Az Eurostat statisztikái alapján az elmúlt években már a GDP 1 százalékát költötte a hazai kormányzat különböző sportcélokra, ami több mint duplája az EU 0,4 százalékos átlagának.

A magyar költekezés 2014 után indult be igazán, és páratlan egész Európában. Sajnos ezzel nem járt együtt a magyar társadalom egészségének vagy akár csak sportolási szokásainak változása, ahogy a sporteredmények sem javultak. Az állami költségvetési kiadások 2,0 százalékát tesz ki nálunk a sport, míg az EU átlaga 0,8 százalék.*

Magyarország tehát gazdaságának erejéhez képest példátlanul sokat költ sportra az EU-ban, a második legtöbbet költő svédeknél is csupán a fele az ilyen célú kiadások aránya a költségvetésben.

Az utóbbi években folyamatos és jelentős volt a növekedés: 2014 és 2018 között közel háromszorosára nőtt a valós kiadások összege, ahogy alábbi ábránkon látható. A költségvetési törvényekben jóváhagyottnál a valóságban az elmúlt években százmilliárdos nagyságrenddel többet költött a kormányzat. 2020 az első év, amikor a tervek szerint csökkenne az arány, de csak egy-másfél év múlva derülhet ki, hogy ezt sikerült-e tartani.

A kormányzati kiadásokról sok információ érhető el, de eddig alig lehetett arról valamit tudni, hogyan alakult a települési önkormányzatok sportra fordított kiadása. A Magyar Államkincstárnál gyűjtött települési önkormányzati zárszámadások alapján ezt mutatjuk most be.*

Az elemzésünk eredménye az, hogy 2018-ban a települési önkormányzatok összes kiadásának 2,1 százalékát fordították sport célokra.

Ez egy tized százalékponttal magasabb a kormány kiadásainak arányánál is, pedig az önkormányzatok finoman szólva sem bővelkednek forrásokban. Fontos azonban kiemelni, hogy az önkormányzatok költségvetésében megjelennek az állami és uniós támogatások is, tehát ha egy focipálya építésére kapnak állami támogatást, akkor az ugyanúgy kiadás (de nem a saját forrásokból).

A települési önkormányzatok 2018-as 3,1 ezer milliárd forint kiadásaiból 67 milliárdot költöttek sportcélokra. Azt gondolhatnánk, hogy legalább helyben a rekreációs sportok, a gyermekek szabadidős tevékenysége viszi el a források nagyobb részét, ha már az állam szinte csak felesleges stadionokra költ.

Sajnos azonban a településeken is az összes kiadást a stadionok, létesítmények építése és fenntartása viszi el. Rekreációs vagy tömegsportra (például futóutak, közterületi fitnesz parkok, pingpong asztalok, gyerekek sportlehetőségeinek támogatására) már alig jut pénz.

Az összes települési sportkiadások 70 százalékát a stadionok és sportlétesítmények viszik el.

A települések között óriási különbségek vannak abban, hogy mennyit fordítanak sportra. Az alábbi térképen azt mutatjuk meg, hogy a 2018-as zárszámadási beszámolók alapján egy lakosra mennyi önkormányzati sportkiadás jutott:

A települések között igen nagy különbségek vannak. A közel 3200 önkormányzat több mint fele semennyi pénzt nem költ sportra. Összesen kétmillió magyar lakik olyan településeken, ahol az önkormányzatok egy fillért sem tudnak sportra költeni.

Ehhez képest van 33 olyan önkormányzat, ahol 10 százaléknál is többet fordítanak erre. Alapvetően olyan kistelepülések kerültek ebbe a kategóriába, akik kormányzati támogatást nyertek például kosár- vagy focipályára, vagy éppen egy öltöző felújítására. Esetükben nem a sporttámogatások magasak, hanem leginkább a saját források alacsonyak.

A másfélezer lakosú Bükkaranyoson például egy belügyminisztériumi támogatás segítségével, 219 millió forint értékben egy új tornacsarnokot építettek az általános iskolához. Korábban egyáltalán nem is volt beltéri sportolásra vagy akár nagyobb rendezvények megtartására alkalmas hely a településen. Honton sportöltözőre nyertek támogatást, egyébként évi félmilliót tudnak csak sportcélokra költeni.

A Mosoni-Duna partján fekvő Kimlén csónakházat építettek uniós forrásból, ami a sport mellett egyben turisztikai fejlesztés is.* Ezek a példák is jól mutatják, hogy a kistelepüléseken alapvetően nem felesleges stadionokra költenek, hanem inkább praktikus és hiányzó beruházásokra, amit saját helyett állami vagy uniós forrásból tudnak megvalósítani.

A legkevesebbet pont a falvakban élők sportolására tudnak költeni az önkormányzatok. A megyeszékhelyeken viszont nagyon sokat.

Egy megyeszékhelyen élő lakosra tízszer annyi önkormányzati forrás jut sportra, mint egy falusira.

Érdekes megnézni azt is, hogy a nagyobb településeken és a budapesti kerületekben hogyan változnak a számok, ha figyelembe vesszük a polgármesterek párthovatartozását.

A fideszes nagyvárosi polgármesterek 2018-ban a költségvetésük 3 százalékát, míg az ellenzékiek csak 1,7 százalékát költötték sportra.

Ez alapján úgy tűnik, hogy a fideszesek helyi szinten is sokat szeretnek a sportra költeni. Sajnos azt nem lehet kiolvasni a költségvetési zárszámadásokból, hogy mennyi ment ebből verseny- és mennyi szabadidősportra. Azonban a drága stadionok leginkább az önkormányzatokat terhelik: a kongó ürességű focistadionokat valakinek fenn is kell tartani, és ez jelentős terhet nő a városokra. Ezért nagy eséllyel az járt jobban, aki nem kapott ilyet a településén.

Különösen elgondolkodtató a rekorder települések helyzete: Dunaújvárosban a teljes önkormányzati költségvetés 15,9 százalékát, Székesfehérváron 15,6 százalékát, Veszprémben pedig 15,4 százalékát a sport vitte el.

Kétséges, hogy ne lett-e volna máshol is helye ilyen jelentős forrásoknak. Csak ebben a három városban 18 milliárd ment el sportra 2018-ban. Az összes magyarországi települési sportkiadás negyedét ebben a három városban költötték el, ami óriási aránytalanságot jelent.

Megkerestük a sportra legtöbbet költő önkormányzatokat is, hogy mit gondolnak arról, hogy az országos toplista élén végeztek. A kistelepülések esetében az alacsony saját forrás és a kormányzati és uniós pályázatok nagyon torzítanak, így esetükben még a kirívó értékek is inkább szerencsés pályázatra utalnak, mint felelőtlen gazdálkodásra.

A nagyobb városok közül csak Székesfehérvár önkormányzatól kaptunk választ. Válaszuk alapján “mintegy 1 milliárd forintot költ évente a város sportra. Ennek a forrásnak nagyjából a felét létesítmény-üzemeltetésre fordítjuk, amiből az uszoda működtetése a legdrágább. Az összeg másik felét az utánpótlás-nevelésre, az élsportra, a szabadidősportra, a diáksportra, valamint sportrendezvényekre biztosítja az Önkormányzat”.

A 67,5 milliárdos kiadáshoz képest ez valóban nem is volna sok, de 2018-ban még 9,5 milliárd is szerepelt fejlesztésként. Ebben az évben adták át a város megbízásából készült sóstói stadiont, így a beruházás egy részét számolhatták el ebben az évben. A bruttó 18,6 milliárdos stadion ára közel két évtized sportkiadását fedezte volna a városnak, ami biztosan nagyságrendekkel több embert érint, mint az érdektelen NB I-es meccsek.

A városok közül még a 10 ezer fős Tökölt érdemes kiemelni, ezen a településen ugyanis minden 10. forintot sportra költöttek. Ezzel kapcsolatos kérdéseinkre Hoffmann Pál KDNP-s polgármester (szkennelt, aláírt papír formájában) az alábbi választ küldte:

A volt kézilabdázó polgármester 2010-től egy cikluson át parlamenti képviselő is volt, és büszkén nyilatkozik arról, hogy a számos visszaéléstől terhelt TAO támogatási rendszer kialakításában aktívan részt vett. A településvezető egyébként élvezi választói bizalmát, hiszen 1990 óta folyamatosan vezeti a települést.

Ilyen tapasztalat mellett meglepő, hogy nem ismert a polgármester előtt, hogy a 2019-es zárszámadást az önkormányzatok még el sem készítették, a koronavírus járvány miatt pedig csak nyáron fognak szavazni róla az önkormányzatok. Így ősz előtt esély sincs rá, hogy a tavalyi adatok minden önkormányzatra rendelkezésre álljanak.

A polgármester válasza pedig igen tanulságos a sporttámogatásokkal kapcsolatban is. A költségvetési beszámoló szerint a teljes összeget sportlétesítmény fejlesztésre és fenntartásra költi a város. Szabadidősportra, diáksportra, fogyatékkal élők sportolására, de még utánpótlásnevelésre sem költött a város egyetlen fillért sem*.

• sport
• sportolás
• kiadás
• költség