová 22-én hajnalban érkeztek. Károly itt kormányt alakított, melynek Andrássy, Lehár és gróf Apponyi Albert is tagjai lettek. Innen Ostenburg-Moravek és csapatai kíséretében indult tovább a főváros felé.

Akciója természetesen nem maradt titokban, mire október 23-án Biatorbágyra értek, már egész Európa tudott a dologról. Sőt a kisantant követei már 22-én megjelentek a budai Dísz téren, ahol akkor a Külügyminisztérium székelt, és közölték: ha a magyar kormány nem lenne abban a helyzetben, hogy a közép-európai status quót fenntartsa, úgy kormányaik maguk fognak arról gondoskodni. Románia egyelőre kivárt, Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság azonban már 23-án mozgósított.

Ismét el kell űzni a királyt

Bethlen Istvánnak nek 22-én reggel jelentették a történteket. A kormányfő azonnal Horthyhoz sietett, akivel négyszemközt vitatták meg a helyzetet. Mindketten úgy látták, hogy Károly hatalomátvétele háborús veszélyt és esetleg újabb katonai megszállást jelentene Magyarország számára, ezért elhatározták: a fegyveres támadásra fegyverrel válaszolnak, s a királyt ismét az ország elhagyására kényszerítik.

A fél 10-re összehívott minisztertanács ugyanígy döntött. A délután folyamán Horthy és Bethlen közvetítő útján felajánlották Károlynak, hogy csapatai nélkül jöjjön a Várba, tekintse meg a kisantant, valamint a nagyhatalmak tiltakozó jegyzékeit, és személyesen beszéljen a követekkel. A király azonban, környezetére hallgatva, nem élt ezzel a lehetőséggel. Az ellenkormány miniszterelnöke, Rakovszky István telefonon azt közölte Bethlennel, hogy ha átadják a hatalmat, akkor „enyhe elbírálásban” lesz részük. Ellenkező esetben „szabad kezet biztosít magának”.

Rövid harc és trónfosztás

A kocka ezzel el volt vetve. Az úgynevezett budaörsi csata 23-án délelőtt kezdődött. Károly csapatai kezdetben könnyedén nyomultak előre; délutánra a Kelenföldi pályaudvar közelébe jutottak. Ezalatt azonban egyre-másra érkeztek a vidékről felrendelt kormánycsapatok, úgyhogy délutánra megfordult a helyzet. A király csapatai visszavonultak, és kezdték letenni a fegyvert. A vereség elkerülhetetlenségét felismerve a rojalista csapatok főparancsnoka, Hegedűs Pál altábornagy elárulta egységeinek helyzetét és tűzerejét.

Másnap Lehár ezredes így kénytelen-kelletlen aláírta a feltétel nélküli fegyverletételről és a király önkéntes lemondásáról szóló okmányt. Az előnyomuló kormánycsapatok elől Károly Tatára menekült, ahonnan a kormány Tihanyba vitette. A fegyveres puccskísérlet meghiúsulása után a nagyhatalmak és a kisantant államai erélyes hangú jegyzékekben követelték a Habsburg-ház trónfosztásának kimondását. A Minisztertanács november 1-jén, a Nemzetgyűlés november 6-án fogadta el a detronizációt törvényjavaslatot.

Az 1723. évi I. és II. törvénycikkeben foglalt pragmatica sanctio és minden egyéb jogszabály, amely az Ausztriai Ház trónörökösödési jogát megállapította vagy szabályozta, hatályát vesztette és ezzel a királyválasztás előjoga a nemzetre vissza szállt – olvasható a törvényben.

Ugyanezekben a napokban a Károly egy angol monitor hajón elhagyta Magyarországot. Tartózkodási helyéül az antant hatalmak Madeira szigetét jelölték ki, ahol fél év múlva, 1922. április 1-jén meghalt. Magyarország államformája ettől függetlenül a királyság maradt, csupán a trónon nem ült senki.

 

• IV. Károly
• történelem
• királyság