Hanta
Nem először haragszik meg az érdekes pályát befutó miniszter a multikra.
Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk. Az emlékezetes kép A tanú című filmből, amikor Bástya elvtárs beleharap a magyar narancsba, ami valójában citrom. Az egyetlen szem narancsermést ugyanis megette Pelikán József gátőr csintalan kisfia. Ez jutott eszembe, amikor Lázár János építési és közlekedési miniszter legújabb facebook-posztjáról olvastam, ebben a Coca-Cola vállalatcsoportot osztotta ki, miután a Nébih vizsgálata kimutatta, hogy a magyar Fantában kevesebb a narancs, mint a görögben. Egészen pontosan a hazai üdítőben 5 százalék a narancssűrítmény, míg a görögben húsz, és más országokban is több gyümölcsöt tartalmaz a kedvelt itóka. Ez tényleg tarthatatlan, nem először haragszik meg az érdekes pályát befutó miniszter a multikra, akinek nevét már a dohánymonopóliumok újraosztása, a Heineken sör vörös csillagjának eltávolítása, majd a Spar, a Lidl, az Aldi, a Tesco, ésatöbbi üzletláncok kiebrudalásának javaslata apropóján sokszor emlegették. Utóbbi kettő nem jött be, a vörös csillag maradt, és az élelmiszerkereskedők sem vették a sátorfájukat. Csak a narancs lett kevesebb a Fantában. Az okokat lehetne firtatni, a kapzsi multik mellett, ha alacsonyabb különadók, kisebb áfa, kedvezőbb gazdasági környezet lenne, akkor talán a minőség is változhatna… Végülis Lázár miniszter megmondta: „Az nem járja, hogy Fanta helyett hantát kapjanak az emberek.”