Baky Péter festőművész képei első pillantásra megérintenek, de csak részleteiben, aprólékos figyelemmel végigpásztázva tárják fel a teljességüket. Munkásságát az Alkotó Művészek Országos Egyesülete felterjesztésére 2020-ban Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el, az ünnepélyes átadásra március 12-én a Szépművészeti Múzeumban kerül sor.

Az idén hetven éves Baky Péter nem művészcsaládból származik, édesapja gépészmérnökként jól rajzolt, ezt az adottságot és a nyitott szellemiséget hozta otthonról. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakát 1972-78 között végezte el, az utolsó évben a Művészképzőn tanult, és mellette rajzot, restaurálást, fotózást tanított. A legmagasabb szakmai képesítés mellett is nehéz volt azonban az indulása, a Magyar Nemzeti Galéria első Fiatal Művészek Stúdiókiállításáról egy illetékes elvtárs levetette a képeit. Körön kívül volt, kiállítási lehetőségeket se nagyon kapott. A megélhetéshez reklámgrafikusi munkákat vállalt, családjával lakott Magyarkeszin, Zombán, mielőtt Szekszárdra beköltözhetett az üres műteremlakásba.
Szabadúszóként dolgozott, és csak 1988 körül kezdett újra rajzolni, festeni. Kiállításra hívták meg Észak-Németország több városába, ahol olyan fogadtatásban részesült, ami egy magyarországi képzőművész számára ismeretlen volt.

– A 2000-es évig tartott ez a németországi kapcsolat, aztán ott is váltás történt. A galériák egy része bezárt, Nyugat-Európát elárasztották a Közép- Kelet-Európából jött fiatal művészek, és az utcán árulták nagyon jó képeiket. Mi, a 40-50 éves korosztály nem voltunk erre felkészülve. A mi generációnk úgy nevelkedett, hogy a jó művész éhen hal, de legalábbis levágja a fülét – fogalmaz Baky Péter.

Hét éven keresztül tanított az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Vizuális nevelés tanszékén, majd a Szekszárdi Művészetek Háza igazgatója lett 1993-2012 között. Ez a két évtized meghatározó volt nem csak a festőművész, hanem Szekszárd kulturális életében is. A korábban is magas színvonalon működő, megyei jelentőségű intézmény ezt követően – nem utolsó sorban kiterjedt szakmai, baráti, művészkapcsolatok révén – országos intézményként írta bele magát a magyar kulturális életbe. A Szekszárdi Művészetek Házában sokak mellett Kocsis Zoltán, Dés László, Snétberger Ferenc léptett fel, Európa-hírű művészek kiállításait hozták el a közönségnek. Létjogosultsága a magaskultúrának ma is lenne, véli az alkotó, a Ház fenntartása szerinte nem csak pénzkérdés. Nagy a felelősség, hiszen a jövő közönségét kell felnevelni, és a befogadó oldaláról ebben élen járhatna a városban működő egyetemi kar, a zeneiskola…
Szakmai jelenléte meghatározó, egyebek mellett a Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Kollégiumának kurátora. 1980-tól mintegy 80 önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön, rendszeres résztvevője az országos hazai és nemzetközi kollektív kiállításoknak, pályázatoknak. A héten utazik Madeirára, ahova másodszor hívták meg kiállítóként, április 17-től, Baján, a Türr István Múzeumban láthatja alkotásait a közönség.

– Egyre többször visszanyúlok a Bibliához, a Tékozló fiú története foglalkoztat, nem azért mert rossz lett volna a kapcsolatom az édesapámmal. 16 éves koromtól a saját utamat járom, ezen morfondírozom sokat. De ugyanígy izgalmas Mária és Erzsébet találkozásának története, az alapvető tisztességes emberi gondolatok fontosak ebben a mai világban, a káoszban, amiben élünk.

Munkái összetéveszthetetlenek, expresszív szürrealistának vallja magát, képein mindig feltűnik egy emberi alak, bár az utóbbi időben az avantgárd irány a meghatározó. És vajon van-e olyan kép, amit másképp rajzolna, festene meg? Erre így felel: – Az alkotás lényege, hogy az idő múlásával nem öregszik, hanem mindig változik a mű. Egy elkészült képre, ha ránézek, mindig több lesz, mindig másként látom. Ez elég izgalmas folyamat, ezért sincs unatkozó művész.

• Baky Péter
• festőművész
• Munkácsy-díj