2016-ban a Bayern München nagyon nehéz feladat előtt találta magát. A klubnak meg kellett találnia Pep Guardiola utódját, és csak egy ember: Carlo Ancelotti jöhetett szóba.

Nekünk, játékosoknak ez egyrészt komoly stílusváltást jelentett, hiszen amit Ancelotti egy hét alatt adott át, arra Guardiolának elég volt három óra. Másrészt, ahogy elődjére is, Ancelottira is igaz volt a következő: játékosként jól érzi magát mellette az ember, mert érzi, hogy a mester a teljes edzői repertoárját a csapat rendelkezésére bocsátja. Ezért is lehet sikeres bárhol a világban.

Valószínűleg nagyon kevesen neveznék meg Carlo Ancelottit egy közvélemény-kutatásban arról, hogy ki a világ legjobb edzője, még Olaszországban sem. Pedig egyedülálló rekordot tudhat magáénak. Ő az egyetlen edző, aki hamarosan bajnok lesz Európa öt nagy bajnokságában: az AC Milannal a Serie A-ban, a Chelsea-vel a Premier League-ben, a PSG-vel a Ligue 1-ben, a Bayernnel a Bundesligában, a Real Madriddal pedig a győzelem kapujában áll a La Liga-ban.

Továbbá nincs még egy olyan edző sem, aki gyakrabban (háromszor) vagy több klubbal (kettővel) nyert volna Bajnokok Ligáját. És még mindig nincs vége: Ancelotti egyike annak a hét férfinak, akik játékosként és edzőként is magasra tarthatták ezt a trófeát.

Játékosként azért győzhetett, mert rendkívüli stratégiai képességei voltak. Ancelotti a legendás AC Milan csapatának tagja volt Arrigo Sacchi vezetése alatt, aki nagyszerű egyéniségeket tanított koncepciózus játékra. Ancelotti tehát ott volt a pályán akkor, amikor a modern futball valóságos forradalma zajlott, amikor a modern labda elleni játék operációs rendszerét programozták: a labdaorientált zónajelölést, melynek a kódja a mai napig érvényben van.

Ez a topligás játékosi tapasztalat abszolút előfeltétel ahhoz, hogy valakiből csúcsedző lehessen. Minden olyan edzőnek, aki nem játszott a legmagasabb szinten, hiányozni fog az a nehezen megfogható valami, amit Ancelotti személyesen megtapasztalt. Így a játék, a játékosok, a profi futball miliőjének mély megértése az ő esetében belülről fakad.

Ancelotti egyáltalán nem rabja a dogmáknak, és játékosként szabad kezet ad. Ancelotti amúgy az extrém karakterek kezelésében tűnik ki a legjobban.

Ancelotti olyan karakteres férfiakkal is jól kijött, mint Silvio Berlusconi, Roman Abramovics, Florentino Pérez vagy akár Nasser Al Khelaifi. Néhány hét müncheni tartózkodása után felkeresett, és megkérdezte tőlem, ki a főnök tulajdonképpen, Uli Hoeneß vagy Karl-Heinz Rummenigge? Fontos volt tudnia, hogy tudja, kinek a kezében van a gyeplő.

Abban az időben, amikor edzett minket, előfordult, hogy az öltözőben kaotikusak voltak a viszonyok. Alapvetően gyerekes dolgok történtek, és Ancelottinak fegyelmet kellett volna biztosítania. Kapott is egy öt pontos listát, amire nekünk, játékosoknak oda kell figyelnünk a jövőben. Edzés után félrehívott, megmutatta a listát és azt mondta: "Most jól elkapták a tökömet!”

Aztán Ancelotti az öltözőben odaállt a csapat elé, ránézett a papírjára, és így szólt: "Parancsot kaptam a testülettől, hogy olvassam fel nektek ezt a listát." Amit mondott, ahogyan mondta, a hangneme, ahogy kinézett, mind kifejezte: ez nem tartozik a munkaköréhez, hiszen ‘nem újoncokat edzek, de ha a főnökök ezt akarják, akkor megteszem.’

Ancelotti független. Van bája, humora és bizonyos nemtörődömség is jellemző rá. Távolságot is tud tartani. Az utolsó sípszó után gyakran láttuk étteremben a családjával. Jó olasz éttermet bármelyik városban lehet találni.

Ancelotti, aki az észak-olaszországi Reggioloban gazdálkodók fiaként nőtt fel, már fiatalon hozzászokott a kemény munkához. Ő tényleg megtestesíti mindazt, ami a futballban lehetséges: nagyon lentről jött és feljutott a legmagasabb csúcsra. Mégsem veszi magát túlságosan komolyan.

Akik most azt kérdezik, hogyan lehet valaki sikeres öt országban, öt nyelven, azoknak tudniuk kell: a labdarúgók sok mindent nem verbálisan csinálnak. Ancelotti pedig minden nyelven elsajátította a játékhoz szükséges ötven legfontosabb szót. Az élvonalbeli futball nemzetközi. A Real, a PSG, a Chelsea, a Bayern és a Milan stílusában csak árnyalatnyi különbségek vannak. Ancelotti pedig az ideális megoldás lehet az ilyen csapatok csendes átvételére.

Madridban minden bizonnyal szereti Karim Benzema elképesztő univerzális tehetségét, Luka Modric játékintelligenciáját, Toni Kroos pontos passzait. Benzema faltjai viszont kevésbé érdeklik, és már nem akarja Kroost védekezésre tanítani. A Real edzőjeként tisztában van azzal, hogy előfordulhat olyan bukás, mint a Barcelona elleni 0:4. A zsenialitás egész egyszerűen nem nyilvánul meg minden meccs során. Ancelotti tudja ezt, és a játékosok is tudják, hogy ő tudja. Támogatják egymást, mert közéjük tartozik.

A vereségek után is higgadt, és odaáll a játékosai elé. A csapat és az edző egy egységet alkotnak: ez Ancelotti nagy érdeme. A PSG és a Chelsea elleni 3:1-es győzelmek bebizonyították, hogy a Real Madrid nem csak a bajnokságot, hanem a Bajnokok Ligáját is megnyerheti.

Az utolsó aktív évemet Ancelottinál töltöttem. Amikor elmondtam neki, hogy befejezem a pályafutásomat, megkért, hogy gondoljam át. Azt mondta, akár 40 éves koromig játszhatok ezen a szinten. De amikor rájött, hogy elhatározásom végleges, megpróbált ott tartani segédedzőnek. De inkább távolságra volt szükségem.

Szereti, amit csinál, szereti a futballt és a focistákat is. Ezért szeret mindenki a nagyszerű edző, Carlo Ancelotti irányítása alatt játszani.

 

• Carlo Ancelotti
• edző
• foci
• futball