Újabb és újabb okokra hivatkozva vezetnek be Magyarországon veszélyhelyzetet, ha kell, a fideszes kétharmad az Alaptörvényt is módosítja hozzá. Sándor Zsuzsa azt elemzi, mire is használta eddig a kormány a szuperfelhatalmazást.

Mára kiderült, a gránit nem elég szilárd. Inkább puha, mint a vaj. Hiszen tíz év alatt tízszer is át lehetett faragni. Nem úgy, mint a tízparancsolatot, amelyet tényleg kőbe véstek, és évezredek óta egyszer sem kellett módosítani. Hiába, van még mit tanulni.

Nálunk az Alaptörvény helyett az állandó veszélyhelyzet lesz lassan gránitszilárdságú. Kell vagy nem, 2015 óta folyamatosan válság- vagy veszélyhelyzetben élünk, szinte mindegy is, hogy éppen milyen „jogcímen”.

Kezdődött „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel”, amelyet a kihirdetése óta rendszeresen meghosszabbítanak. Annak ellenére, hogy a törvényi feltételei évek óta nem állnak fenn. Az elrendelés/fenntartás egyik kritériuma ugyanis, hogy a menedékkérők száma egy hét átlagában meghaladja a napi 800 főt. Ezt a számot – ami egy évre vetítve 292 ezer fő lenne – még a 2015-ös, legsűrűbb évben sem érte el a menedékkérők száma, az még akkor is összesen 177 135 személy volt. Bár a kormány évek óta újabb és újabb 6 hónappal hosszabbítgatja ezt a fajta válsághelyzetet mindenfajta indokolás nélkül, ám valódi indoka nincs rá.

Ha valaki esetleg úgy gondolná, hogy az ukrajnai háború elől Magyarországra menekülők száma indokolta volna az újabb hosszabbítást, az több okból is téved. Először is azért, mert a legutóbbi, március 3-i hosszabbításnak nem ez volt az indoka – nota bene ennek sem volt semmilyen indoka. Másodszor pedig azért, mert az Ukrajnából érkezőknek nem kell menekültkérelmet beadniuk, helyette ideiglenes védelmet kérhetnek. Az már a vicc kategóriájába tartozik – már ha valakinek lenne kedve nevetni –, hogy a kormány egyszerűen egy rendelettel módosította a menekültügyi eljárásra vonatkozó törvényt, méghozzá a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetre hivatkozva. Persze nem ez volt az egyetlen eset, amikor a kabinet másra használta az amúgy fölöslegesen kihirdetett veszélyhelyzetet, mint amire az való. De erre még visszatérünk.

Az egészségügyi veszélyhelyzetet a kormány 2020 márciusában hirdette ki az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében.

Azaz 2020 óta két válság/veszélyhelyzetben éltünk egészen 2022. május 31-ig. Hogy „a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvásáról” szóló sikerjelentéseknek mekkora a valóságtartalmuk, azt egyebek mellett a Covid-halottak 46 ezret meghaladó száma is árnyalja.

Ám a kormány még azt a parlamentet is fölöslegesnek tartja, amelyben a „holdig látszó” kétharmaddal bír. Különben miért módosíttatta volna tizedszer is az Alaptörvényt, ha nem azért, hogy Orbán Viktor ismét rendeletekkel kormányozhasson. A május 25-én hatályba lépett módosítás szerint a kormány szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa (…), valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.

„A háborús félelmek alaptalanok. Amit itt igazán félteni kell, az a demokratikus jogállami hatalomgyakorlás és a fékek és ellensúlyok rendszere” – mondta Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a szabadeuropa.hu kérdésére.

Az újabb veszélyhelyzet kihirdetése okaként a jogászok többsége a „kényelmi politizálást” is említi. Ebben persze sok igazság van, hisz aligha van annál kényelmesebb, mintha Orbánnak éjszaka eszébe jut valami, abból már másnap kormányrendelet születhet.

Ráadásul mennyivel nehezebb észrevenni a közlönyben megjelent sok saláta között, hogy egy-egy rendeletnek vajmi kevés köze van a kihirdetett veszélyhelyzethez. Számos esetben így volt ez az egészségügyi veszélyhelyzet idején is, amit mellesleg az egészségügyről és a katasztrófavédelemről szóló törvények alapján is lehetett volna menedzselni.

Persze akkor nem lehetett volna az állampolgárok alapjogait rendeletekkel korlátozni, továbbá – ahogy az Alaptörvény megfogalmazza – „a veszélyhelyzetben (…) a kormány egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”. Ugyancsak az Alaptörvény mondja ki, hogy a különleges jogrendben – néhány olyan kivételtől eltekintve, mint az emberi méltóság, a kínzás és embertelen bánásmód vagy az ártatlanság vélelme – az alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető vagy a megszabott mértéken túl korlátozható.

Hogy az egészségügyi veszélyhelyzet idején a kormány hányszor élt vissza ezekkel az alkotmányos felhatalmazásokkal, hogy hány olyan rendeletet hozott, amelyeknek semmi közük nem volt a koronavírus-járványhoz, arról a Helsinki Bizottság egészen szép gyűjteményt állított össze. Ezekből szemezgetünk most néhányat.

A központi költségvetésről szóló törvényt például azért „módosította” a kormány, hogy pénzt vonhasson el az önkormányzatoktól. Ehhez a lakosság idegeit is megtépázó egyik eszköz volt a parkolás ingyenessé tétele, emellett a gépjárműadótól is megfosztották az önkormányzatokat.

Az ellenzéki vezetésű Göd városát a Samsungtól beszedett nem kis összegű iparűzési adótól „szabadította meg” az a kormányrendelet, amely ezt az adót a fideszes vezetésű Pest Megyei Önkormányzathoz terelte át.

A közérdekű adatok igénylésére fő szabályként 15 nap alatt kellett válaszolni, ezt a határidőt hosszabbította meg a kormány 45, illetve 90 napra hivatkozva a veszélyhelyzetre. Így aztán fontos adatokat lehetett visszatartani – és nem csak a járványhoz fűződőeket.

Két rendelettel is megakadályozták, hogy helyi vagy országos népszavazást lehessen kezdeményezni. Persze az olyan betiltott népszavazások mind sérthették volna a kormány érdekeit, mint a tatai, a Velence-tavi vagy a Fertő tavi környezetrombolások ellen tervezettek, nem is beszélve a Fudan Egyetem ellen készülő országos népszavazásról. Ez utóbbinak veszélyét – az Alkotmánybíróság áldásos közreműködésével – végleg sikerült elhárítani.

De a veszélyhelyzettel történő visszaélés talán legátlátszóbb intézkedése az volt, amikor megbüntették a dudálós autóstüntetés résztvevőit, mondván, hogy megszegték a KRESZ szabályait. Ennél azért a véleménynyilvánítás szabadsága talán mégis fontosabb alapjog, amelyet az egészségügyi veszélyhelyzet ürügyén súlyosan korlátoztak akkor is, amikor a tüntetés módja a járványhelyzetre semmiféle veszélyt nem jelentett.

Ugyanezt tették és persze szintén kormányrendelettel, amikor a légi irányítókat megfosztották attól a sztrájkjoguktól, amelyet a bíróság törvényesnek nyilvánított.

Leleményes kormányunk akkor sem kerül bajba, ha időközben kénytelen volt az egészségügyi veszélyhelyzetet megszüntetni. Bár a Covid-ra hivatkozva már nem lehetett megakadályozni a pedagógusok sztrájkját, gyorsan hozattak a parlamenttel egy törvényt a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásokról, ezzel megalkotva a „láthatatlan sztrájk” fogalmát.

Egyelőre az új veszélyhelyzet kihirdetésének kezdetén vagyunk. Arra azonban már most is volt gondja a kormánynak, hogy tovább gyengítse az önkormányzatokat, no meg tönkre tegyen számos kisvállalkozót azzal a rendelkezésével, amely szerint mostantól a „rezsicsökkentés” rájuk nem vonatkozik.

Hogy még mit hozhat a jövő – legalábbis egyelőre novemberig –, arra nézve azért van némi tapasztalatunk az elmúlt veszélyhelyzeti időszakok alapján.

Sok jóra most sem számíthatunk.

• veszélyhelyzet
• Alaptörvény