Nemcsak az IQ-szint zsugorodik, hanem az emberi agy is
Az evolúció ellenére az elmúlt 50 ezer évben jelentős csökkenést tapasztaltak.
Az elmúlt négymillió évben az emberfélék testmérete növekedett, az agy pedig a test többi részéhez képest aránytalanul nagy mértékben nőtt, és kutatók szerint az agyállomány növekedése a fő hajtóereje az emlősöknél megfigyelt magasabb kognitív képességeknek. Az évmilliókon át tartó evolúció ellenére azonban az elmúlt 50 ezer évben jelentős csökkenést tapasztaltak a modern ember agytömegében.
Egy, a Brain, Behavior and Evolution című folyóiratban nemrég közzétett tanulmány szerint az egyik agyi fejlődési szint, az enkefalizáció csökkenése – legalábbis részben – az elhízás növekedésével magyarázható. A tanulmány szerzője, Jeff Stibel elmondta, nem teljesen tiszta, hogy miért csökken az emberi agy mérete a késő pleisztocén korszak óta, és nem tudni, hogy ennek milyen hatása van az ember kognitív képességeire.
50 ezer év alatt több mint 5 százalékkal csökkent az agyméret
A kutatásban 30 holocén és 25 késő pleisztocén korból származó csontvázmaradványt vizsgáltak – kizárólag olyanokat, amelyek elég jó állapotban voltak ahhoz, hogy a test és az agy tömegére is megfelelő becsléseket lehessen tenni. Ezeket aztán összehasonlították 16 még régebbi emberféle-koponyával, valamint 19 olyan modern ember maradványaival, akik az 1980-as években hunytak el. Az ősi maradványok esetében persze csak a fizikai jellemzőkből tudtak következtetni a kognitív képességekre, de a kutatásban felhasználták az emberi agy evolúciójával kapcsolatos korábbi tanulmányokat.
Ezek alapján megállapították, hogy az elmúlt 50 ezer évben 5,415 százalékkal csökkent az agy abszolút mérete, és ennek jelentős része a modern emberek korában történt. Míg a vizsgált időszak alatt az enkefalizációs szintek viszonylag stabilak maradtak, a modern embereknél jelentősen nőtt a testtömegindex, így Stibel szerint az agy méretének közelmúltbeli csökkenése a modern ember változó fiziológiájára adott adaptív válasz.
Korábbi kutatások szerint az agytömeg és a kognitív funkciók az evolúció során szoros korrelációban álltak egymással. A kognitív képességek evolúciós változásinak vizsgálatai arra utalnak, hogy az általános kognitív funkció és az iskolázottság is negatív szelekciós nyomás alatt áll, és a kognitív képességek genetikai csökkenése összhangban van az agy méretének evolúciós csökkenésével.
A 20. század pozitív változásai könnyen visszafordulhatnak
Stibel megjegyzi, hogy a negatív szelekciós nyomás ellenére az általános intelligencia és az iskolázottság mértéke az elmúlt száz évben jelentősen nőtt, de ezt olyan környezeti tényezőknek lehet tulajdonítani, mint az egészségügy, az oktatás és a technológia fejlődése, aminek idővel genetikai szinten is lehet hatása. A genetikai intelligencia azonban öröklődik, így az agyméret és a genetikai intelligencia nem határozza meg az általános intelligenciát az egyén, a csoport vagy a faj szintjén.
Mivel a környezeti tényezők múlékonyabbak, mint a genetika, nem lehet tudni, hogy az agy fizikai változásainak vagy a genetikai hajlamnak lesznek-e hosszú távú negatív hatásai az ember kognitív képességeire. Stibel szerint azonban vannak olyan jelek, amelyek a Flynn-effektus (vagyis a környezeti tényezőknek az emberi intelligenciára gyakorolt, a 20. században megfigyelt hosszú távú pozitív hatása) lehetséges visszafordulására utalnak.
Az elmúlt 30 évben a világ számos pontján jelentősen csökkent az általános IQ-szint, és a legnagyobb visszaesést az iparosodott országokban figyelték meg. Vagyis evolúciós időtávlatban gondolkodva nem biztos, hogy a környezet pozitív hatásai elegendők ahhoz, hogy ellensúlyozzák az agy hosszú távú genetikai és fizikai változásait.
