A tagállamok társadalmainak sokszínűségét elemző jelentést adott ki szerdán a Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD). Mint a jelentés felvezetőjében írják, a szervezet legtöbb tagállamában jelentősen nőtt a társadalmi sokféleség az elmúlt évtizedekben, és ez, ha megfelelően menedzselik, gazdasági lehetőségeket rejt magában az adott ország számára. Ezért térképezték fel, hogyan alakul az egyes tagállamokban a különböző társadalmi csoportok megítélése, illetve lehetőségeik a munkaerőpiacon.

A vizsgált öt társadalmi csoportot hátrányos helyzetűnek tekintik a munka világában és összességében a társadalomban is: ezek a bevándorlók, leszármazottaik és egyéb etnikai kisebbségek tagjai; az LMBT közösség tagjai; az idősek; a fogyatékkal élők; végül pedig a nők. A jelentésben azt is vizsgálták, hogyan változott az elmúlt két évtizedben ezeknek a csoportoknak a munkaerő-piaci helyzete.

A főbb megállapítások szerint a nők munkaerő-piaci részvétele jelentősen növekedett; a bevándorlók és gyermekeik lakosságon belüli aránya a legtöbb OECD-országban megnőtt, valamint nőtt a többségétől eltérő szexuális preferenciáikat nyíltan vállalók aránya is a társadalmakban. Továbbá már a világjárvány előtti időszakban is megfigyelhető volt egyfajta polarizáció a felsorolt kisebbségek megítélésében, különösen a bevándorlók és etnikai kisebbségek tekintetében.

COVID-19, kisebbségek és munkaerőpiac

Stefano Scarpetta,az OECD foglalkoztatásért, munkáért és társadalmi ügyekért felelős igazgatója szerint az idősebbek és a fogyatékossággal élők kiszolgáltatottabbak a koronavírus-világjárványban, és számos országban az etnikai kisebbségek körében is nagyobb halálozási arányt mértek, mint a többségi társadalomban. A COVID-19 a bevándorlókat is hátrányosabban érinti, mivel korlátozottan férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz, illetve sokan közülük olyan körülmények között élnek és dolgoznak, ahol nehéz megtartani a távolságot a többi embertől. A felsorolt csoportok a világjárvány formálta munkaerőpiacon is sebezhetőbbek, a koronavírus-válság pedig azzal fenyeget a jelentés szerint, hogy a hátrányos helyzetű csoportokat sújtó meglévő, illetve részben már ledolgozott különbségek újra növekedni kezdenek.

A nők és a bevándorlók a lakosságon belüli arányukhoz képest nagyobb mértékben vállalnak állást a fertőzésnek jobban kitett szektorokban, így az egészségügyben, illetve olyan területeken, amelyeket a járvány miatti intézkedések különösképpen sújtottak, például a turizmusban és a vendéglátásban. Bár az adatokat még bőven a járvány előtt vették fel, a jelentés számos olyan problémát érint, amelyeket a COVID-19 jobban a felszínre hozott. A világjárvány azzal fenyeget, hogy e csoportok bevonása terén a 2010-es évtizedben elért eredmények – legalábbis részben – elvesznek.

A jelentésben azt javasolják a döntéshozóknak, hogy koncentráljanak a kisebbségi csoportokon belül is a leghátrányosabb helyzetűekre, hogy elkerüljék az egyenlőtlenség további növekedését, és jobban kiaknázhassák a sokszínűbb és egyenlőbb társadalomban és gazdaságban rejlő lehetőségeket. Emellett megelőzzék hogy egy-egy sebezhető rétegben súlyos munkanélküliség alakuljon ki, ami rövid úton a szegénység és a kirekesztettség növekedéséhez vezetne ezekben a csoportokban, s így nagyobb gondot okozna a többségi társadalomnak is.

Magyarországon durván kiment a divatból a diverzitás

A jelentésben a diverzitáshoz való általános hozzáállást is vizsgálták. Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a bevándorlók iránti nyitottság, a homoszexualitás elfogadása és a nemek egyenlőségének támogatása összefügg. Ez arra is utalhat, hogy az egyik kisebbség iránti nyitottság bátorítása a többi kisebbség iránti attitűdön is javít. Az OECD több országában, például Németországban, Norvégiában, Portugáliában és Spanyolországban az elmúlt évtizedben javult a bevándorlók megítélése, máshol azonban, például Olaszországban és Magyarországon romlott. Európa megosztottsága e kérdéskörben jelentősen nőtt a 2010-es években, az LMBT emberek iránti nyitottság azonban az OECD-tagok nagy többségében stabilan nőtt.

Sejthető volt, hogy a társadalom sokszínűségét és az azokhoz kapcsolódó attitűdöket tekintve Magyarország az OECD zárkózottabb tagállamai közé fog tartozni, de erre az abszolút rekordra azért nem lehetett számítani: a Gallup 2018-as reprezentatív felmérése szerint Magyarországon vannak a legkevesebben (a lakosság mintegy 12 százaléka), akik úgy gondolják, hogy városuk, környékük megfelelő lakóhely egy etnikai kisebbséghez tartozó, egy szexuális kisebbséghez tartozó, illetve egy bevándorló személy számára.

Még inkább figyelemreméltó, hogy a tagállamok közül Magyarországon mérték a legnagyobb visszaesést e tekintetben a 2008 és 2018 közötti időszakban, 2008-ban ugyanis még 54 százalék volt ugyanez az érték.

10 év alatt tehát több mint 40 százalékponttal csökkent Magyarországon azoknak az aránya, akik a lakóhelyüket alkalmasnak ítélnék egy nem a fehér többségi társadalomhoz tartozó ember letelepedésére.

Azoknak az aránya, akik egyetértenek az alábbi három állítással: a város, a környék, ahol élnek, megfelelő lakóhely 1. etnikai kisebbség tagjai számára, 2. melegeknek vagy leszbikusoknak, 3. bevándorlóknak. Bordóval a mindhárom kérdésre igent mondók 2018-as arányát jelzik, a kék pöttyök a 2008-as értékeket mutatják.Fotó: Facebook/OECD
A grafikonon látható, hogy ez abszolút rekord, nem akad tagállam, ahol ilyen szintű attitűdváltozást hozott volna a 2008 óta végbement gondos társadalommérnökösködés vagy más körülmény, még a diverzitást a magyarok után leginkább elutasító, illiberális példakép Törökországban, illetve illiberális követő Lengyelországban sem. Sőt Törökországban, annak ellenére, hogy az ország 4 millió menekültet fogadott be, nem különösebben változtak a kisebbségekkel szembeni attitűdök 2008 és 2018 között.

A nagyobb bezárkózók közé Magyarország és Lengyelország mellett még Olaszország, Lettország és valamelyest Görögország sorolható. Dél-Korea, Japán és Ausztria esetében inkább a társadalom kinyílása figyelhető meg (a két távol-keleti ország esetében még így sem éri el a pozitív választ adók aránya a Magyarországra 2008-ban még jellemző szintet).

Magyarország a saját állampolgárai szerint szemmel láthatólag nem jó hely a vizsgált kisebbségek tagjai számára, OECD-szerte viszont a válaszadók többsége, 55 százaléka tartja a környékét jó helynek egy etnikai kisebbséghez tartozó, LMBT vagy bevándorló ember számára is. A téma megosztó voltát mutatja, hogy bár az OECD-átlag e tekintetben kissé nőtt, a tagállamok között nagyon nagy a szórás.

Miért a környékről kérdeznek?

A kisebbségek iránti nyitottságot feltérképező kérdéseket azért ilyen nyakatekerten tették fel, mert ki akarták zárni a kérdőívezésnél adódó torzítást – ami különösen jellemző, ha érzékeny társadalmi kérdésekről van szó. Ha valamilyen társadalmi konszenzus uralkodik a kisebbségek megítéléséről, a válaszadó könnyen ahhoz igazíthatja válaszát, még ha valójában nem is úgy gondolkodik az adott kisebbségről. (Nyugat-Európában ez alkalmasint arra vezethet, hogy a válaszadó nyitottabbnak vallja magát, mint amilyen. Magyarországon ilyesfajta torzítással valószínűleg nem kell számolnunk, a grafikonon látható eredmény erősen egybecseng az elmúlt évtized központi üzeneteivel.) A kérdőívezésnél emiatt nem a személyes benyomásokat firtatták, hanem arra kérdeztek rá, hogy a válaszadó közvetlen környezete mennyire befogadó.

• kisebbség
• elfogadás
• munkaerőpiac