Több tanulságos történetet olvastam a világhírű hálózatkutató, Barabási Albert-László A képlet című könyvében, ami napi tapasztalataimat tette helyre. Állatos példával kezdem – ezek ma hazánkban népszerűek –: egy baromfitenyésztő a tojófarmján számbavette a legtöbbet tojó tyúkokat, a ketrecekből kiemelte a legjobbakat a még nagyobb hozam reményében. A szupertyúkokból alkotott csapat mellett létrehozott egy kontrollcsoportot, ezt véletlenszerűen állította össze. Hat generáció után nézte meg az eredményt, 160%-kal növekedett a „futottak még” tyúkok termelékenysége, kiváló egészségnek örvendtek. És mi lett az álomcsapatból? A régi képek szerint az eredeti kilenc példányból három maradt életben, ezek a stressztől legyengülve, megtépázva, egyetlen tojást sem tojtak. Bizonyára mindenki fel tud idézni hasonló jelenséget az életéből, amikor az emberi természet legrosszabb arcát mutatta meg. Így volt ez az amerikai Duke Egyetemen is, ahol a világ legjobb irodalomprofesszorait próbálták egy tanszéken összegyűjteni, vagy több focisztárt összevásárolni egyetlen csapatba. Kudarc lett a vége. Szükség van a közös célért – különböző mértékben – dolgozó, láthatatlan csoporttagokra, de ugyanolyan fontos a jó vezető, aki szívén viseli a csapat sorsát és domináns szerepet tölt be. És ami a siker kulcsát jelenti: kell az egymásra figyelés, a kommunikáció.