Az idei évben sorozatosan fordult elő, hogy az izraeli légierő percre és méterre pontosan tudta, hogy éppen hol tartózkodnak a likvidálásra kijelölt személyek. A megfejtés: 8200, írja az euronews.com.

A magas szintű felderítés birtokában Izrael precíziós támadásban ölte meg Haszán Naszrallah Hezbollah-főtitkárt, Mohammed Deif gázai katonai vezetőt, valamint az iráni különleges erők főparancsnokát Damaszkuszban. Valós idejű információk birtokában végeztek Teheránban Iszmáil Hanije Hamász-elnökkel, és több tucat libanoni és gázai parancsnokkal.
I

mmár száz fölött számolják a felderített vagy megölt politikusokat és katonai vezetőket, akik Izrael fő ellenségeinek számítanak a térségben. Közülük szinte már csak Jahja Sinwar gázai főparancsnok hiányzik. Ez a rejtélyes pontosság az, ami búvóhelyre kényszerítette Irán legfőbb vallási vezetőjét is.
A földi ügynökök sokaságának alkalmazását az izraeli katonai hírszerzés összekötötte a digitális nyomkövetés eszközeivel, így a rajtaütések egyre pontosabbá váltak.
Az Israelhayom interjúja megszólaltatja Y. ezredest, a 8200 nevű digitális egység parancsnok-helyettesét, aki összefoglalja az elmúlt év bonyolult feladatait, melyekre megtalálták a megoldásokat. Egy úttörő gépről van szó, ami lehetővé tette a célpontok automatikus megjelölését. „Több száz új célpontot azonosítottunk mindössze négy nap alatt, és figyelmeztető-előrejelző egységből napi támadóvá létünk elő" – idézi a vezetőt az euronews-com cikkében.

Ritkaságszámba mennek a mélyebb tudósítások Izrael védelmi és hírszerzési rendszereiről, amelyek ma már az USA, Oroszország és Kína színvonalán állnak. A titkolózás abból a valós aggályból fakad, hogy felfednek információkat az ellenség előtt és veszélyeztetik Izrael hírszerzési fölényét riválisaival szemben.
Ugyanakkor a függöny felhúzása néha szükséges, hogy megüzenje az ellenségnek, hogy nincs abszolút biztonságban. A felderítés természetesen nem csak az ellenség vezéreinek likvidálására irányul, hanem helyszínek, raktárak, bázisok és fegyverzetek lefoglalására Libanonban és Gázában.
A hírközlési rendszernek kulcsszerepe volt az eddig sikeres gázai túsz-szabadítások végrehajtásában is.

Y. elmondása szerint a 8200 drámai változásokat hozott a legutóbbi időkben, összevetve az előző évtizedek gyakorlatával. 1948 után Izrael ellenségei államok és reguláris hadseregek voltak (Egyiptom, Szíria, Jordánia, Irak), ezért a fő feladat inkább az előrejelzés és a figyelmeztetés volt, és nem is mindig sikerrel. Tragikus és figyelmeztető példa volt erre az 1973-as Jom Kippur-i háború, amely teljes felkészületlenségben találta Izraelt, és noha végül elsöprő katonai győzelemmel végződött, mégis Golda Meir miniszterelnök fejébe került.

„Passzív egység voltunk, amely Jom Kippur tanulságai szerint cselekedett. Figyelmeztetni kellett a hadsereget, és ennyi volt az egész történet. Ma már viszont, az iráni atomdúsítók, az ellenséges államok és a terrorista hadseregek közötti spektrumban a változatosság végtelen, és nincs egyetlen recept sem arra, hogyan csináld jól” – ecseteli Y. a megváltozott viszonyokat. Az új körülmények teljesen más ritmust követelnek meg a hírszerzéstől, amely nem csak beszállítója, hanem egyenrangú operatív partnere lett a hadseregnek.

A parancsnok felidézi, hogy régebben még csak 'ósdi' eszközökkel dolgozhattak, például Nasszer egyiptomi elnök és Huszein jordán király telefonbeszélgetésének a lehallgatásával, míg ma már olyan adatokkal szolgálnak az IDF felé, ami már direkt akciókat generál. A fontos információk továbbra is titkosak a világban, de a kinyerésük egyre kifinomultabb.
Amennyire csak lehetséges, távol kell maradnia a digitális médiától, és zsonglőrködni kell a végtelen mennyiségű zaj és a fontos információk között, hogy el lehessen választani a pelyvát a valóban értékes magoktól.

A 8200 élén két személy áll, hasonlóan a római Köztársaság konzuljaihoz

A felosztás A. tiszt és Y. között történik. Előbbi felelős az információ Izraelbe való eljuttatásáért, Y. pedig azok kezeléséért. Hatalmas mennyiségű adatról van szó, amely nap mint nap rengeteg forrásból érkezik (számítógépek, mobiltelefonok, levelezés, alkalmazások, zenehallgatás stb.), amihez dekódolásra van szükség, és mindenekelőtt arra a képességre, hogy prioritást tudjanak felállítani a fontos és a lényegtelen között.

„Létezik a világon technológia arra, hogyan lehet hasznosítani az adatok tömegeit. De nem mehetek oda a Google-hoz, a Facebookhoz vagy a Microsofthoz, és nem hívhatok ide egy olyan céget, mint a McKinsey, hogy segítsen. Ebben a világban minden hírszerző szervezet magára van utalva, és a saját eszköztárát kell kiépítenie” – vázolja Y. az újfajta feladatokat

Az adathiányra nincs panasz, ezért a feladat sokkal inkább az eligazodás és a szelektálás. Nincs olyan célpont, amely megfelelő energiával ne lenne sebezhető. Ebben a rejtett világban a támadó óriási előnnyel rendelkezik, mert a védőnek gyakran egy végtelen távot, széles sávot kell átlátnia, míg a támadónak elég megtalálnia a gyenge bárányt a nyájban, és rajta keresztül behatolni a rendszerbe.
Y. tapasztalatai szerint, ha egy bizonyos cél elég fontos és értékes, akkor a lokalizálása és az elpusztítása megvalósíthatóvá válik, ám ezt meg kell előznie egy többéves és hatalmas méretű saját adatgyűjtésnek. Erre a közösségi média és a keresőmotorok hangzavara nem alkalmas, még ha a kémfilmek ezt is sugallják.
Ez egy őrült tanulási verseny, mert az ellenség egyáltalán nem idióta. Nagyon is okos, fejlődik és tanul, ráadásul igen merész. Lát dolgokat, kérdéseket tesz fel, és pontosan meg akarja érteni, hogyan juthattunk el egy adott célpontig és hogyan sikerült eltalálnunk. Ez állandó kihívás, ami megköveteli tőlünk, hogy folyamatosan mozgásban legyünk – mondja Y.

Az ellenségnek fejlett eszköztára is van, ezért például Gázában a hadsereg egyik elsődleges feladata volt a Hamász szervereinek és adattárolóinak a megszerzése. Az izraeli biztonsági szervek célpontjai között szerepelt a terrorcsoport informatikusainak az elfogása is, hogy kicsikarják belőlük a rendszer további adatait, így a jelszavakat, kódokat, vagy a technikusok kapcsolati hálóit.

Az ellenfél sokáig lenézte Izrael képességeit és tanulási törekvését, mígnem 2010-ben a Stuxnet nevű rosszindulatú program beszivárgott Irán natanzi nukleáris létesítményének számítógépeibe, összezúzva az urándúsító centrifugákat. A perzsa államnak akkor szinte a nulláról kellett újrakezdenie a nukleáris programot, és történetében először alkudozásra kényszerült a Nyugattal a JCPOA-megállapodás keretében, amit 2018-ban Donald Trump elnök felmondott, és azóta sem sikerült újjáéleszteni.
Azóta a natanzi és más nukleáris telep ellen is több sikeres szabotázs történt. Ezek során Irán megértette, hogy Izrael kapacitásai már jóval szélesebbek annál, hogy csupán fizetett ügynököket használjon terepmunkára.

Maga a világ is kilépett már az Assange és Snowden-féle 'kiberlázadások' korszakából. Ma már mindenki mindennel tisztában van, ezért a 2800-nak is szakadatlanul tovább kell fejlődnie, mondja a parancsnok.

Izrael szerencséjére a technológiai szektor egyre több platform a még és még több kapcsolat felé halad, ami a 2800 számára újabb potenciális támadási felületeket kínál. Mindezt úgy kell megtenniük, hogy a támadásra és adatgyűjtésre berendezkedett magáncégekkel semmilyen módon se kerüljenek kapcsolatba. Így sikerült elejét venni annak, hogy külső erők és érdekek bármilyen betekintést szerezzenek a rendszer működésébe.
Minden 8200-as hadműveletet az IDF és a kormány legmagasabb szintjein hagynak jóvá. Általában célfeladatokat tűznek ki, amelyekhez releváns információkat kell gyűjteni a csapásmérők számára.

A parancsnok példaként említi a rakétakilövő gödrök azonosítását. Ezek leküzdésére már jóval korábban észlelni kell a talajsértést. Valaki valahol ás, földet mozgat, erőgépeket használ, és esetleg fedőlapot tesz a gödörre, hogy elrejtse a funkcióját, majd elhagyja. A gödör várakozik a használatra, de a létezését fel lehet tárni.
Ehhez egy 'szupernehéz' algoritmust használnak, amely különféle eszközökből nyert vizuális adatokon nyugszik, a műholdaktól kezdve az infravörös tapogatáson át a személyes megfigyelésekig. A rendszer visszagombolyítja a talajsértést, megkeresi a szövetlapot, amely elvileg nem különbözik bármely gázai ruhaszárítótól, visszakeresi az ásások napjait, és végül összeáll a biztos kép, hogy hol van és mi a jelenlegi állapota. Ettől fogva a hadsereg feladata a megfelelő pillanatban elrendelt csapásmérés.
És ekkor még csak egy gödörről beszélünk, ami viszont egyik percről a másikra halálos eszközzé válhat. A nagyobb és bonyolultabb létesítmények már egy magasabb pálya, mint például a kórházakban elrejtett fegyverzetek.

Y. úgy véli, hogy nem a kiberforradalom végén járunk, hanem a kellős közepén, és a jövő szinte beláthatatlan. A rohamos fejlődés ellenére is jó néhány kérdés még megválaszolatlan. Vannak olyan hírszerzési kérdések, amelyek nagyon nehezek és szinte meg sem lehet őket fogalmazni, és azt sem lehet még megmondani, hogy a megoldás mennyire közeli. Részben azért is, mert a másik fél nagyon is tisztában van a fenyegetéssel, tanul, fejlődik, és gyakran kiokoskodja a védekezés módjait, amivel további erőfeszítésekre sarkallja a 2800-at, minden áldott nap és órában.

 

• kibertámadás
• technológia
• Izrael