Évezredekkel ezelőtt Athéntól a Római Birodalomig az egyik legkeresettebb termék egy szilfium nevű, arany színezetű virág volt. Az ókori görög orvosok ezzel gyógyították a hasfájást és ezzel végezték a szemölcsök eltávolítását.

A római szakácsok a szilfiummal ízesítették a lencsét és a legexkluzívabb ételeket. Iulius Caesar uralkodása alatt a római kincsek mellett több mint ezer kilogrammot őriztek a szirmaiból, és az ezüstével azonos volt az értéke.

Hét évszázaddal azután, hogy időszámításunk előtt 638-ban először azonosították a feljegyzések szerint a mai Líbia területén, a szilfium kipusztult a Föld felszínéről. Idősebb Plinius római író szerint mindössze egy szárat találtak belőle később, azt Nero római császárnak adták.

A középkor óta rengeteg tudós és botanikus kutatta a szilfium nyomait, amely az első feljegyzett faj, ami az emberiség miatt tűnt el a bolygó felszínéről, mert az utolsó darabig elfogyasztották az egyedeit.

Mára viszont kérdésessé vált, hogy a szilfium valóban kipusztult-e. Közel 40 évvel ezelőtt az Isztambuli Egyetem egyik professzora botlott bele egy növénybe, amiről ma már úgy tartja, újra felfedezte a már rég elfeledett csodanövényt, közel ezer kilométerre onnan, ahol legutóbb látták.

Mahmut Miski a törökországi Cappadocia régiójában látott meg egy általa csak szilfiumföldnek nevezett területet, ahol egészen egyedülálló illat járja be a levegőt. Mint mondja, nem véletlen, hogy aki egyszer a növény közelébe kerül, az rögtön függővé is válik tőle.

A professzor 1983-ban egy tavaszi napon társaival végzett kutatást a területen, ahol egy szokatlanul magas növényt is találtak. Kiderült, korábban csak egyszer, 1909-ben gyűjtöttek ebből a fajból, és akkor a Ferula drudeana latin névre keresztelték azt.

Miután kielemezték a növényt, rájöttek, hogy az valójában egy kémiai aranybánya. Számos olyan anyagot tartalmaz, mely rákellenes, fogamzásgátló és gyulladáscsökkentő hatással bír.

Miski arról beszél, ezek az anyagok megtalálhatók külön-külön a rozmaringban, az articsókában, a zsályában, az orvosi kálmosban és a galbánumban. De egyikben sem egyben. Mint fogalmazott, olyan ez, mintha féltucatnyi gyógynövényt vegyítettek volna egyetlen fajban.

Ugyan a Ferula drudeana ténylegesen jó gyógyító potenciálokkal rendelkezett, Miski 2012-ben tért vissza csak a területre, miután régi könyvekben olvasott a szilfiumról. Először akkor vált számára gyanússá az egész, hogy a felfedezett növény leveleit imádták a kecskék és a bárányok, amiről annak idején idősebb Plinius is megemlékezett.

Külsőleg is rengeteg hasonlóság fedezhető fel a két növény között a leírások alapján, de ez még mindig nem volt minden. A fennmaradt dokumentumok szerint a szilfium mindig egy óriási záport követően virágzott ki hirtelen. Miski szerint pedig az általa megfigyelt növény is egy hónap alatt nő hatalmasra, miután áprilisban megérkezik az esős évszak.

A szilfium az ókorban teljesen ellenállt a termesztésnek. Hippokratész feljegyzései szerint két próbálkozás volt rá, hogy Görögország szárazföldjén kezdjék termeszteni, mindkettő sikertelennek bizonyult. Ez a helyzet a ma még élő növénnyel is, amit nagyon nehezen lehet csak átültetni máshová.

A XIX. század eleje óta ezzel együtt négy növényre hitték azt, hogy a szilfium őse lehet, de morfológiailag a mostani lehet a legvalószínűbb jelölt más szakértők szerint is.

Az egyetlen dolog, ami ellene szól, hogy az ókorban úgy hitték, a legjobb minőségű szilfium a mai Líbia területén lévő Küréné városának egy bizonyos zónájából származik, ami több mint ezer kilométerre van onnan, mint ahol most Miski tanulmányozza a növényeket.

Ezt azzal magyarázzák, hogy mivel az ókorban a szállítmányozást rendkívül hatékonyan meg tudták oldani az emberek és a szilfiumnak ez a környék a klíma tekintetében tökéletes volt, nem kizárt, hogy megpróbálták itt is elkezdeni telepíteni a nehézségek ellenére is, és sikerült nekik.

A Ferula drudeana egyébként nagyon hasonlít a Küréné által kibocsátott korabeli érmeken lévő szilfiumra is, ami szintén arra utal, hogy egy és ugyanazon növényről van szó.

Ami a felhasználását illeti, a probléma egyelőre leginkább az, hogy az ókorban a fogfájástól a hasfájáson át a kopaszodás ellen, epilepsziára és fogamzásgátlásra is ezt használták, de kutyaharapás és skorpiócsípés ellen is alkalmazták. Azaz további tanulmányokra van szükség ahhoz, hogy pontosan be lehessen azonosítani, a feltételezett maradványnövény mire való.

Egyetlen esély van rá, hogy ki lehessen jelenteni, a Ferula drudeana és a szilfium ugyanaz a faj, mégpedig az, ha utóbbiból előkerülnének egy régészeti helyszínen a maradványok. Erre viszonylag kevés az esély, és ha meg is történik, az véletlenszerű lesz.

Mivel annak idején a a szilfiumot előszeretettel fogyasztották is, a felfedezett növény ízét is tesztelték a közelmúltban Törökországban. Már az illata is magával ragadó, a zamata pedig semmihez sem fogható.

Ahhoz viszont, hogy kereskedelmi forgalomba legyen hozható, ennél jóval több termésre lenne szükség, és azt a hibát sem szeretnék elkövetni, mint az őseink: hogy a kipusztulásig fogyasztják.

A Ferula drudeana meglévő állományára nagyon kell vigyázni, jelenleg ugyanis kritikusan veszélyeztetett fajként tartják számon

• növény
• gyógynövény
• szilfium ferula
• drudeana