Tbc: a három betű egy valamikor rettegett betegséget takar. A légzőszervrendszert megtámadó kor hosszú történelmének szentelt kiállítás az egykor népbetegségnek számító tuberculosis történetét mutatja be a védekezés és terápiás lehetőségek tükrében.

A tuberkulózis elleni védekezés első fontos lépését jelentette, hogy Robert Koch 1882. március 24-én rögzítette felfedezését: beazonosította a betegséget okozó baktériumot. Ennek a 140 évvel ezelőtti orvostörténeti pillanatnak szentel kiállítást az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Lélegzet metsző tűzben – A tbc gyógyítása Magyarországon címmel, együttműködve az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel.

A tárlat a járvány elleni védekezés legfontosabb állomásait, az orvosi eszközök és módszerek fejlődésének szakaszait mutatja be, kitérve az intézményrendszer sajátos elemeire (tüdőszanatóriumok, tüdőszűrő állomások), melyeknek köszönhetően idehaza mára megoldottnak tekinthető a tbc problémája.

Számos érdekességet megtudhatunk a tuberculosis magyarországi történetéről, a tbc elterjedéséről, az ellene való küzdelemről és a népbetegség felszámolásáról. A légzést, a lélegzetvételt, a levegőhöz jutást akadályozó tbc, egy évezredek óta velünk élő, csendes, időnként ugyan járványszerűen is fellobbanó kór, mely a hosszú idő alatt az egyik legtöbb áldozatot követelő betegséggé lépett elő, és még manapság is évente milliók halálát okozza. Sokszínű arcát és az emberi közösségekre tett mély hatását bizonyítja az is, hogy az egyik legtöbb névvel illetett betegségünk. Ma a tbc tüdőtuberkulózis, vagy tüdőbaj néven ismert leginkább. Régen orvosi körökben még gümőkórnak, görvélynek és phtisisnek is nevezték. A nép a gyerekeknél fellépő betegséget gyermekaszálynak, felnőtteknél szárazkórnak, aszókórnak nevezte és elterjedt volt a fehér halál elnevezés is.

Hosszú ideig csupán a szanatóriumi kezelések és az utazások jelentettek gyógyulási lehetőséget a tüdőbetegek számára. Hermann Brehmer német orvos 1855-ben, Görbersdorfban építette meg az első, kifejezetten tuberkulózisban szenvedő betegeket gyógyító szanatóriumát. A szanatóriumban magaslati levegőn, megfelelő higiénés körülmények között és erősítő étkeztetés mellett kezelte a betegeket.

Magyarországon 1894-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a szegény betegek ellátására is szükséges szanatóriumokat létrehozni. Az előkészületeket a Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium Egyesülete kezdte meg, az egyesület megálmodója Korányi Frigyes volt. Az Erzsébet szanatórium építési munkálatai 1900 októberében kezdődtek meg, az első betegeket már 1901 augusztusában fogadták, így a munkák erőltetett menetben folytak.

A tárlaton több pneumathorax (légmell) készülék is látható, a múzeum saját gyűjteményéből és egészségügyi intézményekből, valamint Veres János (1903-1979) kapuvári tüdőgyógyász világhírű találmánya, a légmell eljáráshoz kifejlesztett, és máig használatos biztonságos „Veres-féle tű”. Helyet kapott egy röntgen készülék az 1930-as évekből, több diagnosztikai készülék a 20. század második feléből, és végig követhető az oltások, valamint a „hallgatózáshoz” használt eszközök evolúciója, a tölcsérek, sztetoszkópok a módszer fejlődésének fontos szakaszait mutatják be.

A kiállítás különleges darabjai a beteg és egészséges testrészek preparátumai, köpőcsészék, köztük Thomas Mann A varázshegy című regényében is megörökített „Kék Henrik” több példánya.

A múzeum kertjében a szanatóriumi fektető házakat megidéző installáció és légzést könnyítő tornagyakorlatok korabeli leírása várja a látogatókat.

Lélegzet metsző tűzben – A tuberkulózis gyógyítása Magyarországon
Az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum időszaki kiállítása
Megtekinthető: 2022. március 25 – szeptember 30.
Budapest I., Apród utca 1-3. +36-1-375-3533
Nyitva keddtől vasárnapig 10:00 és 18:00 óra között, hétfőn zárva
További információ: Lélegzet metsző tűzben – SOM (semmelweismuseum.hu)

• betegség
• TBC
• járvány
• kiállítás