Az ivóvíz ólomtartalma komoly egészségi problémákat okozhat, a szűrés pedig végső soron a fogyasztó felelőssége – hívja fel a figyelmet a kérdéssel foglalkozó vegyészmérnök, Azari Katalin és Kurucz Regina épületminősítési szakember. Azt mondják, ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és erre van is lehetőségünk, ha nagyon körültekintően választunk a piacon kapható ivóvíztisztító kisberendezések közül.

Tavaly év végén az Európai Parlament elfogadott egy jogszabályt, amelytől a csapvíz minőségének javulását, és a műanyaghulladék mennyiségének csökkenését várja. A vízminőség javítását a szennyező anyagok, köztük az ólom határértékeinek szigorításával érné el az EU, amely szerint minőségjavulás esetén a fogyasztók szívesebben választanának csapvizet, mint palackozott vizet, vagyis a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését is várják az intézkedéstől.

Szép irányelvek, de hogyan működhet mindez a gyakorlatban?

Pontosan ezt a kérdést feszegeti a Right2Water cikke, amely felhívja a figyelmet a téma összetettségére, illetve arra, hogy „a nem megfelelő kommunikáció pont az EU irányelv célkitűzésével ellentétes hatást válthat ki, azaz a nem őszinte üzenetek miatt csökkenne a fogyasztók csapvíz minőségével kapcsolatos bizalma.” Mint ahogy az történt az egyesült államokbeli Newarkban is:

 

A videóban beszélnek az itthon is elterjedt módszerről, a csapvíz kifolyatásáról, illetve az ólomra nem szűrő vízszűrők által keltett hamis reményekről. Megemlítik, hogy – az itthon közszájon forgó fél-egyperces módszereknél jóval alaposabbnak tűnő – öt perc kifolyatás is vagy elég, vagy nem, mert ha nem tudjuk, hogy a csőszakasz mely részén van a szennyeződés, akkor azt kezelni sem tudjuk.

Itthon a vízmű kicserélte a hálózat ólom szakaszainak 90-95 százalékát, de vannak olyan idomok, amik már nem férhetők hozzá egyszerűen, gazdaságosan. És utána jönnek még az épületekben lévő vezeték, szerelvények.

Lényeges, hogy a közműszolgáltató a vízóráig felelős az ivóvíz minőségéért, onnantól az épület tulajdonosáé vagy üzemeltetőjéé a felelősség. Nem megfelelő tervezés esetén a magas ólomtartalom egy újépítésű házban is probléma lehet.

„Nemrég öt mintát vittem a laborba, mindegyikben mértek ólmot – mondta az Octogonnak Kurucz Regina építészmérnök, WELL minősítési rendszer tanácsadó. – Az egyikben a jelenlegi határérték 3,5-szeresét, azaz a tervezett EU-határérték hétszeresét. Ott a forrás az épületben volt és három kisgyerek évekig itta.”

Koránt sem egyedi esetről van szó: a Nemzeti Népegészségügyi Központ tavalyi tájékoztatója alapján Budapesten legalább 620 ezer embert, az 5000 fő feletti magyarországi városokban további legalább 130 ezer embert érint a magas ólomkockázatú vízfogyasztás.

Megoldást jelenthet az ivóvíztisztító kisberendezés, amelynek azonban rendelkeznie kell ivóvízbiztonsági engedéllyel, ugyanis ezek alkalmazása (nem megfelelő minőségű termék vagy helytelen használat esetén) egészségi kockázatot is jelent. Nem jó ötlet félvállról venni a kérdést: az NNK tavaly, egy fél éven át tartó kutatásban kilenc ivóvízszűrőt hasonlított össze, amelyek közül hét olyan vizet biztosított, amely nem ajánlott három év alatti gyermekeknek.

Ugyanakkor a vízminőség nemcsak az ólomtartalomban mérendő: a legfőbb kockázat a mikrobiológiai minőség romlása, a nitritképződés, az összes ásványi anyag (köztük a szervezet számára hasznos kalcium és magnézium) túlzott csökkentése, és egyes anyagok, mint az ezüst beoldódása.

„Haladéktalanul el kell kezdeni az őszinte, a fogyasztói csapokon mérhető mérési eredményeken alapuló tájékoztatást” – hívja fel a figyelmet a Right2Water cikk szerzője, Azari Katalin, a Vízkutató Vízkémia Akkreditált Laboratórium vegyészmérnöke, aki a naprakész, fogyasztóbarát tájékoztatástól reméli a fogyasztói bizalom visszaépülését.

A két legfontosabb üzenet, hogy a problémát nem lehet elbagatellizálni, illetve noha a felelősség a fogyasztóé, a megoldás elérhető közelségben van: ivóvízbiztonsági engedéllyel rendelkező, és ólomszűrésre NNK/NFS által bevizsgált ivóvíztisztító kisberendezést kell választani. Az NNK által javasolt ólomra is bevizsgált víztisztítók között van víztakarékos, környezetbarát megoldás is. A minősítés elengedhetetlen, lásd a fent említett vizsgálatot, amelyen kilencből hét szűrő „megbukott”.

Az NNK három adatbázisban listázza az ivóvízbiztonsági engedéllyel rendelkező termékeket, a nyilvántartás elérhető itt. Jegyezzük meg: nem véletlen, hogy az EU direktíva is a végponti vízszűrést javasolja.

„Bár a fentiek alapján egyértelmű, hogy a víztisztító berendezések egyik legfontosabb minőségi garanciája az NNK ivóvízbiztonsági engedélye, de további megerősítést adhat a WELL Building Standard egészséges épületminősítő rendszer által is javasolt nemzetközi NSF adatbázis, ami naprakész nyilvántartással igazolja egyes víztisztító termékek mikrobiológiai és nehézfém szűrő képességét” – írja Kurucz Regina az Építésijog.hu oldalon, ahol részletekbe menően foglalkoznak a kockázatokkal, a törvényi szabályozással, a pontos mennyiségekkel, illetve ugyancsak ajánlják a témában a tudomány.hu cikkét is.

• ivóvíz
• ólomtartalom
• vízminőség