Az egyik legjelentősebb magyar civil elismeréssel a diszkrimináció ellen küzdenek. Romák és nem romák minden évben soktucatnyi roma embert jelölnek a díjra, akik egyebek mellett a szakmájukban elismerést vívtak ki.

Neurológiai betegségeket kutat

Kocsis Krisztián 2008-ban került a szegedi biológus szakra, ahol summa cum laude minősítéssel végzett. A végzős doktoranduszhallgató 2014 óta a Szegedi Tudományegyetem Neuroimaging Kutatócsoportjának tagja, ahol leginkább MR-vizsgálatokkal foglalkoznak, főként a neurológia betegségeket (például az agyvérzést és a sclerosis multiplexet) kutatják. Az MR-gép az amerikai kórházsorozatokból lehet ismerős, ez az az alagútszerű fémedény, amibe a beteget becsúsztatják. Az MR-hez használt erős mágneses tér és a rádióhullámok nem rendelkeznek eddig ismert károsító hatással, a vizsgálat során a beteg szövetek az egészségestől eltérő jeleket bocsátanak ki – a géppel ez detektálható. „Főként azt kutatom, hogyan fókuszáljuk a térben a figyelmet: ezek izgalmas dolgok, néha nekem is varázslatosnak tűnnek, hiszen az MR segítségével képesek vagyunk kívülről belátni egy ember agyába.”

Nem érti a miérteket

Kocsis Krisztiánnak 2-3 éves korától vannak „puzzle-szerű” emlékei, amiket csak később kezdett el összerakosgatni; 32 évesen, úgy tűnik, végre összeálltak a képkockák.

„A mai napig azt érzem, hogy nincsenek meg a gyökereim, nem értem a miérteket és az embereket. Pécs közelében, egy faluszéli putriban laktam egy nővel, akiről csak később derítettem ki, hogy ő volt az anyukám. Csúnya emlékek fűződnek hozzá, nem is nagyon szerettem, hiszen mindennapi volt a fizikai és verbális agresszivitás. Heten-nyolcan aludtunk egy szobában, akikről azóta sem tudom, hogy kik lehettek.”

Mindent megtett azért, hogy elkerülje a verést

A faluszéli putrisor a Mecsekben valamiért a mai napig hangulatosnak tűnik az emlékei között, de azt nagyon utálta, hogy nem volt ablak, és télen mindig fázott. A mai napig nagyon fázós, ha valaki kinyitja rá az ablakot a hidegben, akkor egy rossz érzés fogja el, pedig neurobiológus lévén ezerszer elmagyarázta magának, hogy mi zajlik le ilyenkor az agyában.

Kisfiúként tartozni szeretett volna valahová, ezért igyekezett megfelelni az elvárásoknak, és utánozta azt, amit a többiek tesznek – csakúgy, mint bármelyik másik gyerek tenné. Annyi különbséggel, hogy ez az ő esetében azt jelentette, hogy pénz nélkül küldték el a boltba, hogy hozzon hagymát a főzéshez. Gyerekként akkor kapott volna dicséretet, ha ellopja az árut, de ugye ehhez kezdetben még nem volt elég tapasztalata, így maradt számára a verés, hátha attól következőleg ügyesebb lesz.

„Ezt úgy lehet leginkább elképzelni, hogy ott egy kisgyerek, aki szeretné, hogy egy közösséghez tartozzon, és ne nézzék levegőnek. Mindent megtesz azért, hogy a hátát megsimogassák, és ne a szokásos zakóba (pofonba) fusson bele. A fizikai abúzus olyan természetes volt, mint a csapvíz; a mai napig túl jól alkalmazkodom, időbe telt, amíg megtaláltam a saját hangom. Bármilyen közegben nősz fel, az nevel téged valamire, legyen az a lopás, az a tiéd lesz, nem nagyon van pulyakorodban választási lehetőséged.”

Bővebben az https://anyamagazin.hu/ oldalon olvadhat.

 

• neurobiológus
• roma
• bántalmazás
• örökbefogadás
• nevelőszülők