2021 van, a felvilágosult Európában élünk, az ember azt gondolná, hogy a női egyenjogúság problémái ma főleg olyan szinten mozognak, mint az alacsonyabb fizetések vagy a cégek-országok vezető pozícióiban a nemek egyenlőtlen eloszlása. Természetesen ezek nagyon is létező és komoly gondok, csak a kontraszt kedvéért említjük a tény mellé, hogy ma az EU-ban egyébként létezik egy 330 négyzetkilométeres terület, ahová egyszerűen nem engedik be a nőket. Mégpedig arra hivatkozva, hogy ez ezeréves hagyomány, és annyira szigorúan tiltott a női nem jelenléte, hogy az tyúkokra és tehenekre is vonatkozik.

Az Athosz-hegyi köztársaság Görögország északi részén fekszik, könnyű megtalálni a térképen: a turistaparadicsomként is ismert Halkidikí-félsziget három tengerbe nyúló „ujjából” a legkeletibbnek a csücskén van. A bő fél Budapest méretű területen húsz ortodox görögkeleti kolostor áll, ahol nagyjából kétezer, remete életmódot folytató szerzetes él. Ez eddig nem igazán extrém, Görögországban rengeteg ilyen kolostor van, gondoljunk csak a világhírű Meteorákra. Csakhogy az Athosz-hegy és az egész félsziget egy autonóm klerikális területnek számít, és a legfőbb különlegessége, hogy nők számára tilos a belépés már majdnem ezer éve, IX. Konstantin bizánci császár 1046-ban kelt bullájára hivatkozva. Közigazgatásilag egyébként a terület a görög állam része, de a külügyminisztérium fennhatósága alá tartozik, egyébként pedig az isztambuli székhelyű Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus része.

A nők kitiltása egy ősi legendán alapszik, ami szerint Jézus keresztre feszítése után Szűz Mária Ciprusra utazott, de egy vihar miatt a hajója az Athosz-hegy lábánál volt kénytelen kikötni, ahol imádkozott Istenhez, ő pedig neki ajándékozta az egész félszigetet. Innentől kezdve szent hellyé vált a keresztények számára mint „Isten anyjának kertje”. Történészek mindezt azzal árnyalják, hogy a III–IV. századtól kezdve éltek őskeresztény szerzetesek a területen, eleinte békében a pogányokkal, aztán később I. Theodosius római császár parancsára utóbbiakat elűzték, és a templomaikat lerombolták (volt egy nagyobb Zeusz-szentély is köztük). A VII. században, amikor Egyiptom iszlám hódoltság alá került, sok szerzetes menekült onnan az Athosz-hegyre, és nagyjából ekkortájt kezdtek a bizánci császárok egyre-másra kolostorokat építtetni a környéken. 885-ben I. Baszeliosz császár a szerzetesek szent földjének nyilvánította a félszigetet, és megtiltotta közemberek számára a letelepedést.

És így jutunk el 1046-ba, amikor is a már említett rendelet kitiltotta a nőket a területről (illetve a gyerekeket és az eunuchokat is). A bizánci bulla pontosan azt mondta ki, hogy a félsziget Szűz Mária kertje, ahol egyedül az ő máig érvényes dicsősége hivatott képviselni a női nemet. Ennek része az is, hogy olyan hajók, amelyeknek a fedélzetén nő tartózkodik, 500 méternél nem közelíthetik meg jobban a partot. Sőt, a nőnemű háziállatok is tiltottak, beleértve a tyúkokat és teheneket, így a kolostorok tejtermék- és tojásellátását hagyományosan külső forrásból oldják meg. Extra csavar, hogy a macskákra nem vonatkozik a tilalom, praktikus okokból, hogy kordában tudják tartani a kolostorok jelentős egérpopulációját. Az eredeti szabályok szerint fiúgyerek csak akkor léphetett be a szent területre, ha már nőtt a szakálla, de ezen mára enyhítettek, felnőtt kísérővel beléphetnek.

Az oroszok már a kolostorban vannak

Az Athosz-hegy ugyanis nyitva van zarándokok és turisták előtt, persze korlátozott létszámban. Az egyházon kívüli látogatók száma még ezen belül is erősen limitált, napi 10 külföldi és 100 görög engedélyt adnak ki a belépésre. A nőnemű látogatók jelenléte máig szigorúan tilos.

A New York Times pár évvel ezelőtti riportjában az orosz turisták nagy számát emelte ki – a félsziget évi 40 ezer látogatójának nagyjából a fele orosz, akiket jellemzően az egyik kolostor direkt nekik szánt, 500 fős vendégtermében szállásolnak el. Mindez csak első pillantásra meglepő. A cári Oroszország az 1910-es évek elején több ezer szerzetest telepített az ortodox egyházon belül a görög kolostorokba, és máig elég jelentős az oroszok részaránya a görögországi szerzetesek között. Sőt, az oroszok mostanában is komoly, százmillió dolláros nagyságrendű befektetésekkel támogatják az Athosz-hegyi kolostorokat, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnök több személyes látogatást is tett már, ilyenkor a beszámolók szerint olyan fogadtatásban részesül, mint egy bizánci császár. (Egyes elemzők szerint ez egyébként nem más, mint egy orosz befolyásszerző akció az EU-ban, az egyházon keresztül, nagyjából az ukrajnai ortodox egyház mintájára.)

Hogy hányszor sikerült kijátszani a nőtilalmat az elmúlt ezer évben, arról – főleg a korai évszázadokban – elég kevés írásos emlék maradt fenn. Feljegyezték például, hogy a 14. században a szerb király a pestis elől ide menekítette a feleségét, azzal a trükkel élve, hogy a királyné sosem szállt ki az őt szállító hintóból, így technikailag nem érintette a lába a szent földet. Az 1930-as években egy francia írónő, Maryse Choisy jutott be magát férfinak álcázva, hogy később könyvet írjon a kalandból, és hasonló trükkel élt 1953-ban egy görög nő is – utóbbiból akkora botrány lett, hogy az egyház kilobbizott a görög kormánynál egy törvényt, ami egy év börtönnel bünteti a nők belépését az Athosz-hegy területére. Azóta csak egy eset került napvilágra, amikor 2008-ban négy moldáv menekültet itt dobtak partra embercsempészek. A rendőrség letartóztatta őket, de mivel a szerzetesek megbocsátottak nekik, végül nem emeltek vádat ellenük.

Az Európai Parlament egyébként időnként felszólítja a görög államot, hogy oldja fel a tilalmat, mert az sért egy csomó EU-s alapelvet, a nemek közti egyenlőségtől és a vallási alapú diszkrimináció tilalmától a szabad mozgás biztosításáig, de Görögország ettől élesen elzárkózik.

 

 

• női egyenjogúság
• Athosz-hegyi köztársaság