Amíg Magyarországon a koronavírus-járvány elleni védekezés együtt jár egyes törvények alkalmazásának felfüggesztésével – ti. „a veszélyhelyzet megszűnését követő napig országos és helyi népszavazás nem kezdeményezhető, a már kitűzött országos és helyi népszavazások elmaradnak” –, addig Svájc 2021. november 28-án fél éven belül immár másodszor rendezett referendumot az úgynevezett Covid–19 törvényről. Júniusban még a korlátozások bevezetését erősítették meg ekképpen, most azok kiterjesztését.

A vírushelyzet tehát nem tette zárójelbe azt, hogy a kormányzati hatalom forrása a nép. Szabad emberek torkán nem lehet akármit lenyomni még egy pandémiával szembeni védekezés ürügyén sem – vallotta a svájci társadalom jelentős része. Noha mindig lesznek olyanok, akik az adott kérdésben a kisebbség álláspontját képviselik, mégis megbékélésre sarkallhat a tudat: a tényleges többség akarata győzött, és nem az adminisztráció erőltette rájuk az akaratát.

Utazzunk vissza az időben a mostani svájci események előzményeihez a 19. század második felébe, amikor is a himlő újra és újra felütötte fejét szerte Európában. 1882-ben Bécs főorvosa például figyelmeztette a törvényhozást: mindent tegyenek meg, nehogy a szaporodó himlőesetekből valódi himlőjárvány alakuljon ki. Kérte továbbá az általános oltás és újraoltás törvénybe foglalását azzal a céllal, hogy a betegségben való elhalálozás ritkasággá váljon.

Eközben Svájcban a kilátásba helyezett kényszeroltásról szóló törvény ellenzői nyolcvanezer aláírást gyűjtöttek össze, így a Szövetségi Tanács népszavazásra bocsátotta a kérdést. Ekkor a huszonöt kantonból – a francia ajkú Jura csak 1979-ben alakult meg, miután levált Bern kantonról – Uri, Glarus és Genf kivételével mindenhol kötelező jelleggel alkalmazták a himlő elleni oltást. A referendumot 1882. július 30-án tartották, ahol 80%-os elutasítást kapott a kényszeroltás, egyedül Fribourg kantonban győztek az igenek.

A népakarat szembement dr. Theophil Lotz himlőoltásról alkotott tételeivel, amelyeket a Svájci Orvosi Bizottság felkérésére dolgozott ki ugyanebben az évben. Ezek között olyan is szerepelt, amely a koronavírus-járvány közepette immár nagyon is ismerősen csenghet: „Minél több oltatlan egyén van a nép[es]ség közt, annál több egyén szenved himlőben, s minél több ember esett bele, annál hevesebb a járvány, annál valószínűbb, hogy oltottak is áldozatául esnek. A be nem oltott tehát veszélyt hoz az oltottra.”

Az oltás kötelezővé tételével 1886-ban a baseli kantonban ismét megpróbálkoztak – eredménytelenül. A többség ekkor is elutasította a himlő elleni kötelező védőoltás bevezetését. Az európai sajtó adatokkal igyekezett alátámasztani, hogy Svájccal és Franciaországgal ellentétben Németországban – ahol oltáskényszert vezettek be – teljesen megszűnt a himlőbetegség. A fertőzéstől érintett kantonokban a turisták is elmaradoztak, de ez sem írta felül a svájci állampolgárok döntését: a kötelező himlőoltást szövetségi szinten egészen 1923-ig nem vezették be – 1921 és 1925 között terjedt újból a járvány –, de akkor is csak az érintett területeken és a veszélyeztetett lakosságcsoportok számára írták azt elő.

A „védhimlőoltás” kötelezővé tételének kérdése ekkor már hazánkban is napirenden volt. A magyar orvostudomány oltás tekintetében túl liberálisnak ítélte a közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. tc-t, ami a jogszabály módosításához vezetett. Az 1887. évi XXII. tc. szigorította az előbbi rendelkezéseit, és a szülők kötelességévé tette gyermekük beoltását életük első évében. Ezenkívül a belügyminiszter „himlő-járvány idejében” a felnőttek kötelező újraoltását is elrendelhette.

Habár Magyarországon meghökkentőnek számít, hogy miként lehet a járvány elleni védekezés egyes elemeiről megkérdezni a lakosságot, addig Svájcban – amint láttuk – ez korántsem számít új keletűnek: bizonyos alapjogokat egy járványra való hivatkozással sem lehet korlátozni a nemzet többségének támogatása nélkül. 1882-ben a svájciak elutasították az akkor már nyolcvannégy évre visszatekintő himlőoltás bevezetését. Mai vélemények szerint mondhatnánk akár azt is: éltek jogaikkal, és hülyék voltak. Csakhogy ez a döntés is hozzájárult a szabadság és önrendelkezés biztosította állampolgári elégedettséghez, és ezek a „hülyék” mégiscsak felépítettek egy stabil, jóléti államot, ahol újra és újra a politikusok helyett az egyszerű emberek kerülhetnek döntési pozícióba a saját egészségüket és életüket érintő kérdésekben.

(A szerző politológus, főlevéltáros)

 

• Svájc
• vírus
• oltás
• népszavazás