A lottózsonglőr nyugdíjasok
Legálisan hekkelték meg két állam lottójátékát is.
A világ legtöbb lottójátékában végtelen ideig halmozódhat a telitalálatért járó főnyeremény, mert azt kizárólag az viheti el, aki az összes számot helyesen tippelte meg. Így az igazán kiugró összegű nyeremény csakis egy számkombinációval érhető el. Persze, ha több szelvényt veszünk, az esélyeink nőnek a telitalálatra, de még mindig rettentő kicsik maradnak. Praktikusan ez azt eredményezi, hogy ha még a remélt jackpottal összemérhető nagyságú összeget költünk is a lottószelvények vásárlására, jelentős az esélyünk, hogy az egészet elveszítjük.
Volt azonban két állami lottójáték Amerikában, először Michiganben, majd Massachusettsben, amelynek kitalálói valamiért merőben más stratégiát választottak a főnyeremény kezelésére. Ezekben a Winfallnak nevezett lottókban nem halmozódhatott a végtelenségig a nyereményösszeg, mert amikor az elérte a 5 millió, illetve 2 millió dollárt, akkor szétosztották a kevesebb számot eltalált emberek között. Valószínűleg az állami szerencsejáték-szervező cégek szakemberei sem fogták föl, hogy ezzel gyakorlatilag megágyaztak a visszaéléseknek.
Nyeremény-szétosztás
Marge és Gerald Selbee egy kis sarki boltot üzemeltettek egy michigani kisvárosban, nyugdíjba vonulásuk előtt. Marge matematikát végzett a főiskolán, így amikor először olvasta az új lottójáték rendszerét bemutató szórólapot, egy perc alatt leesett neki, hogy azt pofonegyszerű kijátszani. Vagyis úgy nyerni rajta vagyonokat, hogy eközben gyakorlatilag kiküszöböljük a kockázatot – noha ez lenne a szerencsejátékok lényege.
ÉS AMI A LEGSZEBB AZ EGÉSZBEN, HOGY EHHEZ SEMMIFÉLE TÖRVÉNYT NEM KELL MEG MEGSÉRTENI, AZ EGÉSZ TELJESEN LEGÁLIS.
Selbee-ék rájöttek, hogy biztos profit mindössze a kellően nagy befektetésen múlik. Az is világossá vált nekik azonnal, hogy a főnyeremény-szétosztások közötti hetekben csak az amatőrök lottóznak (hiszen ekkor úgy működik a Winfall, mint a sima hatos lottó). A profik csak a roll-downnak nevezett nyeremény-kipörgető hetekre koncentrálnak. Az első ilyen alkalommal, 2003-ban 3600 dollárért vásároltak szelvényeket, és 6300-at nyertek. A következő alkalommal 8000-et tettek föl, és majdnem megduplázták.
A következő években a Selbee házaspár teljesen ráállt a lottózásra, amiből annyi pénzük lett, hogy már több százezer dolláros tételben vásároltak szelvényeket. A folyamatos tőkebevonás biztosítása érdekében lottózócéget alapítottak G. S. Inverstment néven, amelybe elsőként barátaikat és rokonaikat vették be, és így vásárolták a nyereményplafon elérésének hetében a sok ezer szelvényt. A G. S. Investmentnek már 25 tagja volt 2005-ben, amikor Michigan állam bejelentette, hogy a csökkenő népszerűség miatt beszünteti a Winfall lottót.
Hasonló néven (Cash Winfall) Massachusetts kezdett ekkoriban hasonló lottójátékba. Így Selbee-ék (illetve mellettük az MIT matematikusaiból alakult társaság) az aktuális roll-down hetében kocsiba vágták magukat, és 14 órát vezettek a massachusettsi Sunderlandig, ahol Marge és Jerry két, egymáshoz közeli vegyesboltba telepedett be, hogy fejenként 300 ezer dollárért lottószelvényeket vásároljon.
Lottózni szeretnék. Tud 300 ezerből visszaadni?
Az a bolt, ahová Marge járt rendszeresen, korábban napi 47 dollár értékben adott el lottót, és a bevétel 5 százaléka ütötte a markát jutalékként. Amikor beindult Selbee-ék lottóbiznisze, a jutalék felment havi 18 ezer dollárra. Ehhez a házaspár gyakorlatilag egész napját az üzletben töltötte, és folyamatosan szelvényeket vásárolt, a gondosan kidolgozott számkombinációk megjátszásához.
Nem csoda, ha a vegyesbolt is érdekeltté vált a projektben. Amikor a svindliről (ami jogi értelemben nem is volt svindli) fülest kapó Boston Globe riporterei meglátogatták az üzletet, Marge éppen a lottószelvény-nyomtató gépet üzemeltette, miközben a mellette ülő, és a kasszát nyomogató tulajdonos letagadta, hogy ismeri a nőt. Egy-egy alkalommal 3 napba telt, míg a házaspár képes volt elkölteni nagyságrendileg 600 ezer dollárt lottóra, ezután egy motelszobában szortírozták a szelvényeket.
Mohan Srivastava, az MIT statisztikusa kiszámolta, hogy ha legalább 200 ezer dollár értékben vásárolnak szelvényeket, akkor olyan sok kombinációt tudnak megjátszani, hogy gyakorlatilag garantálható a profit. Márpedig ő tudhatja, mit beszél, hiszen korábban már meghekkelt egy kanadai kaparóssorsjegy-játékot, és képes volt az esetek 90 százalékában nyerni. Nem ő volt az egyetlen: Joan Ginther kaparós sorsjegyen négyszer ütötte meg a főnyereményt, és ő sem a szerencsére, hanem a statisztikára építette fel a stratégiáját, szintén teljesen legálisan, kihasználva, hogy a szervezők abban nem voltak annyira járatosak, mint ő, aki a Stanfordon doktorált matematikus volt és a statisztika volt a szakterülete.
A nagy ötlet a szisztémában az, hogy nem a főnyereményre kell rámenni, hanem a rengeteg kisebb összegű, viszont nagyságrendekkel gyakoribb nyereményekre, vagyis a 3-4-5 szám eltalálására. Míg egy sima héten az öttalálatos szelvény 4000 dolláros nyereményt jelentett, addig a pénzszétosztás hetében ez az összeg akár 40 ezer dollárig is felmehetett. A négy találatért 150 dollár helyett 800-1000 dollárt fizettek, és így tovább.
VOLT OLYAN HÉT, AMIKOR AZ 1605 DARAB NYERŐ SZELVÉNY KÖZÜL 1105 DARABOT A LOTTÓT NAGYÜZEMBEN KIHASZNÁLÓ BEFEKTETŐI KONZORCIUMOK VETTÉK MEG.
Miután a történet nyilvánosságra került, Massachusetts állam vizsgálatot indított, de az lett az eredmény, hogy a házaspár és a többi lottózsonglőr nem sértett meg semmilyen törvényt. Sőt, a lottó végső soron az államnak is bevételt termelt. Csak azok a játékosok jártak rosszul, akik jóhiszeműen fizették a szelvényeiket, nem sejtve, hogy csak a nagy tételben lottózók profitját hizlalták.
A házaspár által látogatott lottózókat azért ideiglenesen megfosztották a lottóárusítási jogaiktól, többek között azért, mert hagyták, hogy a vevők üzemeltessék a készüléket. Kisvártatva aztán 2011-ben a massachusettsi Winfallt is beszüntették.
A Selbee házaspár és üzletfeleik összesen 26 millió dollárt nyertek lottózással. A pénzből felújíttatták a házukat, illetve unokáik és dédunokáik iskoláztatását fizették ki – a történetüket pedig végül eladták Hollywoodnak.
