A globális turizmus és az áruszállítás következtében sok állatfaj utazik velünk észrevétlenül szerte a kontinensek között, olyan vidékekre is eljutnak, ahová természetes módon nem volnának képes. Ugyanakkor a véletlen „széthurcolás” mellett az is előfordul, hogy az ember szándékosan telepít egyes fajokat idegen tájakra, például a mezőgazdasági kártevők elleni védekezés érdekében. Megesik azonban időnként, hogy ez a művelet nem várt következményekkel jár.

A harlekinkatica nem rossz, hiszen csak egy katica…

Mi, emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy a minket körülvevő élőlényeket „humanizáljuk”, azaz saját értékrendünk alapján – erkölcsi igazságot keresve – jónak vagy rossznak bélyegezünk akár állatfajokat is. Ez az írás semmiképpen sem szeretné erősíteni ezt a szemléletet, hiszen nyilvánvaló, hogy ennek valójában semmi értelme.

A harlekinkatica csak azt teszi, amit sok-sok évezreden át zavartalanul tett őshazájában, ahol az ökológiai kirakós precízen illeszkedő kis eleme volt. Mi ragadtuk ki eredeti környezetéből, és erőltettük be egy számára idegen rendszerbe, ahol – kiállva a próbát – sikeresen fennmaradt.

Az inváziós katica eredete

A harlekinkatica Közép- és Kelet-Ázsia vidékén őshonos, ahol már akkor az erdők lombját kutatta levéltetvek és egyéb préda után, amikor az emberi civilizációnk még nyomokban sem létezett. Az elérhető táplálék mennyisége és a rájuk vadászó ragadozók szabályozták a populációt, a klimatikus viszonyok és a fizikai akadályok, hegységek, vizek pedig határt szabtak az életterüknek. Így a faj önerőből valószínűleg soha nem indult volna el meghódítani a világot, azonban kapott egy „kis” segítséget.

Az emberi beavatkozás

A 20. század során az ázsiai katica elterjedési területe jelentősen megváltozott. Ugyanis 1916-ban egy seregnyi kis bogárhátú – emberi közreműködéssel – átszelte a Csendes-óceánt, hogy a növényeket károsító levéltetvek elleni küzdelemben segítse az amerikai farmerek munkáját.

Ekkor még úgy tűnt, hogy a módszer működik. A katica tette a dolgát, fogytak a levéltetvek. Ugyanakkor a szakemberek azt tapasztalták, hogy vadon élő populációi nem alakulnak ki, így a kis rovar a biológiai alapú növényvédelem – látszólag – ideális és népszerű eszközévé vált az elkövetkező évtizedekben. Olyannyira, hogy az 1990-es években immár mesterséges körülmények között tenyésztett példányokat hoztak kereskedelmi forgalomba Nyugat-Európában is.

A harlekinkatica testmérete nagyjából a mi hétpettyesünk méretével egyezik meg. De rendkívül változatos színű és mintázatú lehet, ezért felületesen szemlélve számos hazai katicafajjal összetéveszthető.
Forrás: © entomart

Kiderült azonban, hogy a falánk kis rovar mégsem olyan gyámoltalan, és könnyedén fenn tud maradni a természetben. Első „kivadult” állományát 1988-ban jegyezték fel Louisiana államban, majd az évszázad végére szerte Észak-Amerikában megjelentek az önálló, immár emberi beavatkozás nélkül is életképes populációk.

Ez a folyamat hamarosan Európában is lezajlott, hiszen a faj a 2000-es évek elejétől kezdve rohamosan terjedt szét a kontinensen. Kelet felé vezető útján rövidesen hazánkba is megérkezett. 2008-ban a híres entomológus, Merkl Ottó jegyezte fel a hívatlan kis vendéget Szigetszentmiklóson.

Magyarországi első tudományosan igazolt megjelenését követően alig néhány éven belül mindannyian megismerhettük az új jövevényt. A hideg idő közeledtével nagy tömegben lepte el a késő őszi napfényben felmelegedő házfalakat.

Az ázsiai katica eredeti élőhelyén sziklarepedésekben, barlangokban, faodúkban keres menedéket a téli fagyok elől, nagy kolóniákban összegyűlve.

Ezért számukra az épületeink rosszul illeszkedő nyílászárói, az ablakok és ablakkeretek közötti rések is ideális alternatívaként kínálkoznak, melyeket buzgó igyekezettel el is foglalnak az áttelelésre készülő példányok.
Azonban ez csak apró bosszúság számunkra, hiszen az inváziós katica jelenlétének valódi árát a természeti környezetünk fajgazdagsága fizeti meg.

Egészen pontosan: az őshonos katicáink.

Bajban a hétpettyes és a többiek

A hétpettyes katica talán a legismertebb és egyben a legnépszerűbb bogár hazánkban. Azonban kevesen tudják, hogy nem ő az egyetlen őshonos katicánk, hiszen rajta kívül még 88 faj fordul elő Magyarországon!

Hazánkban 89 őshonos, igen változatos megjelenésű katicafaj él. A piros körrel jelölt invazív harlekinkatica felismerése ennek tükrében már nem is olyan egyszerű. A leggyakoribb fajokat bemutató plakát teljes méretben itt érhető el.
Forrás: Agrárminisztérium, Természetmegőrzési Főosztály.

Katicáink nagy többsége elsősorban levéltetvekre vadászik, de egyesek inkább pajzstetvekkel vagy lisztharmattal táplálkoznak, ugyanakkor – meglepő módon – akad növényevő is közöttük. De nemcsak a táplálkozás terén tapasztalható különbség a fajok között. Az élőhelyük jellegét tekintve is más és más igényeik vannak. Például a hétpettyes katica leginkább az aljnövényzetben, a cserjeszintben jár zsákmány után, de számos rokona – a harlekinkaticához hasonlóan – főként a fák lombkoronájában vadászik.

Ez utóbbiak – köztük a szemfoltos vagy a tízpettyes katica – a leginkább kitettek az ázsiai katicával való egyenlőtlen versengés negatív következményeinek. Hiszen a harlekinkatica kiválóan boldogul hazánkban: máris hatalmas egyedszámban van jelen, és ennek következtében számos fajunk állománya csökkenő tendenciát mutat.

A táplálékforrások felélése mellett őshonos rokonaira is prédaként tekint – akár petéikről, akár lárváikról van szó –, emellett ugyanakkor a kannibalizmusra is hajlamos. Ez a viselkedés egyébként a hazai fajoknál is általánosan előfordul, így a közkedvelt hétpettyes katicánál is, tehát ez a tulajdonság önmagában nem tekinthető különlegesnek.

Az őshonos szemfoltos katica főként fenyőfákon keresi a levéltetveket. Nagyobb mérete (8–9 mm) és szegélyes foltjai alapján jól megkülönböztethető a harlekintől. Állománya rosszul viseli az inváziót.
Forrás: © entomart

A harlekinkatica sikerének titka

De mi lehet az oka annak, hogy az új jövevény ilyen gyorsan képes felülkerekedni az őshonos fajokon?

Az évi 3–4 generációban szaporodó katica e tekintetben máris lekörözi a hazai fajokat, valamint fokozott ragadozó hajlama is előnyére válik. De mindezek mellett a tudomány egy igen érdekes összefüggést is feltételez. Az elmélet szemléltetésére egy jól ismert történelmi példa is akad.

Amikor az első európai hódítók megjelentek az Újvilágban, az általuk terjesztett himlő vírusa a helyi indiánok körében hatalmas pusztítást végzett – nagyobbat, mint a telepesek gyilkos fegyverei –, hisz az ottani emberek immunrendszere korábban ezzel a betegséggel nem találkozott. Egyes kutatások szerint a harlekinkaticák inváziója során is zajlik egy hasonló folyamat.

A 3,5–5 mm-es, szintén változatos megjelenésű őshonos tízpettyes katica felületesen szemlélve könnyen összetéveszthető az inváziós faj legkisebb példányaival.
Forrás: Gilles San Martin – CC BY-SA 2.0

Az ázsiai katica biológiai fegyvere?

A németországi Justus-Liebig Egyetem kutatói döbbenten tapasztalták, hogy a harlekinkatica keringési rendszerében megtalálható egy – a gombák rokonsági körébe tartozó – kisspórás parazita, mely nem pusztítja el az inváziós rovart, azonban az őshonos katicáinkat megbetegíti, amint azok fertőzött harlekinpetét vagy -lárvát zsákmányolnak. Ez pedig komoly előny, tekintve, hogy az ázsiai katica is előszeretettel vadászik a hazai állományra, de anélkül, hogy számára ez veszélyt jelentene. Emellett azt is megfigyelték, hogy a jövevény olyan egyéb gombabetegséggel szemben is ellenálló, mely az őshonos fajokat elpusztítja.

A hétpettyes katica mintázata eléggé egységes, legfeljebb a szárnyfedőinek alapszíne mutat némi változatosságot a pirosas narancssárgától az élénkpirosig terjedő árnyalataival. De koromfekete lábai alapján is jól megkülönböztethető a barna lábú inváziós katicától.
Forrás: Pixabay

Már velünk marad

A levéltetvek ellen indított – meggondolatlan – biológiai védekezés ígéretes eszköze tehát elszabadult, és jelenleg is terjeszkedik a nagyvilágban. Így már Dél-Amerikában és Afrika egyes területein, sőt Új-Zélandon is hatással van a helyi ökoszisztémára.

Most a kontinensnyi ország, Ausztrália „ostroma” van soron, ahol 2019-ben már jelentek meg ismeretterjesztő kiadványok, kérve a lakosság együttműködését, hogy meg tudják óvni a kontinens félezer őshonos katicafaját. Az ázsiai katica Európából kelet felé terjeszkedve tulajdonképpen már „visszatalált” ősi elterjedési területére is.

Hétpettyes katica és mellette – jobb oldalon – a harlekin egy gyakori színváltozata látható.
Forrás: Pixabay

Mit tehetünk? Segítsük az őshonos katicáinkat!

Az ázsiai katica tulajdonképpen már része a magyarországi faunának, érdemes elfogadnunk ezt a tényt, sőt az elpusztítására sem érdemes törekednünk. Hiszen a számukat érdemben nem befolyásolja, ha néhányat az örök levéltetű-vadászmezőkre küldünk. Ráadásul ezzel azt kockáztatjuk, hogy valójában az őshonos állományunk képviselői lesznek az áldozatok.

Ahelyett, hogy az ázsiai katica ellen tennénk lépéseket, inkább segítsük a hazai fajokat azzal, hogy természetbarát, vegyszermentes kertet alakítunk ki lombos fákkal, dús aljnövényzettel, virágos, vágatlan területekkel, valamint telelésre alkalmas kis farakásokkal, komposztdombokkal.

Az ősszel lehulló falevelek meghagyásával, esetleg bokrok, fák tövében való felhalmozásával is jótékony hatással lehetünk katicáink állományára.

Az invazív harlekin miatt már teljesen felesleges aggódnunk, itt van, és itt is marad. De jó tudni, hogy a természet mindig egyensúlyi állapotra törekszik. És ez a katicák küzdelmekkel teli kis világában sincs másképp.

 

 

 

• katica
• harlekinkatica
• invazív