Boldizsár Ildikó mesekutató, meseteraputa könyveiben rengeteget olvashatunk a népmesékről, többek között arról, hogy a népmesék a világ megismerésében segítenek a gyerekeknek. Ez pedig nem azt jelenti, hogy csupa csillámpónis, idilli helyzettel találkozik a gyerek a meséken keresztül, hiszen a valóság, az őt körülvevő világ is minden, csak nem idilli. A népmesékben ezért igenis jelen van a gonosz, az ellenség, akit le lehet győzni, és olykor kifejezetten véres jelenetekkel is találkozhat a mesékben a gyerek.

„A népmeséket emberi tapasztalatok gyűjteményének is tekinthetjük, hiszen az emberismeretük is hozzájárul a hatásukhoz. A régiek nemcsak a világot akarták megérteni és megmagyarázni történeteken keresztül, hanem önmagukat és a másik embert is. Figyeltek, észrevették, megértettek – majd minden tapasztalatot mesékbe zártak.”

Az erőszak jelen van a népmesékben
Illyés Gyula, a Hetvenhét magyar népmese című könyvének utószavában így írt a népmesékről: „Volt még valamire figyelmem. Ezeket a meséket mindenkor legjobban a gyermekek élvezték, de nem a gyermekek költötték. Így nem egy fordulatukban a harag, a kegyetlenség, a bosszú, a kemény szóhasználat olyan elemei kerültek beléjük, amelyeket a felnőtt természetesnek érez, de amelyektől a gyerek megriadhat. A tapasztalat vezetett rá, hogy ezeket tompítsam, a lényeg megmásítása nélkül, ezúttal is.” Ebből a könyvből hoztunk most idézeteket a népmesékből, melyekből kiderül, hogy bizony az erőszak vagy épp a szexualitás nem kerüli el ezeket a meséket.

„De hogy másodszor megcsókolta volna Árgyélus Tündérszép Ilonát, előbb tizenegyszer pofon vágta.” (Tündérszép Ilona és Árgyélus)

„A király úgy megharagudott, hogy a felesége ilyen tanácsot adott a szegény embernek, hogy rögtön bement a feleségéhez, ráripakodott, hogy eltakarodjék azonnal a házból, a nap meg ne süsse ott többet!

Azt mondta erre csöndesen az asszony, ismerve az ura hirtelen természetét:
– Nem bánom, elmegyek, akár tüstént, csak engedd meg, hogy amit legjobban szeretek s kedvelek, azt is elvihessem magammal!
Azt mondta erre a király:
– Azt jó szívvel megengedem.
Még aznap elköltözött az asszony egy kis házba, amelynek még üveg sem volt az ablakán, csak hártya. Tudta, hogy az urának olyan szokása van, hogy ha este lefekszik a paplanos ágyba, rögtön igen mélyen elalszik. Hát ahogy este lett, négy emberrel odament, a paplannak a négy szegét megfogatta, és elvitette a királyt is oda, ahova ő költözött, abba a hártyás ablakú házba. Mikor Mátyás király másnap megébredett, és látja, hogy alig lát ki az ablakon, azt mondja:
– Mi az? Hol vagyok? Ki merte ezt tenni velem?
Azt mondja csöndesen a királyné:
– Megengedted, hogy elvigyem magammal, amit legjobban szeretek; hát elhoztalak magammal!” (Mátyás király és a székely ember lánya)

„Akkor a lány kebléről az egyik rózsa galamb formájában elszállt, a másik meg a kiskondássá változott. A királylány csak nézett, hogy maga előtt látta a kiskondást. Akkor a kiskondás magához ölelte a lányt.
– Szívem szép szerelme! Én a tied, te az enyém! Ásó-kapa válasszon el egymástól!” (A kiskondás)

 

• mese
• népmese
• tapasztalat