MENÜ
2024. december 21.
Tamás

Az új, környezetkímélő biodízelt mégsem vezetik be hazánkban

hvg.hu

Sütőolajból állítják elő, de mehet bele például pálma és repceolaj is, sőt állati zsiradékok, vagyis vágóhídi zsírhulladék is.

Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés a HVO100 típusú biodízelfajta iránt, mely Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés a HVO100 típusú biodízelfajta iránt, melybiodízelfajta iránt, mely a hagyományos dízelhez képest már nem 60, hanem 90 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást ígér. A szállítmányozásban dolgozó magyar sofőrök is ismerik, és igénylik is, hogy a hazai kutakon kapható legyen, mert egyes nagy, nemzetközi megbízók már kikötik, hogy csak ilyen anyaggal hajtott kamionokkal hajlandók az árujukat szállíttatni. Sokáig úgy volt, hogy 2025-től itthon is kapható lesz, a jövő évi adócsomagban benn is voltak a törvénymódosítók, de mire a parlament elé kerültek, kiszedték azokat a csomagból.

Új termékkel bővülhetett volna 2025-től a Magyarországon kapható üzemanyagok sora, de a célegyenesben végül elkaszálta a tervet a kormány – tudta meg a HVG. A szóban forgó üzemanyag a HVO100, egy biodízelfajta, melynek a szélesebb körben ismert biodízeleknél jobb és jelentősen környezetkímélőbb tulajdonságai vannak. Európa-szerte kapható, de a személygépkocsi-vezetőknek még kevéssé ismert, tiszta formájában egyelőre leginkább a kamionokba tankolják – de az új személyautók is be tudják már fogadni.
A terméket a magyar kamionsofőrök is keresik, azt szeretnék, ha a HVO100-töltésért nem kellene mindig külföldre utazni. Lapunk információi szerint a magyar kormányban meg is volt a hajlandóság, hogy 2025-től bevezesse itthon is ezt a tisztább biodízelt, az ehhez szükséges jogi módosítások egy munkacsoportnak köszönhetően be is kerültek a 2025-ös adócsomagba, ahonnan azonban – a munkacsoportot is meglepve – közvetlenül azelőtt ki is kerültek, hogy a javaslat a parlament előtt landolt volna. Az adócsomagot végül abban, a HVO100-mentesített formában szavazták meg, ezért jövő év elején még biztosan nem indul meg az üzemanyag bevezetése a hazai piacra.

Mi az a HVO100?

A HVO a hydro treated vegetable oil rövidítése, hidrogénezett növényi olajat jelent, de egyezményes magyar neve még nincs. A 100 pedig azt jelenti, hogy 100 százalékban tiszta anyagról van szó – egyes országokban a hagyományos dízelbe kevert adalékanyagként kapható, ha például a keverék 25 százalékban tartalmaz HVO-t, akkor HVO25-ként jelölik. Teljesen tiszta formájában úgy néz ki, mint a víz, és a sűrűsége is olyan, mint a vízé.

Alapvetően használt sütőolajból állítják elő, de mehet bele például pálma és repceolaj is, sőt állati zsiradékok, vagyis vágóhídi zsírhulladék is. A teljes életciklusra számítva a gyártók szerint 90 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a hagyományos dízel, és így jócskán veri még a B100-as biodízelt is, ahol a spórolást 60 százalékban határozzák meg. A HVO ezen túl a fosszilis dízelhez képest 30 százalékkal kevesebb részecskét, 24 százalékkal kevesebb szén-monoxidot és 9 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot bocsát ki az égetése során. A gyártók magabiztosak: csak azért nem 100 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást írnak a fosszilis dízelhez képest, mert a HVO100-at kamionokkal szállítják ki a megrendelőknek, így annak van saját emissziója. Persze, ha a szállítókamion is HVO100-zal megy, akkor nincs.

Az üzemanyag azért is előnyösebb a hagyományos dízelhez képest, mert magasabb a cetánszáma (70 és 90 közötti, szemben a dízel 50-65-ös tartományával), vagyis nagyobb az égéshatékonyság, egyenletesebben és kisebb zajjal üzemel a motor. Rendre azt is kiemelik, hogy a HVO100 nem zselésedik vagy gyantásodik, mint egyes egyéb bioüzemanyagok, így adalékként repülőgép-üzemanyagként is használják. De elkezdték már használni a folyami hajózásban, sőt, az építőiparban is, ahol generátorokba töltik.

Mobil biodízelkút az USA-ban

A fuvarozók egy része még tart tőle, mivel ez is biodízel, mely korábbi, elterjedtebb verziói a panaszok szerint tönkre tehették a szűrőt, de a gyártók ígérete szerint a HVO100 semmi ilyesmit nem csinál, és simán tankolható a dízelmotoros járművekbe, anélkül, hogy bármiféle módosításra lenne szükség a motorban, illetve bármilyen arányban lehet keverni a dízellel, ha az kell. Ezt az üzemanyagot már az idei gyártású személyautók is befogadják, kamionokba pedig évek óta tankolják, de elsősorban a skandináv országokban.

(Bővebben a hvg.hu-n olvashatnak.)