Behajlított nyakak városa
A testvérviszály, ami két sportszermárka, az Adidas és a Puma születéséhez vezetett.
A bajorországi folyó partján elterülő kisváros, Herzogenaurach a sportcipők bölcsője. Ma már történelem, hogy innen indult útjára a két óriás cég, az Adidas és a Puma, ráadásul egyetlen családból, 2 testvér jóvoltából.
Rudolf Dassler, az idősebb fivér 1898-ban született, míg Adolf, azaz Adi 1900-ban látta meg a napvilágot. Apjuk a cipőgyárban dolgozott, és sokan úgy vélhetik, hogy ő inspirálta a fiúkat a cipőkészítésre.
A valóságban azonban apjuk Adit péknek, Rudolfot rendőrnek szánta. Adinak viszont más volt az álma. Ő sportoló akart lenni és miközben több sportággal megismerkedett, felfigyelt rá, hogy mindegyik speciális lábbelit igényelne. Adi úgy vélte, hogy ha a sportolók mind a megfelelő lábbelit hordanák, az jelentősen növelné a teljesítményüket. Azonban mielőtt bármibe belefogott volna, Adit besorozták és a frontra küldték.
Adi Dassler
A visszatérése után felállított egy kis cipőkészítő műhelyt az anyja mosókonyhájában és a tapasztalt cipőkészítő, Karl Zech segítségével belekezdett a sportcipők és szandálok tervezésébe. Németország a világháborút követően gazdasági válsággal küzdött, Adinak nehézséget okozott a nyersanyag beszerzése. A hadsereg hátrahagyott felszereléséből dolgozott – a sisakokból, kenyértartókből bőrt, az ejtőernyőkből selymet szerzett. Az áramot pedig egy bicikli segítségével termelte a bőrmaró géphez.
2 évvel később Rudolf is csatlakozott és együtt megalapították a Gebrüder Dassler Schuhfabrik nevű céget. Adi a műszaki fejlesztést irányította, Rudolf a marketing és értékesítés vezetője lett. 1925-ben már szegecses bőr focicipőket és tüskés futócipőket gyártottak, akár napi 50 párral.
Rudolf Dassler
Az üzlet 1928-ban robbant be igazán, az amszterdami olimpián a német hosszútávfutó, Lina Radke megnyerte a 800 méteres futást, a világrekordja pedig Adit igazolta. A következő 2 olimpián a cipők népszerűsége egyre nőtt, a legendás Jesse Owens 4 aranyat nyert Dasslerben.
A II. világháborúban Rudolf ismét a harctérre ment, míg Adi a céget vitte. A nehézségek ellenére valahogy túlélték ezt az időszakot, pedig 2 évig fegyvergyártásra is kötelezték őket.
A háború végére valami eltört a testvérek között. Nem tudni pontosan, hogy mi történt, talán egy félreértés, de mivel az egész családjuk egy fedél alatt lakott, a mindennapi surlódások biztosan hozzájárultak ahhoz, hogy a viszony elmérgesedett.
A cég kettévált: Adi megalapította az Adidast, míg Rudolf a folyó túloldalán fogott vállalkozásba: ez lett a Ruda, amiből hamarosan Puma lett. Az alkalmazottak is kétfelé oszlottak, és mindenki a saját oldalán sétált a megfelelő cipőben. A folyó mindkét partján megvoltak a szolgáltatóegységek, a sportklubok, bárok. Ha két ember találkozott, egyből a másik cipőjét nézték – ez a szokás annyira elterjedt, hogy Herzogenaurach a ’behajlított nyakak városa’ becenevet kapta.
A viszony annyira megromlott, hogy állítólag az Adidasnál évtizedekig ki sem lehetett ejteni a Puma nevet. Akadt viszont olyan pék a városban, aki mindkét márkából tartott egy pár cipőt a kocsiban és azt vette fel, ahova épp szállítania kellett. És persze olyanok is voltak, akik hasznot húztak a rivalizálásból. Egy szerelő például direkt a konkurencia cipőjében ment ki munkára Rudolfhoz, így ingyen kapott egy pár Puma lábbelit, csak cserélje le.
Sajnos a fivérek sosem békültek ki, sőt megtagadták azt is, hogy egymás mellett feküdjenek a temetőben. Ugyanabban a sírkertben, a lehető legmesszebb nyugszanak egymástól. Azonban az idők változnak és Rudolf egyik unokája, Frank a rivális Adidasnál helyezkedett el, jogtanácsosként, családja rosszallása ellenére. A két cég már nincs családi kezelésben, 1987-ben az Adidast egy francia iparmágnásnak, míg a Puma részesedést egy svájci üzletembernek adták el.
