Egynyáriak is vannak

Kúszónövényekből vannak egynyáriak és évelők egyaránt. Egyéveseket csak ritkán alkalmazunk, hiszen ezeket minden évben újra kell vetni, és egy vegetációs idő alatt emiatt természetesen csak kisebb felület betakarására képesek, mint évelő társaik, melyek évről-évre egyre nagyobb lombfelülettel örvendeztetnek meg bennünket.

Egynyáriak közül vethetünk hajnalkát, díszbabokat, vagy dísztököt - számos kertészeti változatukból biztosan megtaláljuk a legjobban tetszőt.
Olyan helyre telepítsük ezeket, ahol kisebb takargatnivaló van csupán: például a komposztgyűjtő befuttatására kiválóak.
Ha több évre (esetleg évtizedre) tervezünk, mindenképpen a cserjék között kell a megfelelő kúszószárút megtalálni. Alaptalanul bár, de nem örvendenek túl jó hírnévnek e fajok, mert számos tévhit él róluk a köztudatban. Megvádolták már a kúszócserjéket azzal, hogy tönkreteszik a vakolatot, egyesek szerint kártevők búvóhelyéül szolgálnak.

Akadnak, akik attól tartanak, hogy a betörők e növények erős vastag szárain felkapaszkodva könnyebben bejutnak a házba - de a statisztikák ezt nem igazolják.

Ellenkezőleg: nemhogy hátrányaik, inkább előnyeik vannak. Mivel egy befuttatott házfalon jelentős a levélmennyiség, az árnyékolóként is működik, csökkentve a hőingadozást, és nyáron hűtve a házat. Párologtatásával kellemes mikroklímát teremt a növény, és a port is szűri.

Azok az állatok pedig, amelyeknek otthont ad egy nagy vadszőlő, vagy lilaakác, sokkal jobban érzik magukat ott, mintsem hogy a lakásba beköltözzenek.

Kapaszkodás szárral, kaccsal, tapadókoronggal

A kúszócserjéket felhasználási szempontból két csoportra oszthatjuk. Egyikbe tartoznak azok a növények, melyek nem igénylik hajtásaik rögzítését, a befuttatandó felületen maguktól képesek megkapaszkodni. Olyan szerveik vannak, melyek biztonsággal rögzítik a szárat; ez lehet a kacs, a tapadókorong, vagy a kapaszkodó léggyökér, de a csavarodva kúszók is ide tartoznak. A másik csoport pedig a rögzítést igénylőké. Ezeknek támrendszerre van szükségük, és nekünk kell kötözésükről is gondoskodnunk.

A borostyán (Hedera helix, H. helix var. hybernica) az egyik legismertebb kúszócserjénk, ami nem csoda, hiszen hazánkban is sokfelé megtalálható örökzöld erdei aljnövény.
Árnyékban vagy félárnyékban érzi legjobban magát, a tűző napra való ültetését kerüljük. Előnye, hogy örökzöld, így télen is ugyanolyan látványt nyújt, mint nyáron, hátránya, hogy lassabban növekszik, mint a lombhullató fajok.

Léggyökerekkel kapaszkodik, így szinte bármilyen felületre képes felkapaszkodni. Törzse hamar megvastagszik, ezért élő fákra futtatva számíthatunk rá, hogy azt rövid idő alatt megfojtja. Érdekessége még leveleinek kétalakúsága: a fiatalkoriak háromszögletűek, karéjosak, az időskoriak szív alakúak.

Ez azért lényeges felhasználási szempontból, mert a szív alakú levelekkel rendelkező Hedera helix Arborescens néven árusított növények cserje habitusúak, a karéjosak a futók. Így tehát - annak ellenére, hogy ugyanarról a növényről van szó - attól függően, hogy milyen korú egyed, mely részéről lett szaporítva az adott növény; vagy bokros növekedésű, vagy kúszószárú lesz belőle.

Ám ha az Arborescens borostyánt - amit cserjének vettünk- nem napra, hanem árnyékos helyre ültetjük, könnyen visszaalakul kúszószárúvá.

Számos nemesített borostyánnal találkozhatunk manapság, melyek levélforma és szín tekintetében mutatnak nagy változatosságot, ám ezek az alapfajnál mindig gyengébb növekedésűek és érzékenyebbek is.

A vadszőlők is kedveltek

Főleg házfalakon gyakran láthatunk vadszőlőket, melyek a borostyánoktól eltérően lombhullatók. Ha ősszel van elég időnk a lehullott, de az ágakon fennakadt lombtól megtisztítani a falat, kesze-kusza ágai levéltelenül is szép látványt nyújtanak, főleg télen, behavazva. Három faja terjedt el hazánkban, mindegyiknek nagyon szép az őszi lombszíneződése.

A repkényszőlő (Parthenocissus tricuspidata) levelei háromkaréjúak és fényigényesek. Tapadókorongjaival a legsimább falon is megkapaszkodik, és több mint tíz méterre képes felkúszni. Telepítéskori optimális ültetési távolsága 1,5 méter.

Másik gyakori házfalakon alkalmazott növény a tapadó vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia), ami az előzőtől annyiban tér el, hogy levelei aprók és összetettek.

Ennek az észak-amerikai eredetű szőlőnek az ültetési távolsága 80 cm, és az előző fajjal ellenétben az árnyékosabb helyeken is szépen fejlődik. A harmadik vadszőlő a Parthenocissus inserta, mely kacsokkal kapaszkodó lévén falakon nem, csak hézagos támokon képes megkapaszkodni. Ezért pergolák, lugasok, kerti pavilonok borítására használható.

Lilaakác, trombitafolyondár, tatárlonc és iszalag

Több műalkotás ihletője a lilaakác (Wisteria sinensis), aminek már fehér virágú változata is van, bár a lila elterjedtebb. Ez a kunkorodó szárával kapaszkodó, kínai eredetű kúszócserje 10 méteres magasságig is megnőhet, ha nem meszes talajú helyre kerül.

Vadregényes látványt nyújtó ágrendszerén túl tavasszal hosszú fürtben nyíló virágai miatt is kedvelt.
Rácsos támrendszerre futtatják általában, amit minél erősebb és időt állóbb anyagból célszerű készíteni. Elég becsapós növény, mivel az ültetése utáni pár évben gyakran lassan fejlődik csupán, vagy az épp csak vegetáló növény képét mutatja. Ám ezután úgy belelendül a növekedésbe, hogy agresszivitása nem ismer határokat. Ha nyári hosszú hajtásait nem tartjuk kordában némi metszéssel, minden közelében lévő fát, bokrot befut, majd megfojt.

A lilaakácon kívül is akadnak még virágjukkal is díszítő kúszócserjék.

Egyik legismertebb a trombitafolyondár (Campsis radicans), amelynek idősebb, már jól begyökeresedett példányai kiváló szárazságtűrők. Tölcséres virágait júniustól hajtásai végén hozza, színük fajtától függően a citromsárgától a narancsvörösig változik.

A levéltetvek gyakran megtelepszenek rajta, ezért évente 2-3 alkalommal érdemes ellenük védekezni.

Kefeszerűen, csoportosan álló léggyökereivel rögzíti magát, általában 8 méter magasra nő.
Az iszalagok (Clematis sp.) virágszíneinek és felépítésének változatossága nehezen felülmúlható. Az alapfaj az erdei iszalag (Clematis vitalba) hazánk erdeiben is gyakori, bár virága jelentéktelennek mondható a kertészeti hibridekéhez képest. Az alapfaj akár 10 méteres magasságra is felkapaszkodik termőhelyre nem igényes, a szárazságot is jól tűri. Friss erdőtelepítések gyomnövénye, mivel agresszív, gyors növekedésével veszélyt jelent a facsemetékre. Ha kertünkbe telepítjük, erre oda kell figyelni, és "kordában kell tartani".

Előnye, hogy nagyon gyorsan takarást ad, továbbá ha virágai szerények is, de ősszel pirosra színeződő terméscsoportja ezért kárpótlást nyújt.

A nemesített iszalagok virágdíszében egész nyáron át gyönyörködhetünk, ám arra ne számítsunk, hogy 2-3 méternél magasabbra futva dús lombot nevelnének. Gyakori a visszafagyásuk is, de tavasszal tőről azért ilyenkor is kihajtanak.

Aki pedig a sok színben pompázó virágokat kedveli, annak a tatárloncokat javasolt ültetni.

• kúszónövény
• árnyákolás
• kúszócserje