Szelídnek látszik, de nem az
Íme a növény, amitől a vikingek dühöngő, vérszomjas harcosokká változtak.
Több mint ezer évvel ezelőtt a viking harcosok pontosan tudták, hogy miként kell félelmet kelteni azokban, akik útjukat akarták állni. Számos áldozatuk a Brit-szigetek valamelyik kolostorában élt – ezek az intézmények remek forrásai voltak a rabszolgáknak, nagyszerű terepei a puszta rablóhadjáratoknak.
El lehet képzelni, hogy mit éreztek a jámbor, istenfélő férfiak, amikor egy tucatnyi viking összegyűlt a kapujuk előtt – néhány berserkerrel a soraikban. A berserkerek talán még arról is meggyőztek bárkit, hogy ők nem is emberek – ördögien festettek, dühödten pajzsukba kapaszkodtak, a szájuk habzott és úgy festettek, mint valami vérre éhes vadállatok.
A tudósokat már régóta foglalkoztatja a kérdést, hogy vajon milyen szert használtak a hírhedt viking alfaharcosok ahhoz, hogy a berserkergang névvel jelzett, felfokozott hadiállapotban kerüljenek? Talán egy hallucinogén gomba volt, netán épp a légyölő galóca? Vagy a fenyérmirtusz, amit az északiak az italok fűszerezésre használnak? Vagy szimplán csak részegek voltak a viking harcosok?
Egy nemrég megjelent tanulmányban a kutatók azt állítják, hogy megtalálták a szert, ami nem más, mint a bolondító beléndek.
Ez a növény tradicionális fájdalomcsillapítónak és érzéstelenítőnek számít Európában.
Érdekes a beléndek hatása, ugyanis a személy a lelkiállapotától függően akár vakító haragra is gerjedhet. A düh széles skálán mozoghat: az enyhébb mérgelődéstől a küzdelemre sarkalló, agyat elborító dühig.
A beléndek nem játékszer, őrült fenevaddá változtathat. A berserkerek annyira felfokozott állapotba kerültek a csatában, hogy sokszor még a barátot sem tudták az ellenségtől megkülönböztetni.
Forrás: www.mnn.com
