Őshonos növény- és állatfajainkat nemcsak az élőhelyek eltűnése, beépítése, feldarabolódása, hanem a nem őshonos intenzíven terjedő fajok, az úgynevezett özönfajok is veszélyeztetik. Leghatásosabb ellenük akkor fellépni, amikor még nem terjedtek el egy adott területen, nem váltak igazán problémássá, uralkodóvá. De miből lehet tudni, hogy egy nem őshonos fajból özönfaj lesz – merthogy nem mindegyik jövevény lesz igazán veszélyes. Ez olyan kérdés, amivel kapcsolatban még jelenleg is folynak a kutatások, ugyanakkor ez eddigi eredményeknek egy közös pontja van: az a faj, ami már valahol a világban veszélyes özönfajjá vált, jó eséllyel máshol is az lesz.

A kaktuszok (Cactaceaea) családja az Amerikai kontinensen alakult ki, ott őshonos. Persze különleges formájuk és szép viráguk miatt nagyon gyorsan dísznövényekké váltak az egész világon. Ezzel addig nem is volt gond, míg ki nem ültették őket a szabadba: mára számos nemzettségük özöngyommá vált Ausztráliában valamint Európa mediterrán térségében. Leggyakoribb özöngyom közülük a fügekaktusz (Opuntia ficus-indica), de más Opuntia fajok (pl. O. phaeacantha, O. stricta), illetve más kaktusznemzettségek fajai: pl. Cylindropuntia imbricata is özöngyommá váltak. Hozzánk legközelebb a horvát tengerparton, illetve Bulgáriában van jelentős Opuntia humifusa kivadulás. Bulgáriában veszélyes inváziós fajként és legelőgyomként tartják számon.

Magyarországon is kedvelt dísznövények a télálló kaktuszok (pl. O. phaeaecantha, O. humifusa), mivel ezek a fajok jól tűrik a hideget. Észak-Amerikában Kanada déli részéig előfordulnak és kibírják a -10, -20 °C-os hideget is. Kedvelik a jó vízáteresztésű talajokat, ahol napos helyen sokáig túlélnek. Előszeretettel ültetik ki utcára is, annak ellenére, hogy közel 5 cm-es tüskéi sem veszélytelenek.

Sajnos már több helyen megtalálták természetvédelmi őrök, természetjárók szabadban állományukat. Az egyik ilyet, Opuntia phaeaecanta faj pár négyzetméteres állományt Klébert Antal természetvédelmi őr találta 2017-ben a Vértes egyik fokozottan védett völgyében, egy meleg, dolomit-sziklagyeppel borított hegyoldalon. Minden valószínűség szerint kiültetésről lehet szó, mert a hely különösen alkalmas a kaktusz túlélésére, ugyanakkor távol van lakott területtől, tehát kidobásnak vagy állati terjesztésnek kicsi az esélye.

A két nagyobb kaktusztő már pirosló terméseket is hozott, melyekben valószínűleg életképes magok voltak. Továbbá a leszakadó hajtás darabok is könnyen meggyökeresedtek, láthatóan elindult a kaktusz terjedése. Az irtásra az elmúlt 2 évben került sor, de még idén is akadt olyan tő, ami elkerülte korábban a figyelmet és megmaradt. A területet még pár évig biztosan rendszeresen ellenőrizni kell, hogy ne maradjon véletlenül se kaktusz a gyepben.

Nyilván most még viszonylag könnyű volt eltávolítani ezt az állományt. Akkor mi szükség volt rá, nem lehetett volna hagyni és megfigyelni a viselkedését? Erre egyértelműen nem a válasz, két okból is: egyrészt érdemes tanulni mások hibáiból. Ha már máshol özöngyomként viselkedik a faj, akkor nagy rá az esély, hogy nálunk is azzá válhat. Másrészt nem érdemes esélyt adni arra, hogy akár vegetatívan a hajtásdarabjaival, akár maggal tovább terjedjen és eljusson olyan helyekre is ahonnan csak nehezen, körülményesen lehet kiirtani.

Végül általánosságban hagy hívjuk fel a figyelmet arra, hogy milyen felelőtlenség az általunk gondozott állatot vagy növényt kitenni, kiültetni a szabadba, pláne védett területen belül. Ezzel sem az adott állat vagy növény egyednek, sem a területnek nem teszünk jót! Sajnos minden özönnövényre jellemző, hogy ahol elszaporodik, kiszorítja az őshonos növényeket a velük együtt élő rovarokkal, madarakkal és egyéb állatfajokkal együtt. A Vértes dolomit-sziklagyepjén inkább szeretnénk látni védett magyar gurgolyát (Seseli leucospermum), István király-szegfűjét (Dianthus plumarius subsp. regis-stephani), kövér daravirágot (Draba lasiocarpa), sárga kövirózsát (Jovibarba hirta).

• fügekaktust
• kaktusz
• özönfaj