Még pusztítóbb árvizekre számíthatunk a geográfus szerint
„Nem riogatni akarok, de a nem túl távoli jövőben még pusztítóbb árvizek érkeznek."
Nagy Balázs földrajztudós, az ELTE docense épp homokzsákot pakolt Verőcén, mikor megkerestük. Szerinte a jövőbeni tetőzések méterekkel is magasabbak lehetnek a mostaninál, miközben a folyómenti önkormányzatok sok helyütt kiparcellázták az árterületeket is. A kutató – aki a családjával egy hegytetőre költözött – azt állítja: egy egyszerű módszer segítségével a települések képben lehetnének arról, hol vannak a veszélyes helyen levő utcák és ingatlanok.
Verőcén már sokan tudják, hova kell tenni a homokzsákokat – mondta lapunknak Nagy Balázs geográfus kutató, az ELTE docense. Vele utoljára 2019-ben készítettünk interjút, amikor arról beszélt, hogy a jövőben akár sok ezer ember otthonát is elöntheti az árvíz Magyarországon, ezért a családjával – a Dunakanyaron belül – inkább hegyi területre költözött. Most a jelenlegi árvízhelyzetről kérdeztük, de hétfőn nem tudott rendelkezésre állni, mert estig homokzsákokat pakolt, így az interjút kedden készítettük el. Úgy véli, körülbelül fél méterrel lesz alacsonyabb a pénteki tetőzéskor a víz, mint a 2013-as csúcsárvíz idején. 11 évvel ezelőtt a nagymarosi „vízmérce” 751 centiméteren állt, most pedig 7 méter körüli lesz a kutató szerint.
Hozzáteszi: minden centiméter számít, és az előrejelzéseknek van egy–két deciméter bizonytalansága néhány napos távlatban.
Mint Nagy Balázs hangsúlyozza, egy éven belül ez már a harmadik árhullám: karácsony után is „nagy víz volt” meg a nyáron is. Előtte tíz évig nem volt különösebben nagy áradás, de, ha arra gondolunk, hogy 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben is árvízzel kellett megküzdeni, akkor a jelenség a térségünkben már rendszeresnek mondható.
Egyszerre érték és veszélyforrás
„Ott tartunk, hogy február és március kivételével szinte nem is tudok olyan hónapot mondani, amikor potenciálisan ne lehetne nagy áradás a Dunán.
Mikor a falumbeliek megkérdik, miért kell zsákot pakolni, azt felelem: mert sokan ártéren laknak, illetve bőven vannak a településen ártérre épített házak.
„Nagyon sok helyen itt is kiparcellázták az alacsony és magas ártérnek nevezett területeket” – teszi hozzá a kutató.
Hogy az áradások hátterét is megértsük: a tiszai alföldön eredetileg óriási területeken terült a víz, ehhez évszázadok óta több-kevesebb sikerrel alkalmazkodott az ember. A Tisza utolsó völgyi szakasza Kárpátalján van Huszt térségében, ott viszont kilép a folyó az Alföldre, és már vannak olyan hatalmas árterek, ahová a gátak közül – szabályozottan – ki lehet engedni a vizet. Egészen más a helyzet a Duna völgyében, ahol könnyebb magasabbra települni úgy, hogy mégis közel maradjunk az élő vízhez. Sokkal kevésbé kell beavatkozni a folyó életébe: a folyó elvan az árterein, az emberek pedig – ideális esetben – az ármentes síkon, a folyóteraszon laknak.
