A vízállás 1866-ban annyira alacsony volt, hogy akár gyalogszerrel is átsétálhatott az ember az északi partról a délire. Ugyanebben az évben a Fertő- és a Velencei-tó is szinte pocsolyákká törpültek össze, de nem ez volt az első nagy aszály, amiről az írott történelem megemlékezett és vélhetően nem is az utolsó – olvasható az index.hu cikkében.

Legutóbb 2003-ban volt extrém kevés víz a Balatonban, mintha kihúzták volna a dugót a medencéből. Bár teljes kiszáradásról szó sem volt, mégis sokan temették a magyar tengert. Ahogyan 2012-ben is annyira kevés csapadék esett, hogy bánatosan sovány pocsolyává fogyott a tó.

A tavak eleve rövid életű képződmények. Persze geológiai időléptékben nézve. Ha nem lenne emberi beavatkozás, akkor is néhány ezer év alatt teljesen feltöltődne a Balaton. Azaz a most 15 ezer éves magyar tenger körülbelül 20 ezer éves szépkorú lenne halálakor. Amúgy is sekély tónak született, nem csoda, hogy az ókori latin neve (Lacus Pelso), és a szlovén blato szó (amiből neve származik) mocsarat, lápot jelent.

Eltűnhetnek tartósan aszályossá váló klímaváltozás miatt is, amikor hosszú évtizedeken keresztül több víz párolog el, mint amennyi utánpótlásként érkezik. Ilyenek leginkább sivatagszéli, félsivatagos térségekben fordulnak elő. Száraz években a Balaton vize azonban hiába csökkent akár több tíz centit is, egy-két év alatt mindig visszaállt az eredeti vízszint.

A legnagyobb veszélyt a feltöltődés jelenti: a Balatonba érkező Zala folyó lerakja a hordalékát, a szél port szállít bele, a vízbe jutó növényi tápanyagok hatására pedig túlburjánzik a vízi növényzet. Amikor elhalnak, egyre nagyobb mennyiségben halmozódnak fel a meder alján. Eddigi élete során a Balaton fenekén 6-10 méter vastag üledékréteg rakódott le, ami most évente körülbelül egy centiméterrel vastagodik.

De a legeslegnagyobb veszélyt egyértelműen az ember jelenti. Olyan buzgó embereké, akik időről időre fejükbe veszik, hogy lecsapolják és kiszárítják a Balatont.

Már az ókori Rómában is voltak ilyen ambíciók, méghozzá Galerius császár részéről a IV. századból, aki vízelvezető csatornát építtetett a mai Siófok térségében, mert meg akarta védeni a mai Keszthelynél vezető hadiutat. Álmát el is kezdte megvalósítani, a Balaton medrében, Fenékpusztánál még lakóházak is épültek, ám a feladat szerencsére túl nagyszabásúnak bizonyult számára.

Nem úgy a Fertő tónál: ez a víz is szúrhatta a császár szemét, mert a krónikák szerint kiszáríttatta. De mi haszna, a tó csakhamar újra megtelt vízzel.

Mária Teréziát sem ejtette rabul a magyar tenger szépsége. Szeretett háborúzni, emiatt rengeteg olcsó mezőgazdasági terményre volt szüksége. Mivel a másfél évszázados török uralom alatt minimális vízszabályozás sem történt a Balaton körül, a tó és környéke teljesen elmocsarasodott. A haszontalan, bűzös tavat ezért egyszerűen lecsapolta, medrét pedig felszántotta volna. Erről még hatástanulmányt is készíttetett 1766-ban, azt is kiszámolták benne, mennyi gabonát és szénát termeszthetnek majd a Balcsi helyén.

Nagy szerencsénkre a kiszárítást Balaton környéki megyékre és a helyi magyar nemesekre bízta, akik viszont a korra jellemző nyakas magyar passzív ellenállás jegyében lazán elengedték fülük mellett a parancsot.

Legközelebb egy keményvonalas kommunista vezetőnek, Veszprém megye erős emberének, Pap Jánosnak gyúlt fény a fejében az 1970-es években. Hordtak már el hegyeket, fordítottak meg már folyókat a Szovjetunióban, miért ne lehetne egy komplett tavat eltüntetni, és a szocialista termelés szolgálatába állítani? – gondolta.

A Balatont teljesen fölöslegesnek tartotta, ellenben szívügye volt a mezőgazdaság és az élenjáró terméshozam. Ő 60 ezer hektárnyi sárgálló kukoricatáblát látott maga előtt a leapasztott Balaton felszántott medrében. Ahogy mondta, annak legalább van értelme, hiszen minden évben le lehet aratni.

Látomásáról részletes terveket készíttetett, ám Kádár Jánosnak és a legfelsőbb pártvezetésnek ez már túl sok lehetett (Kádár köztudottan szerette kipihenni éves fáradalmait balatonaligai üdülőjében), mert a grandiózus terv szép csendben elsüllyedt a pártközpont valamelyik íróasztalának fiókjában. A Balaton megint megmenekült.

Vize hosszú évek óta kiváló, az egyik legtisztább Európában. Még akkor is, ha néha, hirtelen, pár nap alatt kialakulhat egy-egy lokális algásodás, ami el is szokott múlni ugyanilyen gyorsan. Vízszintje pedig stabil (átlag 110 centiméter). Még akkor is, ha vannak évek, amikor leapad kissé (ami viszont hamar visszaáll a következő csapadékosabb időszak alatt). Vagy éppen kiárad a sok eső miatt, akkor pedig megnyitják a leeresztő Sió-csatorna zsilipjét.

Fürdőzők a siófoki strandon 1987. június 13-ánFotó: Kovács Attila / MTI

Mégis újra és újra felbukkan, hogy nemsokára egy részét beszánthatják egy megjósolt baljós klímaváltozás miatt. Emelkedő hőmérséklet, szegénynegyedekké alakuló városok, éhséglázadások, járványok, gazdasági összeomlás, hőstressz, Lyme-kór terjedése.

És persze a 2070-re kiszáradó Balaton.

Szakemberek szerint azonban nem elpárologni fog, hanem, rossz esetben, elmocsarasodni. Ennek oka pedig, hogy a Balaton teljes mértékben a turizmus igényeit szolgálja ki. Kibetonozzuk a partjait, kevés a vizet tisztító nádas, a part menti erdők, mezők helyére szálloda- és nyaralósorokat húzunk fel. A tó kifinomultan összetett ökológiai rendszere ezért könnyen megbillenthet. Akkor viszont nem működnek majd a sokrétű öntisztító folyamatok, és elindulhat egy nehezen visszafordítható elmocsarasodás.

A megoldást csakis nyaralási szemléletünk teljes megváltoztatása hozhatja el. Nem épülne több burkolt partfal, lekövezett strandfelület, vendéglátó-pavilonsor, part menti óriásparkoló.

Ellenben a parton le lehetne ülni bármelyik fa tövébe piknikezni, vagy keresni egy védett öblöcskét, partszakaszt. Nincsenek kijelölt területek, a természetes növényzet alakítaná a környezetet, a helyi adottságokhoz alkalmazkodva.

Ez lenne a Balaton-parti strandok új generációja.

 

• vízállás
• vízszint
• kiszáradás. Balaton