Sóban fürdő sziget
Igazi különlegességet jelentenek Læsø-szigetének hínártetős házai.
Egyedülálló házikókat rejt a Dánia partjainál található Læsø szigete, ezeket az épületeket ugyanis tengeri hínár fedi. Furán mutatnak a legfeljebb 1 méter vastag tetők, ahogyan túlnyúlva a falak fölött lógnak, úgy festenek, mintha egy kucsmát viselne a házikó.
A tetők némelyike már több mint 300 éves. A hínárokból történő tetőépítés gyakorlata – valójában a közönséges tengeri fűről van szó – még akkor kezdődött, amikor a szigeten virágzott a sóipar. A földdarab szó szerint sóban úszott. A belvíz 15%-os sóoldat volt, ami a forró, száraz nyarakon kicsapódva kikrisitályosodott, hatalmas sómezőket alkotva. Több száz kemence épült, hogy különleges eljárással finomítsák a fehér port. A szükséges fűtőanyagot a rendelkezésre álló erdők biztosították, egész addig, amíg egy napon az utolsó fát is ki nem vágták.
Nem maradt fa, amivel be lehetett volna gyújtani a kemencéket, a sóipar összeomlott. Nem volt, ami megfogja a szelet, a falvakat betemette a homokvihar. A levegő rendkívül sós volt, mindenféle növény, még a fűfélék növekedését is gátolta.
Læsø ugyanakkor gazdag volt tengeri fűben és száraz uszadékfában. Így ezekből a fákból kezdtek házakat építeni, a tetőt pedig tengeri fűből készítették. A tengeri fű a sziget körüli vízben nőtt, olyan bőségben élt itt egykoron, hogy rengeteg növényt a partra mosott a víz. A hosszú, világoszöld, szalagszerű leveleket összegyűjtötték, megszárították, majd hagyományosan a nők és a lányok szőtték, kötötték tetővé őket.
Mivel a tengerifüvet sóval impregnálták, a tető nem ment tönkre egyhamar és akár több száz évig fennmaradt.
Ahogy a tető korosodott, egyre keményebb lett, nem csak a víznek állt ellen, de tűzbiztosnak is mutatkozott és károsodás nélkül lehetett rálépni. Évszázadokkal ezelőtt a szigetlakók gyakran másztak fel rá távcsővel kémlelni a tengert, hogy nem látnak-e hajót. A hajótörést szenvedő vitorlások jelentették a kizárólagos faanyagot.
Ezek a tetők rendkívül nehezek, négyzetméterenként nagyjából 300 kg-ra becsülték a súlyukat.
Az 1920-as években egy gombás betegség támadt meg a füvet, ami oda vezetett, hogy eltűnt ez a tetőkészítési módszer. A 18. század végén kb. 250 olyan ház volt a szigeten, amit hínártető borított, manapság a számuk kevesebb mint 20.
