A romániai származású Stefan Mandelnek mindez nem kevesebb mint tizennégyszer is sikerült. A férfi természetesen semmit sem bízott a szerencsére, csapatával olyan algoritmusokat dolgoztak ki, amelyekkel szinte garantálni tudták a nyerést; manapság azonban ezek a módszerek már nem működnének, lehet, hogy pontosan miatta.

Stefan Mandel 1934-ben Romániában látta meg a napvilágot, azonban már fiatal korában érezte, hogy el szeretné hagyni az országot – azt ugyanis elmondása szerint csak szegénység, munkahely- és élelmiszerhiány, valamint „mélységes nyomor” jellemezte, mellyel nem tudott azonosulni. Mindössze 360 lejes (mai árfolyamon kb. 25 ezer forintos) fizetése nem volt elég a megélhetéshez, így szüksége volt egy módra, amellyel viszonylag rövid idő leforgása alatt komolyabb összeghez tudott jutni.

MÍG AZ ORSZÁGBAN A LEGTÖBBEN A BŰNÖZÉSHEZ FORDULTAK, ADDIG MANDEL EGY LEGÁLISABB OLDALRÓL KÖZELÍTETTE MEG A PROBLÉMÁT: ELHATÁROZTA UGYANIS, HOGY FILOZÓFUS-MATEMATIKUSKÉNT KITALÁLJA, HOGYAN NYERHETI MEG A LOTTÓT.

A The Hustle információi szerint erre persze rendkívül kicsi az esély: konkrétan nagyobb valószínűséggel csap önbe villám, nyer olimpiai aranyérmet, szül ötös ikreket, vagy nyomja agyon egy italautomata, mint hogy telitalálata legyen egy lottón – Mandelt viszont ez sem tántorította el, módszerének köszönhetően pedig valóságos lottókirály vált belőle.

Az első nyeremény

Elhatározása után Mandel szinte minden szabad percét a 13. századi matematikus, Leonardo Fibonacci tanulmányainak böngészésével töltötte, aminek meg is lett az eredménye. Éveken át tartó kutatás után ugyanis megírt egy számválasztó algoritmust, amely az általa „kombinatorikus sűrítésnek” nevezett módszerre épült.

Ha egy játékos 6 számot húzott egy 49 számos lottón, akkor a nyerési esélye 1:13 983 816-hoz volt. Ha 15 számot választott (amihez 5 005 játékot kellett vásárolnia – minden lehetséges kombinációból egyet), a nyerési esélye 1:2 794-hez nőtt. Mandel azt állította, hogy algoritmusa ezt az 5005 kombinációt mindössze 569-re tudja csökkenteni. Megállapította ugyanis, hogy ha a 6 nyerőszám az általa kiválasztott 15 szám közé esne, akkor garantáltan legalább egy 2. díjat és több száz kisebb nyereményt nyerhetne – a fődíjra pedig 1:10 arányban lenne esélye.

Mandel ezek után összefogott négy barátjával, akik mindannyian 228 szelvényt vásároltak sorsolásonként. Csodával határos módon (és nagy szerencsével) megnyerte az első díjat, ami 72 783 lej volt, ami elég volt ahhoz, hogy az adók és egyéb tartozások megfizetése után megvesztegessen egy külügyminisztériumi tisztviselőt, és elmeneküljön Romániából egy új élet – és még több lottónyeremény – reményében.

Még, még, még, még, még. Ennyi nem elég!

A férfi végül négy év európai barangolás után Ausztráliában telepedett le, ahol ismételten elhatározta, hogy lottót nyer – ezúttal azonban már más módszert választott. Egy hagyományos lottójátékban a meghatározott tartományba eső számokat véletlenszerűen választják ki; a sorrend pedig nem lényeges, ha a számok egyeznek, megnyerjük a jackpotot. A nyerési esélyek a számok lehetséges kombinációinak számán alapulnak, amelyek gyakran többmilliós nagyságrendűek, Mandel azonban rájött valamire.

BIZONYOS JÁTÉKOK ESETÉBEN A FŐNYEREMÉNY OLYAN ÖSSZEGRE EMELKEDETT, AMELY MEGHALADTA AZ EGYES KOMBINÁCIÓK MEGVÁSÁRLÁSÁNAK KÖLTSÉGEINEK HÁROMSZOROSÁT.

Tegyük fel például, hogy egy szelvényen 6 számot kell kiválasztania 1 és 45 között. Ez azt jelenti, hogy 8 145 060 a lehetséges kombinációk száma, melyeknek felvásárlása a hatos lottó esetében 350 forintos darabonkénti szelvényárral számolva több mint 2 milliárd 850 millió forintba kerülne. Figyelembe véve azt, hogy ezen a lottón az eddigi legnagyobb nyeremény 3 milliárd 165 millió forint volt, nem éppen ez a legalkalmasabb játék a mandeli módszer alkalmazására, a romániai férfi szerencséjére azonban Ausztráliában sokkal kedvezőbb feltételekkel állt szemben. Mandelnek már csak egyetlen problémája volt: önmaga nem tudott ennyi szelvényt megvásárolni. Mint ahogy mindent, úgy idővel ezt a problémát is megoldotta.

Mandel éveken keresztül több száz befektetőt győzött meg arról, hogy egyesítsék a pénzüket, és hozzanak létre egy „lottószindikátust”. Ezután kifejlesztett egy teljes körű automatizálási rendszert, mely egy nyomtatókkal és számítógépekkel megtöltött szobából állt, amik egy algoritmus alapján működtek, és minden kombinációval előre feltöltötték a szelvényeket. A számítógépek forradalmasították Mandel folyamatát, hiszen míg korábban több millió kombinációt kellett kézzel kiírnia, ahol egyetlen hiba is tönkretehette nyolc hónap munkáját, addig segítségükkel már ki tudta szervezni a munkát egy gépnek.

Az 1980-as években Mandel csapata megvárta, míg a jackpot háromszor nagyobb lesz, mint az összes lehetséges kombináció megvásárlásának költsége, aminek köszönhetően a romániai sikerek után sikerült 12 további lottót megnyerniük, és 400 ezer kisebb nyereményt kaszálniuk Ausztrália-szerte, köztük egy 1,1 millió dolláros zsákmányt 1986-ban. Nem sokkal később azonban Mandel módszerére az ausztrál hatóságok is felfigyeltek, akik módosították a lottózással kapcsolatos törvényeket, és megtiltották, hogy a jövőben minden szelvény egyetlen emberhez vagy csoportosuláshoz tartozzon.

Az amerikai álom

A törvénymódosítások után Mandel már nem sokat tudott kezdeni módszerével a szigetországban, így hát más lottók iránt kezdett érdeklődni, amelyeknek nyereménye legalább háromszorosa volt annak, mint amennyibe az összes szelvény felvásárlása került volna. Hat játék keltette fel a figyelmét, amik közül a legjövedelmezőbbek a következők voltak:

massachusettsi lottó (átlagosan 37 millió dolláros jackpot 9 millió kombinációval),
arizonai lottó (átlagosan 11 millió dollár 5,1 millió kombinációval),
virginiai lottó (átlagosan 15,5 millió dollár 7 millió kombinációval).
Mandel a Pacific Financial Resources fedőcég alatt létrehozta a Nemzetközi Lottóalap (ILF) nevű alapítványt, és 2560 embert győzött meg arról, hogy vásároljanak tízévre szóló életbiztosítást, négyezer dolláros éves díjjal. Mandel ezt követően ezt a pénzt – legálisan – arra használta fel, hogy minden egyes személynek részesedést vásároljon a lottójátékban. Egy melbourne-i raktárban 30 számítógépet és 12 lézernyomtatót állított fel, majd 16 teljes munkaidős alkalmazottat vett fel, hogy több millió, minden kombinációval előre kitöltött szelvényt nyomtassanak több mint három hónapon keresztül.

A nagy nap végül 1992. február 12-én érkezett el, Mandel és társai a virginiai lottó főnyereményének megnyerését tűzték ki célul, ami elméletben már a zsebükben is volt, a logisztika azonban még a vártnál is több problémát jelentett. A szelvények otthoni nyomtatása ugyanis teljesen legális volt, azokat azonban mindenképp el kellett juttatni egy hivatalos, amerikai lottózóba, ahol szelvényenként egy dollárt kellett fizetni a feladásért.

NOS, MONDANUNK SEM KELL, 1,4 MILLIÓ SZELVÉNNYEL ÉS EGY TEHERAUTÓNYI KÉSZPÉNZZEL BESÉTÁLNI EGY BENZINKÚTRA NEM IGAZÁN VOLT OPCIÓ,

a szelvények ráadásul Ausztráliában voltak, így azokat először egy másik kontinensre is át kellett szállítani. Mindezzel Mandel egy Anithalee Alex nevezetű fickót bízott meg, akinek az volt a feladata, hogy mindösszesen 72 óra leforgása alatt (a jackpot csütörtökön tetőzött 27 millió dollárra, a sorsolás pedig szombatra volt hirdetve) Virginia-szerte szétossza az előre legyártott szelvényeket, és feladja őket.

Valóra vált a rémálmuk

A szétosztással minden rendben ment, egészen addig, míg Alex egyik megbízottja unalmast nem mondott – megelégelte ugyanis a szelvények feladásával járó fáradozásokat, és 140 ezret közülük egyszerűen feladatlanul hagyott –, aminek köszönhetően a korábban említett hétmillió kombinációból 700 ezer kiaknázatlanul maradt. Mandel tökéletes terve pillanatok alatt romokba dőlt, minden alapja ugyanis az volt, hogy 100 százalékos nyerési eséllyel játszanak, a leadatlan szelvények nélkül azonban nagyon is valószínűvé vált, hogy mindent a semmiért csináltak.

1992. február 15-én, szombat éjszaka 23 óra 20 perckor viszont megtörtént a csoda, a nyerőszámokat élő adásban húzták ki, amik Mandel és csapatának szerencséjére azok voltak, melyeket ők maguk is megtettek. A nyerés után ausztráliai otthonából Mandel rövid üzenetet küldött több mint 2500 befektetőjének:

Az egyik kiszemelt lottózónk a kívánt szintre emelte a jackpotot. Beléptünk, és nyertünk – fogalmazott.

Az egészen pontosan 27 036 142 dolláros jackpotot (és 900 ezer dolláros, egyéb találatokból érkező másodlagos nyereményt) 20 évi 1,03 millió dolláros részletben kellett volna kifizetni, Virginia lottóbizottságának azonban más tervei voltak – csalással gyanúsították meg Mandelt és befektetőit. Az ügyhöz végül 14 nyomozó szerv, köztük a CIA, az FBI, az IRS, az NCA és az ASC is csatlakozott, hosszas nyomozás után azonban nem tudtak senkit sem csalással gyanúsítani.

Miután lecsillapodtak a kedélyek, minden egyes személy, aki Mandel életbiztosítási programján keresztül vett részt a lottón, körülbelül 1,4 ezer dollárt nyert. Eközben Mandel egyszeri 1,7 millió dolláros „tanácsadói díjat” fizetett magának, majd további 5,5 millió dollárt tett zsebre a fennmaradt nyereményből az adók és egyéb költségek kifizetése után.

Néhány évvel később, 1995-ben anyagi csődbe került, melyekből különböző befektetési rendszerek működtetésével szeretett volna kikerülni. Az egyikért egy tíz hónapos börtönbüntetést is kapott Izraelben, viszont végül egyetlen napot sem töltött a hűvösön. A romániai születési férfi jelenleg egy tengerparti házban tölti mindennapjait egy távoli trópusi szigeten, az Ausztrália partjainál fekvő Vanuatun, a lottózással pedig teljesen felhagyott – de ennek ellenére még ma is a lottózás egyik királyának tekintik.

(The Hustle, IFL Science, Independent, News.com.au)

• lottó
• nyeremény
• matematikus