III. Gergely pápa a 8. században indította útjára Mindenszentek ünnepét melyet november első napján ünneplünk. A pápa kiállt azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, így Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről nagy számuk miatt külön-külön nem emlékezik meg a kalendárium.

Mindenszentekhez Magyarországon gazdasági hagyományok is fűződnek. Néhol e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat. Máshol ekkor volt a legényvásár, azaz ekkor kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel. Mindenszentek napján tilos volt a munka, ez is a tisztelet egyfajta kifejezése volt, mivel a szokás szerint aki földet szánt, vet, vagy bármilyen más munkát végez az a halottra támad. Nem szabadott mosni, varrni, takarítani sem.
A néphit szerint a mindenszentek és a halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban, s mikor megkondul a harang akkor indulnak el hozzátartozóik házába, így a parasztházakban ezen a napon még egy tányér került az asztalra, melybe kenyeret, sót és vizet tettek.
Magyarországon e napon gondját viselték a koldusoknak és a szegényebb embereknek, ételt, alamizsnát osztottak nekik, ezzel is segítve a holt lelkek üdvösségének elérését. Többnyire kenyér és mézzel bevont kalács várt a temető kapujában ácsorgókra.
Az első ezredforduló óta emlékezik az egyház az elhunyt hívőjére, a családok pedig a szeretteikre. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik. A katolikusok november 2-án tartják, ez a Mindenszentek napját követő ünnepnap. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává. 

• Mindenszentek
• Halottak napja
• hagyomány