Vlagyimir Putyin Oroszországa egy újabb szovjet hagyományt élesztett újjá az Ukrajna elleni háború kapcsán: a szervezett, állami műkincslopást.

Az Ukrajna elleni háborúban már több második világháborús párhuzam akad, ilyenek az orosz katonák által elkövetett lopások is, a hírek szerint a kincseket aztán hazapostázzák, vagyis zsákmányt szereznek. Ez már 75 éve is így ment, a katonáknak engedélyezték, hogy 5-16 kilós csomagokat küldjenek haza, ami – ahogy Ungvári Krisztián történész fogalmazott a Budapest ostroma című könyvében – bújtatott felhívás volt a fosztogatásra. Azonban ezek esetlegesek, és a katonák szerzési vágya áll mögötte, a legutóbbi műkincsrablások azonban egy másik szintet képviselnek, itt tetten érhető a szervezettség, a szakértők felvonultatása, akik egészen pontosan tudják, mit kell elvinniük.

Az A Mű cikke szerint először a Dnyeper-parti Zaporizzsja katonai parancsnoka jelentette be, hogy a város múzeumainak legértékesebb darabjait a megszálló orosz csapatok összegyűjtötték és elszállították. Mariupol hatóságai már konkrétabbak voltak, és mintegy kétezer műtárgy elrablásáról számoltak be, a legértékesebbek között említve egy különlegesnek számító tóra tekercset, régi ikonokat, továbbá az orosz tájképfestészet 19. századi megújítója, a görög származású Arhip Kuindzsi, és a tengerek nemzetközi hírű festője, Ivan Ajvazovszkij alkotásait.

Pár napja pedig a melitopoli múzeumból érkeztek hírek rablásokról, ráadásul itt már a körülményekre is kitértek, ami igencsak árulkodó: a megszálló katonáktól kísérve olyan szakemberek is megjelentek, akik pontosan tudták, hogy mit keresnek. A helytörténeti múzeum ötvenezer tételt számláló gyűjteményéből elsősorban a közel két és félezer éves szkíta aranyak iránt érdeklődtek. A pincében találták meg őket, így végül legalább 198 műtárggyal – a szkíta aranyak mellett többek között ritka régi fegyverekkel és ezüstérmekkel – távoztak. Az orosz akció hátteréről keveset tudunk, de rokon vonásokat mutat azzal, ahogy ez a második világháború idején játszódott le.

Vissza a gyökerekhez

A német támadás következtében 1941-42-ben a becslések szerint a Szovjetunióban 400-450 múzeum semmisült meg, és ezzel együtt rengeteg műtárgy. Sztálin erre válaszul a Rendkívüli Állami Bizottságot bízta meg azzal 1942-ben, hogy dokumentálja a veszteségeket és összeállítsa az olyan európai remekművek listáját, amelyek az elveszett művek helyettesítésére szolgálnának. A háború második felében aztán „trófeabrigádokat” állítottak fel (amelyeknek tagjai voltak szakértők is), akik járták az elfoglalt területeket, és szedték össze a műkincseket. Ugyanakkor nemcsak a listán szereplő alkotásokat vitték magukkal, hanem mindent, amit értékesnek tekintettek és – mint utólag kiderült – ezt sajnos professzionális módon meg tudták állapítani.

Egészen a fennállása végéig a Szovjetunió konzekvensen tagadta, hogy bármit elvittek volna, azonban Konsztantyin Akinsa és Grigorij Kozlov orosz művészettörténészek 1991-ben nyilvánosságra hozták a brigádok munkásságát az Artnewsban, utána már nehéz volt mellébeszélni. Csak hogy megértsük, milyen értékről van szó, a munkájukban felidéztek egy esetet, amikor Berlinből érkezett egy repülőgép Moszkvába. A szállítógépen hét nagy láda volt a Szovjetunió Népbiztosai Tanácsa Művészeti Bizottságának címezve, a ládákban pedig többek közt Velázquez, Monet, Renoir és El Greco munkái voltak. Arról is beszámoltak, hogy csak 1945-ben 24 vagon indult el Moszkvába műkincsekkel, közte felbecsülhetetlen értékű aranyleletekkel, például Priamosz kincsével, amit még Heinrich Schliemann ásott ki Trójában.

Magyarországon is megjelentek ezek a speciális alakulatok. Ungvári Krisztián írt arról, hogy a szovjetek a fővárosi bankok széfjeit kinyittatták, és onnan az értékeket elvitték. A háború pusztítása elől biztonságba helyezett műkincsek is ugyanígy jártak, a Kereskedelmi Bank széfjéből így tűnt el a Hatvany-gyűjtemény: 255 olajfestmény, közte El Greco, Picasso, Renoir műveivel. Kornfeld Móric, Deményi Bertalan és Harsányi Sándor világhírű gyűjteményeit szintén elnyelték a faládák, és elindultak a Szovjetunió felé.

Háborús zsákmány

Az elmúlt évtizedekben többen is megpróbálták visszaszerezni a műtárgyaikat, de Oroszország úgy tekint az elrabolt műkincsekre, mint háborús zsákmányra. Nagyon ritka esetben sikerül visszakapni bármit is, főleg, hogy gyakran azt sem lehet tudni, pontosan hol vannak és olykor a tulajdonviszonyok sem tiszták. Diplomáciai gesztusként visszaad néha valamit az orosz állam, (ilyen volt, amikor a Sárospatakról 1945-ben a Szovjetunióba elvitt könyveket 2006-ban visszahozták) de ezek száma elenyésző. Még az ötvenes években az NDK-nak adtak vissza nagyobb mennyiségű műtárgyat, de az akkor csatlós állam volt.

A Sztálin által támogatott műkincsvadászatnak volt egy másik célja (vagy talán csak ürügye): egy olyan múzeumban akarta kiállítani a műveket, amely a világ művészetét kívánta volna bemutatni, ez azonban soha nem valósult meg. Érdekes párhuzam, hogy az első nagy műkincszabráló, Napóleon is hasonló tervekkel magyarázta a gyűjtését, ő a Louvre-ba álmodott meg egy világmúzeumot. Ilyen álmokat dédelgetett Hitler is, az ő világmúzeumában az európai kultúra legszebb, illetve legértékesebb kincseit csodálhatták volna az emberek. Az más kérdés, hogy ő és Hermann Göring birodalmi marsall is gyűjtötte szorgalmasan saját részre is a műveket, amelyeket a megszállt területekről raboltak el.

Kulturális háború

Vlagyimir Putyinnak viszont ilyen irányú érdeklődése eddig még nem merült fel. Sem világmúzeumról nem nyilatkozott, sem a műgyűjtői vénáját nem ismerhettük meg eddig. Igaz, egyszer egy jótékonysági esemény miatt ecsetet ragadott, az elkészült képet pedig elárverezték, méghozzá igen borsos áron. Az Ukrajnában most elrabolt műkincsek sorsa, illetve a rablásokat kiváltó motiváció sem ismert, az ukránok adtak egy magyarázatot, ami viszont beleillik a putyini eszmerendszerbe, miszerint az ukránok oroszok. A melitopoli illetékesek úgy fogalmaztak:

az orosz akciók nemcsak az anyagi haszonszerzést szolgálják, hanem kísérletet jelentenek arra is, hogy Ukrajnát megfosszák kulturális gyökereitől.

Mindenesetre a kifosztott ukrán múzeumokban dokumentálják a veszteséget, a listákat eljuttatják az Interpolhoz és a lopott műtárgyakat számontartó nemzetközi adatbázisokhoz, bár nincsenek illúzióik, hogy hamarosan visszakerülnének hozzájuk a kincsek. A dokumentációknak akkor lehet jelentősége, ha jogi úton igyekeznek majd visszakapni a műkincseket, igaz erre, mint fentebb írtuk már, van egy jól bevállt védekezés: háborús zsákmány.

• orosz-ukrán háború
• műkincs
• rablás