Emigráns újságírók. A fogalom néhány éve még a huszadik századot idézte, a húszas–harmincas éveket és a hidegháborút, mostanra azonban Oroszországban – és kicsivel korábban Belaruszban – valósággá lett. Újságírók százai hagyják el az országot a Baltikum, Grúzia, Szerbia vagy akár Magyarország felé, vagy tovább Nyugatra, hogy ott kezdjenek új életet, esetleg onnan tartsák fenn az orosz nyelvű, független sajtót, és adjanak helyet a kritikus gondolkodásnak.

Oroszországot elhagyó újságírókkal beszéltek arról, hogyan látják saját jövőjüket, és az országét, amelyben az Ukrajna ellen február 24-én megindított háborúval új időszámítás kezdődött, bár a sajtó ellehetetlenítésének folyamata jóval hosszabb volt.

„Sokak élete február 24-én omlott össze, az enyém tavaly május 7-én” – mesélte Krisztyina Szafonova, aki éppen egy éve hagyta el Oroszországot. Története jól mutatja, hogy az újságírók munkája már korábban is kockázatos volt, nem csak azután, hogy elkezdődött a háború – amelyet Oroszországban kizárólag speciális katonai műveletnek szabad nevezni –, és amelyre hivatkozva tulajdonképpen bárki felelősségre vonható, „a fegyveres erők rossz hírének keltése” címén. (Az orosz sajtó háború után felpörgetett propaganda-üzemmódjáról itt olvashat bővebben.)

Krisztyina évek óta a Meduzának dolgozott Moszkvában, amikor egyszer csak kopogtak. „Az a kopogás semmivel sem téveszthető össze, sosem felejtem el.”
A rendőrség azért jött, mert Krisztyina néhány nappal korábban tudósított egy „nem engedélyezett” tüntetésről.

 

• orosz-ukrán háború
• média
• újságíró