Cícero Moraes arcrekonstrukciói révén ilyen különleges élményt tud biztosítani a kutatók és a szélesebb közönség számára. A brazil dizájner egy életveszélyes helyzet után, egyfajta önterápia részeként kezdett el antropológiával foglalkozni, mára pedig az arcrekonstrukciók egyik legnagyobb szaktekintélyévé vált, munkájának még magyar vonatkozása is van. A szakértőt online tudta elérni a 24.hu.

Az ember rendkívül társas teremtmény, komoly késztetést érzünk arra, hogy kapcsolódjunk másokkal. Sokszor észre sem vesszük, mennyire érdekes számunkra a többi ember, így vagy úgy, de még a leginkább magának való személyt is foglalkoztatják a fajtársai. Valahol éppen azért olvasunk könyveket, híreket, azért nézünk filmeket, sorozatokat, hogy megismerjük a többiek történeteit, gondolatait. A kapcsolódás pedig nem csupán az élők esetében fontos: a múlt embereiről is szeretünk beszélgetni, elég a szűk körben elmesélt, a nagyszülőkről, dédszülőkről szóló családi emlékekre gondolni.

A halottakkal való közvetett érintkezésben emellett óriási segítséget jelenthet a történelem és a régészet, illetve ezek segédtudományai. A tudás és a technológia fejlődésének hála napjainkban egészen elevenen képesek megjeleníteni a múlt embereit.

Részben ehhez járul hozzá a fizikai antropológia, amely régészeti közegben alkalmazva a történelmi időknek és az azokat megelőzően elhunyt személyek testi tulajdonságainak a feltárásával foglalkozik. A területnek köszönhetjük azokat a népszerű arcrekonstrukciókat, amelyeket koponyák vizsgálatát követően készítenek el az arra szakosodott kutatók.

Az ilyen típusú rekonstrukciók egyik legismertebb mestere manapság Cícero Moraes.

A brazil 3D-s dizájner törvényszéki arcmodellezésre specializálódott, bő tíz év leforgása alatt a terület egyik legkiválóbb szakértője lett, számos hazai és külföldi elismerésben részesült.

Munkájával korábban mi is számtalan alkalommal foglalkoztunk. A teljesség igénye nélkül: megelevenítette korábban egy csatában elesett középkori férfi, egy közel 10 ezer éves nő, egy bronzkori nő, ősi rokonunk, a hobbit, valamint az egyik leghíresebb fáraó, Tutanhamon arcát. Munkáinak teljes listája – portugál leírással – itt érhető el.

Miként változtatta meg karrierjét egy életveszélyes szituáció, miért érzi fontosnak a szakmáját, és hogyan került kapcsolatba Magyarországgal? Többek között ezekről kérdeztük a kutatót, akit online tudtunk elérni.

Egy sorsfordító esemény

Moraest egészen kicsi kora óta vonzotta a képzőművészet, hétéves korában már néhány centavóért árulta saját rajzait – egy centavo a brazil real egyszázadát, mai árfolyamon 0,7 forintot ér. 12 évesen kezdett el építészeti rajzokkal, majd 19 évesen 3D-s számítógépes grafikával, 25 esztendősen pedig karaktermodellezéssel foglalkozni.

Az antropológiai érdeklődés egy önterápiás folyamat részeként, a véletlen miatt jött be a képbe. 2011-ben egy rablótámadás érte őt és családját, az ekkor a húszas évei végén járó Moraes pedig szembeszállt az elkövetőkkel. Bár fegyvertelen volt, így is sikerült megfutamítania a két rablót, igaz, a védekezésnek ára lett: egy lövedék súrolta a fejének tetejét. A sérülés nem volt súlyos, az eset azonban értelemszerűen nyomot hagyott benne.

Annak ellenére, hogy sikerült megmentenem a családomat, szorongtam a történtek miatt, és gyakorlatilag 15 napig bezárkóztam a házba. Hogy legyőzzem a szorongást és a depressziót, elkezdtem autodidakta módon törvényszéki arcmegközelítéssel foglalkozni. Ennek köszönhetően sikerült megszabadulnom az említett a problémáktól, és újra teljes életet tudtam élni – nyilatkozta a 24.hu-nak a szakember.

Önképzése során már korán belevágott az antropológiai és régészeti csoportokkal való konzultációba, a kutatók pedig koponyákat, illetve azokról készült képeket küldtek neki a munkájához. 2012-ben aztán felvette a kapcsolatot az Arc-Team nevű, olaszországi székhelyű örökségvédelmi, régészeti céggel. A vállalat átadott számára egy koponyát, amelyről olyan jó minőségű modellt hozott létre, hogy hamarosan szerződést kötöttek vele.

A munka keretében 24, az észak-olaszországi Padovához köthető történeti személy közelítő rekonstrukcióját kellett elkészítenie – a sorozat legismertebb modellje Páduai Szent Antalt ábrázolja. A projektből 2015-ben FACCE – i molti volti della storia umana (FACCE – az emberi történelem sokféle arca) címmel szerveztek kiállítást. „Itt egyesítettem elsőként egy nyilvános eseményen a dizájnt, az antropológiát és a régészetet” – elevenítette fel lapunknak.

A nemzetközi hírnév tehát már néhány év után kialakult, azóta pedig egyre többen kérik fel Moraest hasonló munkákra, emellett rengeteg tanulmány megírásához járult hozzá, de önerőből is tevékenykedik. „Ma már amolyan független kutatóként tekintek magamra” – tette hozzá.

Nagyon komoly gyakorlati haszna is van

A szakértő szerint azzal, hogy élethű arcot adnak egy-egy elhunytnak, kapcsolatot képesek teremteni a szélesebb közönség és a kutatói munka között. A Moraes által használt technológiáknak ugyanakkor nagyon komoly gyakorlati hasznuk is van, hiszen ugyanezen módszereket a sebészeti tervezésnél is alkalmazzák – nemcsak emberek, hanem állatok esetében is.

„Kifejlesztettem egy ingyenes technológiát, amelyet már több mint 20 országban használnak plasztikai sebészek, fogorvosok és más szakértők. Az állatorvos-tudomány területén még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült az egyik munkánk, mint az első 3D-nyomtatott teknőspáncél” – emelte ki lapunknak. A különleges projektről 2016-ban a 24.hu is beszámolt.

Ami az arcrekonstrukciókat illeti: Moraes alapvetően úgynevezett közelítésekkel foglalkozik. Végső soron ezek is rekonstrukciók, a közelítés kifejezés azonban jobban illeszkedik ahhoz a felfogáshoz, amelyet kollégáival alkalmaz. A szakértő a konkrét koponya információi mellett más alanyoktól származó statisztikai adatokat is felhasznál, ezzel közelítve meg az eredeti arcot.

Ily módon a kész modell egészen biztosan nem lesz 100 százalékig precíz, ami a törvényszéki módszerek korlátaiból adódóan eleve nem is lehetséges. Szerkezetileg, az általános vonásokat tekintve viszont igen nagy az esélye, hogy a rekonstrukció emlékeztessen az elhunyt valódi vonásaira.

Munkájához saját fejlesztésű, ingyenes, nyílt forráskódú, többplatformos eszközt használ, amelyet ForensicOnBlendernek neveznek. Ez egy bővítmény, amely a szintén szabad, nyílt forráskódú Blender 3D-s szerkesztőprogramon belül fut.

Moraes alapvetően két, szintén kollégáival együtt kifejlesztett módszerre támaszkodik, az egyiket anatómiai deformációs technikának nevezik, a másik pedig élő emberek komputertomográfiáján alapuló vetületekre épül.

Az eljárás lényege, hogy az adatok kiegészítésére felhasználják más személyek információit is – az érintettekre szokás virtuális donorokként hivatkozni.

A módszer dióhéjban az, hogy a fejekről felvett komputertomográfiás felvételeket kielemzik, a statisztikát segítségül hívva pedig egy arcot illesztenek az elhunyt koponyájára.

A szakértők elsőként jellemzően egy objektívebb, általában fekete-fehér modellt hoznak létre, majd jöhetnek a szubjektív, egészen művészi kiegészítések, például a bőrszín, a frizura vagy az arcszőrzet. A technológiára alapozva az utóbbi években számos publikáció jelent meg a legkülönfélébb felületeken.

Ezért vette fel a kapcsolatot a magyarokkal

Moraes az elmúlt bő tíz évben megannyi koponyával dolgozott, az elhunytak között akadtak ismert történeti személyek, de olyanok is, akiknek csontjai az írás előtti időszakból maradtak fenn. Sőt, olyan ősi arcokat is rekonstruált, amelyek még csak nem is a fajtársainkhoz köthetők, többek között

a neandervölgyi embert,
a Homo erectust
és az Australopithecus africanust is megelevenítette.

„Nincs kedvenc munkám, mindegyiket ugyanúgy szeretem, mindnek megvolt a maga története, és mindegyik esetében tanultam valami újat, akár a technikai vagy történeti megközelítést tekintve, akár természettudományi vagy társadalomtudományi téren. Hálás vagyok minden arcért, amellyel dolgoztam, ahogy az emberekért is, akikkel mindeközben találkoztam” – mondta a 24.hu-nak.

A munka persze nem egyszerű, kihívásokban nincs hiány. A szakértő eddigi legnehezebb munkájának a Sipán ura (El Señor de Sipán) néven emlegetett férfi modelljét tekinti.

Az észak-perui Sipán lelőhelyét az 1980-as évektől kezdték el feltárni, a helyszínen időszámítás szerint 50 és 700 között egy, a korszakban meglehetősen fejlettnek tekinthető város feküdt. A települést a mocsikák lakták, ezen őslakos civilizáció már a spanyol hódítók érkezése előtt, a 8. századra elbukott.

Az ásatások során több múmia is előkerült, a legizgalmasabb azonban alighanem Sipán uráé: a 30-as vagy 40-es éveiben meghalt, előkelő férfit egy kincsekkel teli nyughelyben temették el, fő sírja a modern kutatásokig érintetlen maradt.

Az elhunyt maradványait Moraes 2016-ban kezdte el vizsgálni.

A koponyáját digitálisan kellett 96 darabra szétbontani, majd egy 3D-s kirakós játékként összeilleszteni. Akkoriban ez jelentős kihívással járt – nyilatkozta lapunknak.

A szakértő munkájának egyébként magyar vonatkozása is van. 2017-ben két, nagyjából 10 ezer éve elhunyt személy arcát rekonstruálta, az érintett koponyákat a modern Brazília területén találták meg. A felfedezések egy magyar amatőr régészhez és múzeumalapítóhoz köthetők, a Brazíliában élő és tevékenykedő Bányai Mihály az 1970-es években tárta fel a leleteket.

A modellezéskor Bányai Mihály már nem élt, ám Moraes ragaszkodott hozzá, hogy a kész művet a brazíliai magyar nagykövetségen, az amatőr kutató özvegye, illetve történészként tevékenykedő lánya előtt tisztelegve mutathassa be. Konkoly Norbert akkori brazíliavárosi – jelenlegi moszkvai – nagykövettől egy elismerő levelet is átvehetett munkájáért.

Ezzel sikerült megalapozni a jó kapcsolatot, nem sokkal később pedig a nagykövetség közvetítésével újabb projektre adódott lehetőség. 2018-ban a szakértő egy, a pusztaszentlászlói Árpád-kori, 11–12. századi temetőből származó egyik koponyájáról készült 145 darab, 3D-sen rögzített felvételt tanulmányozhatta. A mintegy 900 éve elhunyt fiatal nő arcának rekonstrukcióját 2019-ben ismertették.

• antropológia
• arcrekonstrukció
• régészet