Kedves Ismerőseim!

A mai napon lemondtam közalkalmazotti jogviszonyomról a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Az alábbiakban olvashatjátok lemondó nyilatkozatomat. A bejegyzés nyilvános, annak megosztásához hozzájárulok.

Tisztelt Intézményvezető Asszony!
Tisztelt Tankerületigazgató Asszony!
Tisztelt Államtitkár Úr!
Tisztelt Miniszter Úr!

Kosztra Gábor vagyok, matematika-történelem szakos középiskolai tanár. 2005 óta tanítok állami intézményben, 2008 óta ezt a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban teszem. A mai napon lemondok közalkalmazotti jogviszonyomról, és ezáltal kilépek a magyar oktatás Belügyminisztérium által fenntartott részéből.

A lemondásom okainak hátteréről az alábbiakat kívánom Önökkel megosztani.

Lemondásomnak nem oka a munkám minőségét és értékét véleményem szerint nem tükröző alacsony bérem. Az elmúlt 17 évben sosem éreztem azt, hogy a bérem a tudásom és munkám értékének megfelelő lenne, így ez a mostani döntésemet nem befolyásolta.

Lemondásomnak nem oka a nagy munkaterhelés. Mindig arra tanítottam diákjaimat, hogy befektetett munka nélkül nincs eredmény. Sosem ugrottam el semmilyen feladat elől, és minden feladatot a legjobb tudásom szerint igyekeztem elvégezni rendelkezésre álló energiáim fényében, függetlenül a munka mennyiségétől, így ez a mostani döntésemet nem befolyásolta.

Lemondásomnak nem oka a sztrájktörvény módosítása. Meggyőződésem, hogy egy olyan értelmiségi szakmában, mint a tanárság, rég rossz, ha egyáltalán felmerül a sztrájk szándéka. Ha az állam vezetői és a pedagógusok egymást partnernek kezelve, konstruktívan, a másik szempontjait és nehézségeit tiszteletben tartva nem tudják a vitás ügyeket megnyugtatóan rendezni, ennek nincsenek meg a megfelelő keretei és fórumai, az már olyan válság tünet, amin semmilyen sztrájk nem segít. Ez is oka annak, hogy a mostani tiltakozásokban sem sztrájkolóként, sem polgári engedetlenkedőként nem vettem részt.

A kormányalakításkor rossz érzéseket keltett bennem, hogy a Belügyminisztérium alá került az intézményem fenntartása és az egész ágazat. Ennek üzenet értéke aggodalomra adott okot (mennyire más üzenete lett volna, ha a Kulturális és Innovációs Minisztérium alá szervezik az oktatást). Ahogy azonban tanárként is minden diákot tiszta lappal indítok, úgy itt is arra jutottam, nézzük meg, hogyan végzi az oktatásért felelős miniszter a munkáját. Az első megnyilvánulások nem voltak biztatóak. A polgári elégedetlenkedőkkel szembeni erődemonstrációt nem tartottam helyesnek. A polgári engedetlenség egy olyan eszköz, melyhez egy adott közösség végső kilátástalanságában nyúl. Ha nem is azonosulunk azzal, meg kell értenünk, hogy a cselekedet mögött sokszor nem a törvények nem tisztelete és az emberre bízott feladat szabotálása áll. Épp ellenkezőleg, azért nyúl ehhez az eszközhöz, mert azt érzi, hogy a feladatát nem tudja megfelelő színvonalon ellátni, a rábízott értékeket nem tudja megfelelő módon képviselni. A polgári engedetlenségnek ilyen értelemben akár pozitív üzenete is lehet. „Aggódom a hazámért, ezért törvénytelen eszközöket is bevetek, hogy megértsék végre, szerintem nagy baj van.” Ha ennek lélektanát esteleg nem értenék, kérdezzék meg Orbán Viktor miniszterelnök urat vagy azt a 152 Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőt, hogy milyen érzések voltak bennük, amikor 2007. február 2-án a törvényeket megszegve, polgári engedetlenség keretében lebontották a Kossuth tért körülvevő kordonokat. Ahogy akkor az Orbán Viktor által vezetett képviselők aggódtak hazánk demokráciájáért, úgy aggódnak most kollégáim közös hazánk oktatásáért.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak utcára tételének módja a tanév elején elfogadhatatlan volt számomra. Méltánytalannak és aránytalannak éreztem ezt a lépést. Az utána következő tiltakozási hullám logikus következménye volt az eseményeknek, és jól látszódott, az ilyen intézkedések csak olajat öntenek a tűzre, és egy eszkalációs spirálba taszítják a kialakult konfliktust. Akkor abban bíztam, ez csak egy egyszeri hiba volt. Az állami döntés azt is magával vonta, hogy részben a pártpolitika területére tévedt az ügy, és a kormánybuktatás szándékának egyfajta eszköze is lett tiltakozni a kormány oktatáspolitikája ellen, miközben ez legkevésbé sem segíti az oktatás problémáinak megoldását. Ráadásul a minisztérium döntése a diákokat is belerántotta a tiltakozásba, azaz ők is belekerültek egy aktuálpolitikai ügybe, holott meggyőződésem, a közoktatásban nincs helye pártpolitikának.

November 30-án újabb kollégáimat távolították el munkahelyükről érdemi előzmények nélkül. Az egyik tanár, akinek felmondtak, ugyanabban az intézményben dolgozott, amelyben én is. Az intézményvezetőm jelezte, hogy az ő véleményét nem kérték ki ezzel kapcsolatban. Tudomásom szerint az MTI hamarabb tudott a tanárok eltávolításáról, mint a tankerületi alkalmazottak, így nem vagyok arról sem meggyőződve, hogy az államtitkárságon tudtak erről a döntésről. Mindezen körülmények azt mutatják, hogy az oktatásirányítás a kereszténydemokrácia alapjait képező szubszidiaritás elvét sutba dobva kívánja az oktatás problémáit megoldani. Emellett teljesen érthetetlen, hogy miért pont ezt a kollégámat tették ki, mikor az iskolánkban 20-ad magával vett részt a tiltakozásokban. A meghozott döntések mögött én nem vélem felfedezni sem a következetességet, sem a fokozatosság elvét, éppen ezért azokat méltánytalannak és elfogadhatatlannak tartom.

Önök arra hivatkozva távolították el kollégáimat, hogy azok cselekedetükkel korlátozták a tanulók tankötelezettségének teljesítését, a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását. A november 30-ai döntésük után a kirobbanó tiltakozások következtében az utóbbi két munkanapban véleményem szerint nagyságrendekkel több óra maradt el, mint ezen nyolc pedagógus miatt. Hogy a döntés után újabb tiltakozások lesznek, azzal számolni lehetett. Ez azt jelenti, hogy tettükkel sokkal nagyobb mértékben korlátozták a tanulók tankötelezettségének teljesítését és a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását, mint az eltávolított nyolc kolléga együttvéve. Ha következetesen járnak el, akkor ezek után azoknak is fel kell mondaniuk, akik a kollégáim eltávolításával kapcsolatos döntést meghozták.

Meggyőződésem, hogy a legerősebb pedagógiai módszer a példamutatás, és a legnagyobb formálóerő a többség életében a mintakövetés. Minden munkahelyen a főnök személye az elsőszámú minta, akit az alkalmazottak jelentős része általában követ. Tettükkel számomra azt üzenik, hogy a Belügyminisztérium által fenntartott iskolákban az az elvárás, hogy a problémákat erőből oldjuk meg, ne érvényesítsük a diákokkal szemben a fokozatosság elvét, és ne legyünk következetesek. Pedagógiai hitvallássommal, és keresztény hitemből fakadó értékrendemmel ez a hozzáállás teljesen összeegyezhetetlen. Lemondásom fő oka tehát szakmai. A Belügyminisztérium fenntartása alatt lévő iskolák felé támasztott pedagógiai módszerekkel kapcsolatos elvárásoknak én nem tudok és nem is kívánok megfelelni. Az Önök döntéséből sugárzó arctalan pedagógiai módszert, mely az erőre alapoz, mindezt következetlenül, soha nem leszek képes magamévá tenni.

Jogkövető állampolgárként a lemondási időmet kitöltöm, ezzel a rám bízott diákok félévét lezárom. Kijelentem, hogy lemondási időm lejárta után határozatlan ideig nem kívánok a magyar oktatás Belügyminisztérium által fenntartott részébe visszatérni. Ahogy tömeget oszlatni nem lehet kooperatív csoportmódszerekkel (ami az oktatásban igen hatékony), úgy az oktatást sem lehet tömegoszlatási módszerekkel rendbetenni.

Tisztelettel:

Kosztra Gábor
Budapest, 2022. 12. 05.

 

• felmondás
• oktatás
• pedagógus