A Föld szinonimájává vált a Kék Bolygó elnevezés. A természetfilmek koronázatlan királya, Sir David Attenborough 2001-ben ezzel a címmel sorozatot is készített Földünkről, amit 2017-ben egy újabb kiadással bővített. Mindegy persze, hogy a messzeségből érkező űrlények vagy épp a messzeségbe révülő földlakók vagyunk, a kék így is, úgy is alapvetően meghatározza a földi látványt.

Ám ettől még ne gondoljuk, hogy a kék szín annyira természetes vagy épp gyakori lenne a természetben. Sőt, a legtöbb kék, amit látunk, igazából nem is kék, csak egy jó nagy átverés, aminek újra és újra bedőlünk.

De hát ott van például a pillangók emojijának is választott Morpho menelaus, a hatalmas kék lepke – gondolhatnánk. Egy a baj, hogy igazából ez a lepke sem kék, csak annak látszik. Pont úgy, ahogy a legtöbb kék társa az állatvilágban, legyen szó egy másik lepke szárnyáról vagy, mondjuk, egy madár tolláról. Kék tigrissel, elefánttal vagy épp egérrel ugye nem is futunk össze, úgyhogy ezekre kár is pazarolni az időnket.

Nyilván oka van, hogy a kék meglehetősen ritka az állatvilágban, ez pedig az, hogy a legtöbb élőlény, aminek valamely részét kéknek látjuk, az optikai csalódás, a kék pigment ugyanis még a fehér hollónál is ritkább. Mielőtt tovább haladnánk a kék állatok titkának megfejtése felé, gyorsan elevenítsük is fel, hogy mi is a pigment: ez az élő szervezetekben működő, kémiai úton létrehozott színezőanyag, amit speciális sejtek állítanak elő.

A kék pigmentek pedig még a Legyen ön is milliomos! 40 milliós feladványánál is nagyobb kihívást jelentenek, ezért a különféle rovarok, madarak, halak optikai úton érik el, hogy kéknek látszódjanak. Vegyük például a fentebb már említett kék Morpho lepkét: ennek olyan speciális szerkezetű a szárnykiképzése, hogy a kék színen kívül minden mást csapdába ejtenek, és csak a kéket verik vissza. Legalábbis normális körülmények között, mert amint, mondjuk, alkohollal áztatjuk el a pillangó szárnyát, a kék szín huss, elillan.

Ebből látszik, hogy ahogy a legtöbbeknél, így ennél a pillangónál is a kék szín megjelenése egy fizikai jelenség, vagyis fizikai választ adtak egy kémiai kérdésre.

A kék tehát nem kék, csak annak látszik. Ugyanez a helyzet a kék tollúnak látott madarakkal, a kék halakkal és így tovább – olyannyira, hogy a kéknek látott állatok kevesebb mint egy százaléka használ kék pigmentet ahhoz, hogy kéknek is lássák.

Ennek feltehetőleg az lehet az oka, hogy mire a legtöbb élőlény kifejlesztette a képességét, hogy a látható fény tartományában lássa a kék színt is, már késő volt a kék pigmentekhez vezető rendkívül bonyolult kémiai folyamat végigjátszásához, maradt az egyszerűbb, kiskaput jelentő megoldás a fény visszaverésének trükközésével.

Jelenleg egyetlen valóban kék állatot ismerünk, a Nessaea obrinus pillangót, ami iszonyú különleges, mert ténylegesen vette a fáradságot, hogy kék pigmenteket fejlesszen ki. Mindegy, milyen szögben nézzük a szárnyát, hogy az vizes vagy épp alkoholos, akkor is kéknek látjuk.

A kék ritkasága alól mi, emberek sem vagyunk kivételek, akinek kék a szeme, az sem pigment útján nyerte azt, hanem a sejtek szerkezetével érjük el, hogy a szem csak a kék különböző árnyalatait verje vissza. De még a kék nyílméregbéka is csak egy trükkel éri el, hogy kék legyen – a legtöbb béka úgy lesz zöld színű, hogy a bőrükben egy alsóbb réteg visszaveri a kék színt, ami fölött egy sárga pigmentes réteg a kékkel keveredve zöldet ad. A kék nyílméregbékáknál ez a sárga pigmentréteg olyan elenyésző, hogy marad az iridofor réteg által visszavert kék.

• állatvilág
• kék
• pigment