Valószínűleg, ha nem lenne egy miniszterelnök, akinek szintén ez a sport a hobbija, akkor EP lenne a legismertebb egykori (nem túl tehetséges) focista az országban. Aki mindent és mindennek az ellenkezőjét is meg tud magyarázni a futballal. Például a bírók (játékvezetők) megítélését:

„A német nép a német bíróban a rend megtestesítőjét és szavatolóját látja, neurotikus történelmi tapasztalatai alapján retteg a káosztól, ezért óvakodik ezt a rendet kikezdeni. Ezért volt olyan megrendítő a legújabb német bíróbotrány. És talán ezért is az az ember érzése, hogy mintha igyekeznének gyorsan elfelejteni az egészet, és miközben természetesen a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket (ez nem kevés! – egy magyar megjegyzése), rátolni (érzelmileg) a horvát maffiára.

Ezzel szemben a magyar nép a magyar futballbíróban nem a rendet, hanem a hatalmat látja, az államot, a hivatalosságot, az egyenruhást, vagyis a sartre-i másikat, az idegent. Akivel szemben tehetetlenek vagyunk, törökök, Habsburgok, oroszok, most meg ez a bíró, ez a szemét csaló! Tenni soha nem lehetett semmit – hát mit tehetett volna az a kis Magyarország a bevonuló nácik ellen?! –, marad csak a szó, legalább a morgás joga, a jus murmurandi.

Mutatom szépséges cicerónémnak nyelvileg, hogy adott helyzetben a magyar néző épp mit mondana (üvöltene). A magyar mondások a játékvezető édesanyjának erkölcsi helyzetét mérlegelik, illetve szexuális érintettségét, hajlandóságát kémlelik, különös tekintettel az orális megoldásokra. A kifejezésektől nem pirul el, futballpályán nem lehet elpirulni. Mindig az anya?, kérdi. Mindig. Die Mutter ist eine sichere Sache, a muter tuti.”

• Esterházy Péter
• Kossuth-díj
• aró
• emlékezés