Az ökológiai rendszerek védelme egyre fontosabbá válik, viszont hasonlóan fontos ezek visszaállítása is. Utóbbit nevezzük visszavadításnak. Ennek köszönhetően csökken az ökológiai rendszerek sérülékenysége, nő a biodiverzitás, és még a szén-dioxid megkötése is fokozódik. De ugyanilyen fontos, hogy az ökológiai rendszerek képesek segíteni az aszálykárok mérséklésében, megelőzésében is.

Mi a visszavadítás?

Az ember okozta környezetpusztítás tulajdonképpen a legutóbbi jégkorszak óta folyamatos, és egyre nagyobb méreteket ölt. Nagyobb mérföldköveknek a következő események tekinthetők: a mezőgazdaság megjelenése, az ókorban kezdődő mediterráneum erdeinek kipusztítása, a középkorban folytatódó nagymértékű fafelhasználás (Anglia erdeinek szinte teljes eltűnése), majd a második világháborút követő kapitalista globalizmus.

Az antropocénnek nevezett földtörténeti kortól kezdve környezetünket egyre nagyobb mértékben átalakítottuk. Ez a természetes ökoszisztémák visszaszorulásával, egyre sérülékenyebbé válásával, olykor megszűnésével jár, járt. Ezt a folyamatot igyekszik mérsékelni, visszafordítani a visszavadítás.

Például Magyarországot a civilizációk megjelenése előtt 84–85%-ban boríthatta erdő. Ez a terület a honfoglalás idejére felére, azóta pedig alig több mint 20%-ára apadt a KSH adatai szerint. Ezeket a területeket épített környezet (városok, utak) és művelésbe vont területek (szántók, legelők, telepített erdők) vették át, így a korábbi erdők és növénytársulások visszaszorultak vagy megszűntek. Ezek jó része vissza sem állítható, mert vagy városok foglalják el a területüket, vagy pedig olyan nagy mértékben átalakítottuk a környezetet, talajt, hogy az ott élő fajoknak évszázadokra vagy évezredekre lenne szükségük ahhoz, hogy visszahódítsák a területet. Ugyebár Csernobilt is visszahódította a természet néhány évtized alatt, csak az a kérdés, hogy az újonnan kialakult társulás mennyiben felel meg a korábbinak.

A visszavadítás tehát a korábban ott élő ökológiai társulás visszatelepítését, újra kialakítását jelenti.

Fontos megjegyezni, hogy autentikus, háborítatlan tájnak nem csak az erdők számítanak. Kevesebbet beszélünk róluk, és olykor hibásan, a mezőgazdasági tevékenység részeként tekintünk rájuk, de a füves puszták is lehetnek „őserdők”.

Miért jó nekünk a visszavadítás?

A súlyosbodó aszályok kiváltó okai éves, évtizedes távlatban egyrészt a nem megfelelő vízgazdálkodás, másrészt a folyószabályozások, amelyek gyökeresen átalakították az Alföld vízkörforgását. A természetes társulások, még akár csak kisebb foltokban is képesek lokálisan kedvező hatást gyakorolni.

A hódok visszatelepítése például okoz természeti károkat, azonban a hódgátak hatékonyan tartják meg a kisebb vízfolyásokon a vizet, ezzel emelve a környék talajvizének szintjét. A faj utolsó példányait a 19. század közepén figyelték meg. A hódok visszatelepítése a WWF Magyarország nevű szervezetnek köszönhetően 1996-ban indult meg. Azóta körülbelül 20 ezer hód élhet hazánk területén. A rágcsáló felkutatásakor figyelték meg a darvak költését is Magyarországon. A tapasztalatok alapján belátható, mennyire fontos az ökológiai rendszerek újraépítése, védelme.

Például már a kisebb fás csoportosulások, a szántókat szegélyező vagy átfutó szalagok is képesek párát biztosítani a közvetlen környezetükben található növények számára.

Előny, hogy a visszavadítás során a lokálisan eltűnt, kihalt fajok visszatelepítésével az adott társulás közelebb kerül természetes állapotához, egyensúlyához, így ellenállóbb lesz a külső határokkal szemben.

Egyre nagyobb figyelem hárul a visszavadításra az éghajlatváltozás mérséklése szempontjából is. Az egészséges növénytársulások ugyanis hatékonyabban kötik meg a szén-dioxidot, a sérültek szénmegkötő potenciálja kisebb. A nagyobb mértékben károsodottaké pedig egyenesen negatív. A „beteg” társulásokból hiányoznak azok a lebontó élőlények és folyamatok, amelyek visszaforgatják a bomlásból származó szén-dioxidot és metánt.

A legígéretesebb ökoszisztémák 15 százalékának visszavadítása képes lenne az ipari forradalom óta légkörbe juttatott szén-dioxid harmadát megkötni. Emellett további pozitív hatást érhetnének el a veszélyeztetett fajok és a biodiverzitás megtartásával.

Hasonló előnnyel járna a legeltetés visszaszorítása – például a húsfogyasztás csökkentése révén –, aminek következtében a természetközelibb gyepek hatékonyabban tudnák megkötni a szén-dioxidot.

A szántóföldi művelés elhibázott gondolat. Az év 9 hónapjában fedetlen talajok elsilányodnak. Ha szántás nélkül művelnénk a földet, a folyton vetett terület sokkal több szén-dioxidot kötne meg.

Zöld szigetek a városban

Kisebb léptékben visszavadításnak tekinthetjük a Miyawaki-kerteket, melyekből Budapesten már több is található. És hasonló megoldások azok a háztáji kertek is, amelyek segítenek a biológiai sokszínűség fenntartásában.

Budapest környékén a Háros-szigeti ártéri erdő természetvédelmi területe az egyik ilyen nagyobb folt, amely annak is köszönheti érintetlenségét, hogy a csúcsához épült egykori laktanya megvédte az emberi behatásoktól, a parcellázástól.

Jó hatású az is, ha több méhlegelőt hagyunk, kertünkben vadvirágos sávot alakítunk ki, vagy csak hagyjuk magasabbra nőni a pázsitot. Hiszen a levágott füvű terület párolgása sokszorosa az érintetlen, „kezeletlen” területének.

Újra megjelenő állatok

A már említett hódon kívül megjelennek helyileg eltűnt fajok is: a vadmacskák, a túzok, a kék vércse vagy a bölény a Kárpát-medencében, de akár Spanyolországban is, ahol az erdőtüzek megfékezésében segíthet a kérődző állat.

Az erdők mellett a gyepek is értékesek: becsüljük meg őket!

20.000 milliárdszor milliárd hangya él a Földön – egy óvatos becslés szerint

• ökológia
• környezetvédelem
• biodiverzitás