Ragadozó laposféreg a giliszták ellensége
Nem tudjuk, hosszabb távon milyen károkat okoz, de hatása mindenképpen negatív.
Az ember által behurcolt, idegenhonos fajok komoly problémákat okoznak világszerte. Sőt, helyenként ökológiai katasztrófával fenyegetnek, amint kiszorítják élőhelyükről az őshonos növényeket és állatokat, illetve ragadozóként utóbbiakat felfalják. Itthon ezt ma még szűkebben mérve kapjuk, talán ezért is kíséri egyre mérsékeltebb felháborodás a márványospoloskák őszi beköltözését, és mintha a harlekinkaticáknak is megbocsátanánk több hazai faj eltüntetését.
Az újonnan megjelent három szúnyogfaj viszont veszélyes kórokozók terjesztésére képes, és senki nem kíván kaktuszok közt botorkálni, vagy prérifűben sétálni a magyar rónán. A már megjelent inváziós fajok listáját hosszan sorolhatnánk, ám francia kutatók most egy újabb aggasztó lény felbukkanásáról adtak hírt: egy ragadozó laposféreg terjed gyors ütemben kontinensünk nyugati részén, a lebontásban kulcsfontosságú szerepet játszó puhatestűeket pusztítja.
Hazai felbukkanása feltehetően csak idő kérdése, Dr. Páll-Gergely Barna biológust, az ATK Növényvédelmi Intézetének tudományos főmunkatársát és Csuzdi Csaba professzort, az Eszterházy Károly Egyetem Állattani Tanszékének oktatóját kérdeztük, mivel állunk szemben.
Szárazföldi ragadozó
Az állat rendszertanilag a laposférgek törzsébe tartozik, ezen belül pedig az úgynevezett planariák közé, latin neve Obama nungara. Nem az amerikai elnökről nevezték el, hanem tupi, vagyis egy brazíliai indián nyelven az oba levelet, a ma állatot jelent, tekintettel levélhez hasonló alakjára. Magyar neve nincs, de miért is lenne egy Dél-Amerikában honos, mindeddig csak ott előforduló talajlakó kis puhatestűnek? A közeli jövőben azonban jó eséllyel testközelből fogjuk megismerni, Páll-Gergely Barna ezért – utalva arra, hogy az Európában megtelepedő állományt argentínai populációból hurcoltuk be – az argentin planária elnevezést javasolja, magunk között pedig szólíthatjuk ragadozó laposféregnek.
Szárazföldi, ragadozó életmódot folytató fajról van szó, közeli rokonai Magyarországon nincsenek. Itthon a planáriák rendjébe tartozó fajokkal legfeljebb hegyi patakokban találkozhatunk, szárazföldi planáriák előfordulása eddig csak a trópusi területeken volt ismert – mondja a 24.hu-nak a szakember.
Az argentin planária 5–8 centiméteresre nő, és amint a fotókon is látszik, leginkább piócára hasonlít. Minden bizonnyal élő növények földlabdáiban érkezett az öreg kontinensre, sajnos azt kell mondanunk, jól bevált recept szerint: az apró peték sokáig képesek túlélni extrém száraz, hideg vagy meleg környezetben is, megfelelő körülmények közé érve pedig kifejlődnek.
A szárazföldi planáriák közt egyébként találunk igazi nehézfiúkat is, egyes fajok egyedei elérik a 30–40 centit, mások az egy méternyi testhosszt.
A giliszták 20 százalékát eltüntette
Az argentin laposféreg tehát ragadozó, étlapján pedig csigák, földigiliszták és egyéb olyan puhatestűek szerepelnek, amelyek amellett, hogy őshonos fajok alapvető táplálékaiként szolgálnak, kulcsfontosságú szerepet játszanak a lebontásban is. A szóban forgó Obama nungara európai károkozásáról egyelőre nem állnak rendelkezésre adatok, nem tudjuk, „mire képes”.
Ám egy hasonló életmódot folytató szárazföldi laposféregfaj, az eredetileg Új-Zélandon honos Arthurdendyus triangulatus évekkel ezelőtt jelent meg az Egyesült Királyságban, az ő ténykedését pedig már számszerűsítették:
Egy Belfast melletti mintaterületen a ragadozó féreg a giliszták biomasszájának 20 százalékát pusztította el, áldozatai többsége ráadásul a jótékony talajforgatásért felelős fajok köréből került ki – tudtuk meg Csuzdi Csabától.
Anélkül, hogy belemennénk a giliszták ökológiai szerepének taglalásába, elég annyit tudni: életmódjuk alapján a földigilisztákat különböző csoportba sorolja a tudomány, az úgynevezett mélyben aknázó (anecic) fajok egyedei akár 1–2 méter mélyre húzódó vertikális járataikkal az igazi „talajdoktorok”. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy a felszínre törő nyílásaikon a laposféreg úgy csusszan be, mint foxi a rókalyukba, és nagyjából úgy is kapja el a gilisztát.
Az invázió évek kérdése
Visszatérve Páll-Gergely Barnával az argentin planariához azt kell mondanunk: egyelőre nem tudjuk, mit várhatunk tőle. Annyi biztos, hogy semmi jót, hiszen fenyegetést jelent a klímaváltozás, környezetszennyezés, emberi tájhasználat, és hosszan sorolhatnánk, hány oldalról szorongatott természetes életközösségekre.
Az argentin planária formájában megjelenő új csapás – egyelőre úgy tűnik – nem bírja a nagy szárazságot és a komolyabb hideget, így megtelepedése hazánk kontinentális éghajlatán elméletben nem valószínű. Ám a gyakorlat általában más, és az sem jelent semmit, hogy eddig nem találkoztunk vele Magyarországon.
Az itthon inváziós fajként megjelent cirádás éticsiga első észlelésekor például, a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején a kutatók is úgy voltak vele, nem tudnak áttelelni, nem lesz gond. Ők viszont alkalmazkodtak, egyre többen élték át a telet, mára a fél országot meghódították – utal vissza a szakember a korábban nálunk is bemutatott problémára.
Azt se feledjük, hogy a klímaváltozással a mi éghajlatunk is egyre inkább az eddig mediterránként ismert viszonyok felé hajlik, amivel őshonos élővilágunkat mindinkább kiszolgáltatja a behurcolt fajoknak. A mi hibánk, ez nem kérdés, de a megoldás már túlnőtt az emberiségen, kiváló példa erre az argentin planária. Tudjuk, hogy gyorsan terjed egész Európában, hatása pedig mindenképpen negatív. De egyelőre fogalmunk sincs róla, hosszabb távon milyen károkat okoz, és miként védekezhetnénk ellene.
