A Monty Python Gyalog galoppja óta tudjuk, hogy a nyulak egyáltalán nem azok az ártatlan, sebezhető, visszahúzódó kis zsákmányállatok, amelyeknek mutatják magukat, és főleg nem a húsvét tojást hozó, babusgatható, kis szőrös kedvenckéi, hanem véres és kegyetlen tömeggyilkosok.

Azt viszot már kevesebben tudhatják, hogy Caerbannog gyilkos nyulát állítólag a párizsi Notre Dame homlokzatára írt egyik jelenet ihlette, amelyen egy lovag egy könyörtelen nyúlféle elől kénytelen menekülni, azt pedig talán még kevesebben, hogy a pamacsfarkú négylábúak a középkori kéziratok állandósult gyilkosai voltak a kódexek lapszélein. Na jó, nem mindegyikük: volt olyan nyúl, amelyik csak aranytrónon ülve utasította a neki hódoló kutyát, hogy töltsön még több bort az aranyserlegeibe, egy másik pedig csigaháton ülve indult lovagi tornára egy megrettent nyúl hátára felpattant, dárdával harcoló kutya ellen.

Boldogan ugrálótól az emberfejjel zsonglőrködőig

A középkorral foglalkozó történészek a nyulak ábrázolásának széles skáláját dokumentálták a különféle kódexekben. Mivel az ártatlanság és a gyámoltalanság szimbólumának tartották őket, gyakran ábrázolták Jézus Krisztus vagy a Szent Család társaságában, például Albrecht Dürer 15. századi festő képein. Máshol, például a londoni British Library gyűjteményébe tartozó díszes középkori kötetekben a vidéki élet jeleneteihez tartoztak. Ezek a képek azt mutatják, hogy a nyulak mennyire szerves részei voltak az akkori ember életének: a szőrük és a húsuk miatt tenyésztették őket, vagy kutyákkal és vadászgörényekkel eredtek a nyomukba.

A legérdekesebb jelenetek persze azok, amikor látszólag megelégelik azt, hogy környezetük visszaél ártalmatlan természetükkel, majd bárdot és buzogányt ragadva halomra mészárolják az embereket. Hogy miért teszik, erre csak találgatások vannak, de előbb nézzünk néhány példát a vérszomjas fülesekre.

Kegyetlenül leszámolnak a vadászokkal

Az egyik legelső katalogizált gyilkosnyúl-ábrázolás 1170 körül készülhetett a Németországban fekvő arnsteini apátságban és az Arnsteini Legendárium őrizte meg az utókornak. A British Library egyik kurátora, Ellie Jackson szerint a kézirat lehet az egyik legkorábbi lenyomata a brutális nyulaknak: a “T” betű akasztófaként szolgál, amelyre egy vadászkürttel felszerelt vadászt lógat fel két, hátsó lábaira ágaskodó, zordon ábrázatú nyúlféle, amelyek elülső lábaikkal amennyire tudják, még mintha ráznák is az öklüket a fellógatott figura felé.

A tapsifülesek kegyetlenkedésének egyik legcizelláltabb ábrázolása az 1340-es évekből, Londonból származó gyűjteményes kódex, az úgynevezett Smithfield Dekretáliák lapszéli rajzain található. A kézirat számos olyan rajzot vonultat fel, amelyek oldalakon keresztül folytatódnak és a mai képregényekhez hasonlóan komplett történeteket mesélnek el. Csak itt nem Garfield terpeszkedik a fotelében a tévé előtt, hanem bosszúszomjas, gülüszemű nyulak végeznek bármivel, ami elébük kerül. Először az egyikük egy jól irányzott nyílvesszővel hátbalövi a rossz helyen, rossz időben ténfergő vadászt, majd megkötözik, a nyúlbíróság elé idézik, és miután megmérettetik és könnyűnek találtatik, a kegyetlen nyulak elvonszolják a színről és minden könyörület nélkül lefejezik.

Nem bántak kesztyűs kézzel az őket hagyományosan levadászó kutyákkal sem. A nyúlbíróság bizony kötél általi halálra ítélte, egy két lábon járó, termetes nyúlféle egy nyulak húzta kordéban meghurcolta, majd minden további nélkül felakasztotta a legközelebbi fára az egyik példányt.

Máskor adnak azért valamennyi esélyt ellenfeleiknek: a középkori kódexek lovagias keretek között kutyákkal kardpárbajt vívó nyulakat is megörökítettek, de olyan széljegyzet is fennmaradt, amin egy láthatóan megilletődött nyúl egy oroszlán hátán, karddal és pajzzsal támad egy nyílvesszőt kilőni készülő, csigalábú emberre.

Középkori humorbombák

Azt mindannyian tudjuk, hogy a való életben a kisebb és a nagyobb nyulak is zsákmányállatok, a gyors futáson és a gyakori szaporodáson túl pedig nem sok esélyük van a ragadozók ellen. Habár egy igazán megtermett példány képes elüldözni egy bambább sast, ezek a gyámoltalan állatok nem hiába lettek a gyávaság jelképei – a futásban és a rejtőzködésben van minden tudományuk. A középkori művészek az iniciálékat és a kéziratok széleit azonban gyakran a sarkaiból kifordított, feje tetejére állított világként ábrázolták, ahol a lehetetlenből mindennapi, az üldözőből üldözött, a vesztesből győztes és a totálisan abszurdból realitás válhat.

Számos szakértő szerint a bosszúálló nyulak egyfajta középkori humorbombák, amik a lapszéleken szintén gyakran megjelenő, macskákon győzedelmeskedő egerek, zenélő állatok és harcos nőalakok sorába illeszthetők. Ma már inkább furának és idegennek hatnak, de az akkori, szigorú vallási előírások, nehezen átjárható társadalmi keretek között elképzelhetetlennek, abszurdnak és emiatt rém viccesnek gondolták, hogy egy nyúl fegyvert ragadjon és levágja valakinek a fejét.

 

• nyúl
• kódex
• szimbólum