Mivel az egyetemi végzettséggel magasabb jövedelem is jár, ezért általános cél, hogy minél több embernek legyen lehetősége arra, hogy diplomát szerezzen. Az Európai Unió célja, hogy 2030-ra a 25 és 34 év közötti felnőttek 45 százaléka rendelkezzen egyetemi végzettséggel.

Az egyetemek könnyebb elérhetősége viszont egy másik célt is szolgál, mégpedig azt, hogy a hátrányos helyzetű, de jó képességű gyerekek is hozzájuthassanak a megfelelő oktatáshoz, hiszen ha jobb fizetésért tudnak elhelyezkedni, az csökkenti a társadalmi egyenlőtlenséget is.

Ez utóbbit azonban nehezebb mérni és követni, mint azt, hogy a lakosság hány százaléka szerez diplomát, épp ezért erről csak kevés tanulmány született eddig. Andrea Ichino és szerzőtársai annak jártak utána, hogy vajon teljesült-e ez a cél az elmúlt 50 évben, amikor óriási növekedést mutatott a diplomások aránya a lakosságon belül.

Az Egyesült Királyságból elérhető adatokon tudták megnézni, hogy hogy alakult a diplomások aránya, az ő átlagos intelligenciahányadosuk és a várható fizetésük. Ahogy az várható volt, az arányuk meglehetősen megnőtt a vizsgált időszakban, 1960 és 2004 között majdnem megduplázódott (17 százalékról 32 százalékra nőtt). Ez idő alatt egyébként a 17-30 éves korosztályban még nagyobb, majdnem 40 százalékpontos növekedés volt tapasztalható, de Ichinoék teljes kohorszokat vizsgáltak, így nekik kicsit mást mutatnak az adatok.

Viszont ezzel a nagy növekedéssel együtt járt, hogy csökkent a diplomások átlagos intelligenciaszintje, ami azt mutatja, hogy nem jobb, vagy ugyanolyan jó képességű tanulók kerültek be, hanem a bővítés következtében kicsit rosszabb képességű diákok is lehetőséget kaptak arra, hogy diplomát szerezzenek.

Ez azért probléma, mert a cél az lenne, hogy minél több olyan diák kapjon lehetőséget, akik jó képességűek, de a családjuk társadalmi státusza akadályt jelent az egyetemre való bejutásban. Sajnos az adatok pont azt mutatják, hogy még a korábbinál is kevesebb hátrányos helyzetű diák került be az egyetemre, mivel csökkent az egyetemi végzettségűek átlagos relatív hátrányos helyzete.

Ezek alapján kimondható, hogy a nagyobb egyetemi elérhetőség nem a jó képességű, de hátrányos helyzetű diákoknak segített megteremteni az esélyt, hanem az amúgy is előnyös társadalmi helyzetből kikerülő, rosszabb képességű diákok kerültek még jobb helyzetbe.

Így a társadalmi egyenlőség elősegítésében az Egyesül Királyság felsőoktatási rendszere nem tudott segíteni.

Ahhoz, hogy inkább olyanok juthassanak be az egyetemre, akiknek a képességei megfelelőek – akár előnyös, akár hátrányos társadalmi helyzettel rendelkeznek – olyan felvételi rendszerre van szükség, ami a meritokratikus követelményekre fekteti a hangsúlyt, de figyelembe véve, hogy sok jó képességű, ám hátrányos helyzetű diák már a középiskolában sem indul egyenlő feltételekkel. Sajnos a szerzőknek sincs egyértelmű javaslata arra, hogy pontosan hogy nézne ki egy ilyen felvételi követelményrendszer, ahhoz további kutatásra van szükség, hogy ez jobban megállapítható legyen.

• felsőoktatás
• diploma
• egyetem