A magyar oktatási rendszer egyik legnagyobb problémája, hogy nem mérsékli, hanem felnagyítja a társadalmi különbségeket, nem biztosít annyi esélyt a hátrányos helyzetű, rossz családi hátterű gyerekeknek, mint a jó családi hátterűeknek. Ezt nemcsak az oktatási szakértők hajtogatják évek óta, hanem mindenféle adatokból és nemzetközi összehasonlító elemzésekből s kiolvasható. Nem véletlen, hogy a helyzet javítását megígérte a kormány az Európai Uniónak az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Pluszban éppúgy, mint Magyarország Helyreállítási és Ellenálóképességi Tervében. Vagyis ezeknek az EU-s pézeknek – egyebek mellett – feltétele, hogy a kormány fel tudjon mutatnio egy konkrét intézkedést.

Ez lett az október elején benyújtott, a “köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes törvényjavaslat“, aminek előadója – oktatásügyi tárca hiányában – Pintér Sándor belügyminiszter. A javaslat nem közvetlenül nyúl bele az iskolák életébe, és nem érinti közvetlenül a tanítási-nevelési folyamatot, hanem egyszerűen beékel egy „pénzbüntetést” – 10 százalékos forrásmegvonást – közvetett ösztönzőként, olyan általános iskolák esetében, ahol jelentősen alacsonyabb a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya, mint a település iskoláiban átlagosan.

Következésképp a kormány úgy javítana a szegregáló magyar oktatáson, hogy a lépésre nemcsak nem dedikál sem anyagi, sem szakmai erőforrást, de még el is von ezekből – ugyanis a törvényjavaslatból sehol nem következik, hogy a helyi átlagot meghaladó arányban hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó általános iskolák emiatt több állami forráshoz jutnának vagy megkapnák az elvont 10 százalékot.

Már ezek alapján sem indokolatlan felvetés az, hogy a kormány elsődleges célja egy a költségvetésnek semmibe nem kerülő és papíron egyszerűen kivitelezhető intézkedés felmutatása, amivel az EU-s feltételt ki lehet pipálni akkor is, ha az intézkedés végül nem vezet semmiféle eredményre.

De a javaslat pont ezen okokból mégis tartalmaz konkrétumokat, amik alapján Nahalka István oktatáskutató érdekes számításokat végzett. Így kiderült: a kritériumokat úgy alkották meg, hogy összesen az általános iskolával rendelkező települések 10 százaléka vizsgálható csak egyáltalán a törvény szempontjából.

Ezen a 23 településen 2022-es adatok alapján 38 iskola lenne büntetendő. Ez a potenciálisan a törvény hatálya alá tartozó iskoláknak összesen 1-2 százaléka.

Következésképp a kormány és azon belül a belügyminisztérium úgy szándékozik egy általános iskolai szinten durván 3000 iskolás nagyrendszer esélyegyenlőségi mutatóin javítani, hogy 38 iskolánál 10 százalékos büntető forráselvonást alkalmaz.

Ugyanakkor az így megadott szélsőséges kritériumrendszer ettől még felmutatja azokat a településeket és iskoláikat, ahol a legdurvább lett a helyzet mára – azokat a helyeket, ahol a legnagyobbak az iskolák közötti társadalmi különbségek.

Nézzünk néhány példát erre a 23 településre és a 38 érintett iskolára (pontosabban feladatellátási helyre), továbbra is a Nahalka István által összegyűjtött adatokat követve (lentebb az összes szóban forgó települést térképre tettük).

Alsózsolcán egyetlen állami iskola működik, de két helyen: az egyik suliban 25 százalék, a másikban 74 százalék a hátrányos helyzetű diákok aránya.
Átányban az állami iskolában 71, a református iskolában 0 százalékos az arány.
Baktalórántházán a két helyen működő állami iskolában 83 százalék, a református iskolában 7 százalék az arány.
Biharkeresztesen a két állami iskolában 60 százalék körüli, a két református iskolában pedig 7 százalék alatti az arány.
Encsen a 3 összevont iskolában 56, 58 és 90 százalékos arányok vannak, míg a katolikus iskolában 5 százalékos.
Felsőzsolcán összesen egy református és egy katolikus iskola van, előbbiben 0,5 százalék az arány, utóbbiban 89 százalék.
Hajdúhadházán van olyan állami iskola, ahol 100 százalék az arány, míg az összevont református iskolákban az arányok 3, 14 és 20 százalék.
Ibrányban egy református iskola van két helyen, valamint egy állami iskola. Utóbbiban az arány 66 százalék, előbbi kettőben 1 és 4 százalék.
Jászapátiban pont a katolikus iskolában a legnagyobb, 45 százalékos az arány, az egyik állami iskolában viszont 0 százalék.
Karcagon összesen 11 iskola állami és egyházi iskola működik: egy katolikus iskola 3 helyen, egy református 2 helyen, egy 6 állami fenntartású 2 helyen. Az egyházi iskolák 5 helyének mindegyikén 4 százalék alattiak a százalékos arányszámok. Az állami helyek között találunk egy 20 és egy 37 százalékos arányt, a maradék három államiban viszont mind 75 százalék fölötti az arány.
Komádiban egy állami és egy egyházi iskola működik 2-2 helyen, előbbiekben az arányok 90 százalék körüliek, a református iskolákban viszont körülbelül 35 százalékosak.
Nagyecseden a 2 állami iskolában az arány 82 és 94 százalék, míg a református iskolában 19 százalék.
Nyírbátor 4 iskolája szintén az egyházi – állami fenntartás mentén szakad szét: a katolikus és a református iskolában az arány 6 százalék alatt van, míg a két állami iskolában 73 százalék fölött.
Sarkadon egy állami iskola két helyén alakult ki jelentős különbség, az egyiken 17, a másikon 76 százalékos az arány.
Szendrőn a legmagasabb a hátrányos helyzetűek aránya, átlagosan 77 százalék. A település egyik református iskolájában viszont “csak” 32 százalék.

Mit látunk ezekből az adatokból az egyes konkrét példákon kívül?

Egyrészt azt, hogy a fenti törvényjavaslat abszurd helyzeteket eredményez: Szendrőn és Komádiban például olyan iskolának is járna a büntetés, ahol 30 százalék fölötti a hátrányos helyzetűek aránya.

De azt is, hogy Magyarországon a hivatalos hátrányos helyzetűekről szóló adatbázis szerinti általános iskolai szegregáció szélsőértékei

drasztikusak, az egyes iskolák közötti és a települési átlagtól való eltérések gyakran jelentősek.
A legkirívóbb értékek és különbségek főleg a kisvárosokban fordulnak elő. A 23 érintett település közül 17 ötezer és húszezer lakos közötti kisváros, 5 ennél kisebb, a két “nagy” Ózd és Karcag. A megyék közül Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg szerepel a legtöbbször.
A szignifikánsan alacsonyabb hátrányos helyzetű arányokat többségében egyházi fenntartású iskolák produkálják. Kisebb mértékben előfordul állami iskolák között előálló jelentős különbség.
A durván 130 telephelyen iskolát működtető református egyházi hálózat közel 20 feladatellátási helyén találhatók a törvényjavaslat feltételei szerint túlzottak alacsony arányok.
A mintegy 270 általános iskolát fenntartó katolikus hálózatban 5 feladatellátási hely érintett. (Van olyan település is, ahol a katolikus iskolában van a magasabb arány.)
A törvény büntetőintézkedése így elvileg nagyobbrészt egyházi iskolákat sújtana. Megkérdeztük a belügyminisztériumot arról, hogyan vonnák el a 10 százalékos forrást a speciális jogi és anyagi helyzetben lévő egyházi intézményektől, és arról is érdeklődtünk, hogy hatáselemzéseik szerint hány iskolát és hány települést érintene az intézkedés. Egyelőre nem kaptunk választ.

Az általános iskolákban létrejövő szegregáció – azon túl, hogy lakhelyalapú szegregáció, vagyis az állami szektorban az iskolai körzethatárok következménye is lehet – elsősorban a szabad iskolaválasztás és az iskolák beiskolázási gyakorlatainak következményeként jön létre. Ugyan Magyarországon általános iskolák a törvény betűje szerint nem szűrhetik a jelentkezőket alkalmassági alapon, közvetetten mégis képesek válogatni: az egyházi fenntartású iskoláknak ebben a szabályozás is lényegesen nagyobb szabadságot ad, ahogy a finanszírozási-fenntartási rendszer is kivételezett helyzetbe hozza az egyházi iskolafenntartókat. Érdemes hangsúlyozni, hogy mindemellett az egyházak célzott, sok esetben erőforrás-igényes esélyegyenlőségi programokat is visznek.

Mindez csak megerősíti azt, amire a Civil Közoktatási Platform állásfoglalásában is felhívta a figyelmet: az esélyegyenlőtlenség érdemi enyhítése az egész nagy iskolai reform függvénye.

• oktatás
• szegregáció
• hátrányos helyzet