Egyre érthetetlenebb a világ körülöttünk. Miközben mások jó-rossz döntéseihez alkalmazkodva kell élnünk, már abban sem lehetünk biztosak, amit a saját szemünkkel látunk. De mit tehet az egyén, hogyan őrizheti meg szuverenitását, képességét arra, hogy boldog legyen? Egyáltalán mi a boldogság, és hogyan érhetjük el minél gyakrabban, hogy könnyűnek, szabadnak érezzük magunkat? Sokféle válasz létezik, én is próbálom megfejteni. Megoldás lehet, ha a végeláthatatlan teendők között rövid szakaszokat iktatunk be, megállunk, és számba vesszük, amit sikeresen teljesítettünk. Megdicsérjük magunkat, és gyakran tesszük ezt másokkal. a jó szó hegyeket tud megmozgatni. Ne arra koncentráljunk, ami nincs kész, hanem arra, amit elvégeztünk, amit képesek vagyunk megcsinálni. A nyomasztóan sok feladatot osszuk kisebb szakaszokra, és pipáljuk ki magunkban, hogy ezt is megcsináltuk. Ez a technika működhet nem csak a rohanó, sokat vállaló, aktív életet élők, de a megélhetéssel, betegséggel küzdő, idős, vagy akár fiatal honfitársunk esetén is. Ha betegek vagyunk, kevés aktivitásra képesek, akkor is próbáljunk arra koncentrálni, amire képesek vagyunk. Ha készségeket veszítettünk, úgy érezzük, nem vagyunk a régiek, gondoljunk arra, hogy mit tudtunk kihozni az új helyzetből. Éljünk a jelenben, sőt egy pszichológus cikkében azt olvastam, készítsünk örömtérképet – lehet közös családi program, beszélgetés barátokkal, kutyasétáltatás, főzés, kertészkedés, bármi más – számba véve, mi okoz örömet számunkra, és gyakoroljuk minél többször. De legfőképpen, hagyjunk időt magunknak.