A WWF Magyarország egyik, jelenleg is zajló projektje, a Danube Floodplain célja az árvízkockázat csökkentése az árterületek helyreállításával a Duna és mellékfolyói mentén, ami egyúttal az ökológiai állapotot is javítja, valamint új gazdálkodási lehetőségeknek nyit teret. Ahhoz, hogy megértsük, miért előnyös ez a projekt több ágazat számára is, érdemes megismerni az ökoszisztéma-szolgáltatások keretrendszerét.

Ökoszisztéma-szolgáltatások alatt mindazon anyagi és nem kézzelfogható javakat, valamint szolgáltatásokat értjük, amelyek az ökológiai rendszerek természetes vagy ember által befolyásolt működése során keletkeznek, és hozzájárulnak a társadalom és az egyén jóllétének fenntartásához, annak növeléséhez. Az ökoszisztéma-szolgáltatások között találunk ún. ellátó szolgáltatásokat, amelyek főként az anyagi természetű javakat foglalják magukban, mint például nyersanyag-, energia- vagy élelmiszerellátás. A kulturális szolgáltatások elsősorban a kikapcsolódásunkat, feltöltődésünket szolgálják, mint a kirándulás vagy a sport. Végül nagyon fontosak, de sokkal kevésbé látványosak a szabályozó szolgáltatások, amelyek azért felelnek, hogy a környezeti rendszereink egyensúlyban létezzenek és fenntartsák az életünket, életminőségünket. Ilyen például az éghajlat szabályozása vagy a vízkörforgás működtetése, de az ökoszisztéma-folyamatok szabályozásából fakadó előnyök között szerepel a levegőminőség, az erózió, a kártevők vagy a természeti csapások szabályozása is.

Ha a legegyszerűbben akarjuk szemléltetni, az ökoszisztémák nyújtják az élet alapját, élelmiszert, ivóvizet és nyersanyagot szolgáltatnak, szabályozzák a természeti folyamatokat (pl. klímaszabályozás, levegő tisztulása, talajképződés), és egyszersmind felüdülést, kikapcsolódást nyújtanak, vagyis jóllétünket szolgálják. Azzal, hogy az ember egyre hatékonyabban alakítja át a tájakat általában egy-egy vélt, rövidtávú haszon mentén, figyelmen kívül hagyva több más szempontot és a rendszer egyéb elemeit, az összeomlás szélére sodorja az ökoszisztémákat és egyúttal önmagát is, mondhatni, maga alatt vágja a fát – figyelmeztet Samu Andrea, a WWF Magyarország Élő folyók programjának szakértője.

Több ökoszisztéma is veszélyben van manapság. Az ökoszisztémák működése az őket alkotó biológiai sokféleségen és a köztük meglévő interakciókon alapul. A biológiai sokféleség drasztikus pusztulása ezeket és ezzel az önfenntartásunkat alapjaiban veszélyezteti, mutat rá a szakember. A biológiai sokféleség zsugorodása a gerinces fajok csökkenési tendenciái alapján jelenleg Amerika trópusi területein a legmarkánsabb, ez pedig a legelők, erdők, vizesélőhelyek, pampák átalakulásának, a fajok kizsákmányolásának és az idegenhonos fajok elterjedésének következménye. A földhasználat változásai, például a mezőgazdaság intenzívebbé válása, a városiasodás, a túlzott művelés, a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás, valamint az őshonos növény- és állatvilággal versengő, betelepülő fajok mind kárt okoznak a természetes ökoszisztémákban. Amelyik ökoszisztéma egyszer már elpusztult, azt gyakran költséges, néha pedig már lehetetlen helyreállítani.

Számos, a közelmúltban készült tanulmány is arra hívja fel a figyelmet, hogy:

az emberi tevékenység következtében a fajkihalás ma 1000-10000-szer gyorsabb ütemű, mint a természetes kihalási ráta;
az emberi tevékenység főként élelmiszertermelési célú felszínátalakító tevékenysége a szárazföldek területének 75%-át, az óceánok kiterjedésének 66%-át érintik;
Európában a védett élőhelytípusok akár 80 %-a veszélyeztetett;
az édesvízi halfajok egyharmada kihalással fenyegetett.

Erőforrásaink védelme a jövőnk záloga

A természeti erőforrások azonban nem kiapadhatatlanok. A 2005-ös Millennium Ökoszisztéma Felmérés megállapítása szerint huszonnégy ökoszisztéma-szolgáltatásból tizenöt komoly veszélyben van, és mindössze négy állapota javul, öt pedig állandó, bár a Föld jó néhány részén veszélyeztetett. Az ökoszisztéma-szolgáltatások elvesztése komoly veszélyt jelent gazdaságunkra és társadalmunkra nézve. A gazdasági szegénység sokszor a legfőbb okozója a természeti erőforrások kizsákmányolásának és a környezet nem fenntartható használatának. Az ökoszisztémák és szolgáltatásaik elvesztése és a természeti tőke degradációja még inkább elszegényíti a hátrányos helyzetű társadalmakat, a gazdasági egyenlőtlenség ugyanakkor erősíti a társadalmi instabilitást és működésképtelenséget.

Ha a különböző ökoszisztémákat nézzük, nagy problémát jelent az is, hogy az édesvízi biológiai sokféleség a többihez képest jóval gyorsabban csökken, mely főként a területveszteség, a környezetszennyezés és a túlhasználat eredménye. Az elmúlt ötven évben a globális vizesélőhelyek kilencven százaléka eltűnt, Magyarországon pedig még drasztikusabb, 95 százalékos ez az arány, a megmaradt élőhelyek jelentős része pedig átalakított és sokféle használatnak kitett. Szomorú, de nem meglepő tény e számok tudatában, hogy az édesvízi gerinces fajok arányának csökkenése az 1970-es évek óta átlagosan 84 százalékos világszerte, derül ki a WWF 2020-as Élő Bolygó Jelentéséből. Ezt a tendenciát az éghajlatváltozás is erősíti.

Mit tehetünk mi?

Amellett, hogy látjuk, nem adott és természetes a körülöttünk lévő ökoszisztémák sokasága, fontos felismernünk, hogy a gazdasági növekedés oltárán nem áldozhatjuk fel a természeti erőforrásainkat. Elég csak az energiafelhasználásra gondolnunk, hiszen az energiatermelés is a természeti alaptőke rohamos pusztulásával jár. Ha egy természetes ökoszisztémától teret veszünk el és azt egy szempont mentén erősen átalakítjuk, akkor az adott élőhely más funkciókat esetleg kevésbé lesz képes ellátni.

Jó példa erre az árterek elvétele a folyóktól és a töltések magasságának emelése, amely nem költséghatékony, már csak a megművelt területek vízellátottsága miatt sem. A gyakoribbá váló aszályos időszakokban hiányzik az elvezetett víz. Többféle természetre alapozott megoldás is létezik azonban, ezek megtervezésében és kivitelezésében az egyes ágazatok szoros együttműködésére van szükség. Ezen megoldások alapja az, hogy a táji adottságokra és a táj eltartó képességére terveznek.

Ilyen például árterek helyreállítása is, mely egyszerre segíti elő a biológiai sokféleség pozitív változását, az árvizek levezetését, illetve a víz visszatartását a vízhiányos időszakokra. Utóbbi a klímaváltozás hatásainak mérséklésére is jó eszköz, biztosítva lesz az ivóvizünk előállítása, növekedhet a halak aránya, az árterek a víz megszűrésével jobb vízminőséget biztosítanak, valamint több kirándulási és sportolási lehetőségünk lesz. Emellett számos, az ártereken folytatható és a víz jelenlétével összeegyeztethető gazdálkodási lehetőség van, egy ártéri kaszálón például jóval több szénát tudunk termelni, ha megfelelő a vízellátottsága – mutat rá Samu Andrea.

Hazai árterek: ezért fontos a helyreállítás

Magyarországon a folyók és vizesélőhelyek helyreállításának számos lehetősége fennáll. A kisebb és nagyobb vízfolyások mentén még jelen vannak azok a területek, amelyek helyreállításra alkalmasak, ettől függetlenül vizeink állapota messze elmarad a természeti állapot és az ökoszisztéma-szolgáltatások szempontjából elvárható mértéktől, a lehetőségekhez képest pedig kevés a megvalósult terepi eredmény. A látványos helyreállítási munkák, a mellékágak visszacsatolása, árterek vízellátásának javítása elsősorban nagyobb vízfolyásaink mentén történt meg, például a Dunán vagy a Dráva mellett – mondja a szakember. Ezeket zömében vízügyi igazgatóságok vagy nemzeti park igazgatóságok végezték el, és voltak olyanok, melyek civil szervezetek részvételével zajlottak.

A folyók és ártereik helyreállításának gyakorlatát két típusra lehet osztani az ökoszisztéma-szolgáltatásokat illetően, teszi hozzá a WWF szakértője. Folyóink jelenlegi árterei jóval kisebbek a folyószabályozás előtti kiterjedésükhöz képest. A folyók a jellemzően szabályozott mederben folynak, a jelenlegi ártéren lévő mellékágakat és holtágakat mesterségesen elválasztották tőlük. A folyók az árterekre csak a ritka árhullámok idején lépnek ki, majd innen az árhullám levonulása után gyorsan visszahúzódnak. A helyreállítási munkák egy csoportja arról szól, hogy javítani kell a mellékágak és vizesélőhelyek vízellátását, valamint meg kell teremteni kapcsolatukat a folyók főágával és a víz minél gyakoribb jelenlétét elő kell segíteni.

A helyreállítási lehetőségek másik típusa, az árvízvédelmi töltéseken kívülre való vízkivezetés vagy a vízmegtartás a töltéseken kívüli területeken. Ez jellemzően alacsony fekvésű és sík területeken megoldható, melynek eredményeképpen egykori holtágak, vizesélőhelyek születhetnek újjá.

A tíz ország és huszonkét szervezet szakértőinek bevonásával megvalósuló Danube Floodplain projekt célja az árvízkockázat csökkentése az árterületek helyreállításával a Duna és mellékfolyói mentén, valamint az országok közötti vízgazdálkodási együttműködés fejlesztése és az árvízkockázat mérséklése a biodiverzitás megőrzését elősegítő hatások maximalizálásával. A projekt keretében olyan árterületeket és beavatkozásokat választanak ki a Duna és mellékfolyói mentén, melyek ökológiai és árvízvédelmi szempontból a legkedvezőbb feltételeket egyesítik. Ezek után öt előre kiválasztott mintaterületen megvalósíthatósági vizsgálatokra kerül sor, mely mérések eredményeit kiértékelik, és új árvízkockázat-kezelési módszereket dolgoznak ki, elősegítve az ökoszisztéma és a társadalom szempontjából lehető legjobb beavatkozások alkalmazását. A Danube Floodplain projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Miért jó ez?

Az árterületek helyreállítását célzó természetes módszerek számos dologban segíthetnek, például az árvízvédelem, valamint a gazdasági és ökológiai előnyök integrálásában, az árterek kezelési és használati lehetőségeinek szélesítésében, a terület fenntartható turizmus számára való vonzóbbá tételében, az élőhelyek és a fajok sokféleségének növelésében, a szélsőséges időjárási jelenségek hatásának enyhítésében, a meder süllyedésének megelőzésében, valamint a megfelelő vízminőség elérésében is.

 

• környezetvédelem
• ártér
• természet