1964 óta (Paul Simon: „The Sound of Silence”) az egész világ tudja, hogy a csendnek van hangja. Aki járt ún. „csendes szobában” (BME-n, a Magyar Rádióban, hangstúdióban), ahol akusztikai méréseket végeznek, mikrofonokat kalibrálnak, éneksávot énekelnek fel, rendre azt mesélik, hogy őrjítőnek érzik „azt” a csendet. Hogyan élik meg az emberek a munkahelyi csendet, mi is az pontosan? A vezetők mennyire figyelnek fel rá, és elgondolkodnak-e azon, mi a mögöttes tartalma?

A munkahelyi csend árnyalatai

A csendnek ereje van. Mint minden erő, ez is kettős hatású: építhet és rombolhat, sérthet és gyógyíthat. Van, aki számára a csend a magányt, az elszigetelődést jelképezi. Jelenthet szeretetmegvonást, elégedetlenséget, akár büntetést is. Nyüzsgő, zajos, mozgalmas világunkban a csend sokak számára szinte elképzelhetetlen, félelmetes állapot. Ugyanakkor arról is készültek kutatások, hogy a túlzott zaj – akár mennyiségben, akár hangerőben – milyen idegrendszeri és szervi károsodást okoz az emberi szervezetben.

Kulturális és szituációs különbségek

A csend eltérő jelentést hordoz a különböző kultúrákban. A jorubák (nagy törzs Nyugat-Afrikában) szerint hosszan hallgatni a másikkal való beszélgetés közben a tiszteletlenség jele. Míg a finnek, svédek számára a hallgatás elismerés, addig az USA-ban értetlenkedve fogadják a csendet, és válogatott „töltelék kifejezéseik” vannak arra, hogy kitöltsék a kommunikáció minden pillanatát. A hallgatást a kínaiak a bölcsesség és a béke jelének tartják. Konfucius azt írta, hogy „a csend az az igaz barát, aki soha nem árul el”.

Létezik tiszteletteljes hallgatás. Amikor távolságtartásunkkal, hallgatásunkkal azt üzenjük, hogy nem akarjuk zavarni a másik köreit. Hagyjuk elmélyülten dolgozni, figyelni, vagy éppen pihenni. Veszélye az lehet, hogy a csend akkor is közénk fészkeli magát, amikor nem lenne szükséges, és a másik inkább az érdeklődés hiányát érzi belőle.

Ez a fajta csend ebben az esetben átalakulhat kapcsolati csenddé. Ilyenkor inkább megtartjuk magunknak a véleményünket. Ez már önmagában is egy passzívabb viszonyulás a helyzethez, de ha nem fejezzük ki az egyet nem értésünket valamivel kapcsolatban, akkor saját magunknak és a kapcsolatnak is ártunk vele.

A csendnek lehet taktikai szerepe. Közösen dolgozó csoportokban a felelősség elkenését, mások elbizonytalanítását is elérhetjük azzal, ha a célokat és szerepeket nagyon hiányosan vagy egyáltalán nem fogalmazzuk meg. Ezt időnként a hatékonyság álcájába bújtatva is megtapasztalhatjuk: azzal az egyébként valós igazsággal takaróznak a csoporttagok, hogy a fölösleges beszéd időrabló, és elviszi a fókuszt, miközben a szükséges kommunikáció sem valósul meg. Ugyancsak taktikusan lehet csönddel szembeszegülni valamivel: passzivitással, hallgatással ellehetetleníthetjük egy javaslat továbbvitelét, egy ötlet megvalósítását.

Csend = minden rendben?

A vezetők napjai sokszor egyik tűzoltástól a másikig telnek. Így, ha éppen nem érkezik hír semmi gondról, akkor élvezik a csendet. Arra gondolnak, hogy végre minden jól megy. Vagy mégsem?

4 tipp a beszélgetéshez
– Kérdezz! Jelzi a figyelmet, tőled is fognak kérdezni, indul a folyamat.
– Adj pozitív visszajelzést (is)!
– Kerüld a pletykát! („Don’t feed the troll”: ha pletykát hallasz, ne reagálj, ne add tovább.)
– A félreértéseket, konfliktusokat a lehető leghamarabb oldjuk fel.

A munkahelyi vagy dolgozói csend kifejezés alatt a szervezetekkel foglalkozó irodalom nem azt érti, hogy hangosan telefonálnak-e a kollégák vagy a berendezések működés közben mennyire zajosak. A „dolgozói csend” nem pusztán a beszéd hiányát jelenti. Azt értjük alatta, amikor a munkatársak nem osztják meg az álláspontjukat, javaslataikat, félelmeiket. Látják, mi nem működik megfelelően, érzékelik a hibákat, de magukban tartják. Van kritikai észrevételük, visszajelzésük, de úgy érzik, akadályba ütköznek abban, hogy ezt elmondják, vagy egyszerűen csak a következményektől tartanak. Ha a munkatársaink magukba fojtják a véleményüket, nem vállalják fel a hangjukat, az aggodalomra adhat okot.

A „munkavállaló hangja” kategória a szervezetpszichológusok szerint a szabad lehetőségeket jelenti, amikor a véleménynyilvánításnak tere van. Ha a munkahelyi légkört a megfélemlítés uralja, ha a pozícióban lévők erőből vezetnek és kommunikálnak, akkor lassan a zuhany- (kávézó-, konyha-, toalett-) híradók is elnémulnak.

A kommunikáció hiánya számos hátrányos helyzetet teremt. A munkatársak csökkenő motivációja csökkenő hatékonyságot eredményez. A túlzott és feszélyező csend a pszichés biztonságérzetet alapjaiban rengeti meg. Erősödik az emberekben a belső feszültség, ami pszichoszomatikus tüneteket okozhat, és a munkatársak közötti konfliktushelyzetek megszaporodását hozza magával.

A „csendben” elsikkadnak az építő jellegű, előrevivő, kreatív, innovatív kezdeményezések is, mindenki megtartja magának azokat. A passzív, csalódott, motivációjukat vesztett kollégák pedig hamarosan az új belépőket is tájékoztatják, hogy ne várják meg a próbaidő végét, és saját maguk is a fluktuációs statisztikát emelik előbb-utóbb.

A kommunikációs kedv tápanyagai

A kommunikációnak teret kell adni, fórumokat kell hozzá biztosítani. Sok cégnél működnek ötletládák, dolgozói fórumok, elégedettségi kérdőívek. De ha a munkatársak azt tapasztalják, hogy mindezek csak látszatintézkedések, és ugyan véleményt formálhattak, de annak vagy nincs semmi folytatása, vagy a kritikai hangvételt megütők az év végi bónuszokon érezhették a hatást, akkor egyre nagyobb lesz a csend.

A legfontosabb szempont a kommunikáció fesztelen elindulása felé a biztonság és a bizalom légkörének kialakítása. Ennek legősibb alapja ma is az, hogy a kimondott szónak mennyi az igazságtartalma, és az ígéreteket ki hogyan tartja meg. Az is nagyon fontos mindenki számára, hogy érezze az érdeklődést a vele együtt dolgozóktól és a vezetőitől. Ahogyan a Bibliából is ismerjük: „ideje van a hallgatásnak és ideje a szólásnak”

Nagy Nóra
szervezetfejlesztő, tréner, coach

• csend
• munkahely
• dolgozó