A régi időkben a nemesek elsősorban azért léptek frigyre, hogy gyarapítsák a földjeiket, a királyok pedig azért, hogy tovább növeljék a szövetségeseik táborát. A középkorban voltak, akik úgy vélték, hogy merő illetlenség, ha valaki beleszeret a saját feleségébe. Egy francia grófnő, bizonyos Marie de Champagne például azt írta: Kimondjuk és határozottan leszögezzük, hogy a szerelem nem terjesztheti ki hatalmát két házastársra.

Ez a hozzáállás elsőre meglepő lehet, de érdemes figyelembe venni, hogy a régi időkben a nemesek elsősorban azért léptek frigyre, hogy gyarapítsák a földjeiket, a királyok pedig azért, hogy tovább növeljék a szövetségeseik táborát.

Az érdekházasságok korában bizonyára ferde szemmel nézték azokat, akik a kölcsönös vonzalom miatt kötötték össze az életüket. Jellemző, hogy a kor szerelmi költeményei a trubadúr dalok nem férjekről és feleségekről szólnak, hanem lovagokról, akik rendre elkelt úrihölgyekbe esnek bele.

Mivel a királyi párok ritkán éltek boldog házaséletet, ezért az udvarokban gyakori vendégek voltak az ágyasok és a szeretők. A kor írói persze tartózkodtak a szaftos pletykáktól. Általában csak félmondatokban értesítik az utókort arról, ha egy uralkodónak a szokottnál színesebb volt a szerelmi élete.

Az első magyar király, akiről ilyen jellegű feljegyzések fent maradtak, Szent István unokaöccse volt. A második keresztény királyunkról Orseolo Péterről a Képes Krónika nem csak azt jegyezte le hogy „felette kicsapongó volt”, hanem azt is hogy a király csatlósainak erőszakoskodása miatt abban az időben senki sem lehetett biztos feleségének tisztasága, leányának vagy húgának szüzessége felől, mert büntetlen tettek rajtuk erőszakot.

Kevésbé volt kegyetlen az 1074-ig uralkodó Salamon, akiről viszont német források azt mondták, hogy a feleségével „restelkedés nélkül kölcsönösen megcsalták egymást.”

Az Árpádházi uralkodók között azonban ezen a téren igazán II. István az, aki alaposan kilóg a sorból. A jól művelt Könyves Kálmán fia, mindössze 14 éves, amikor a fejére helyezik a szent koronát. Ha elakarjuk képzelni, hogy milyen volt a fénykorában, akkor egy erős, nagy termetű, erőszakos férfit gondoljunk magunk elé – legalábbis így írja őt le Józsa László antropológus a Szex a középkori Magyarországon című könyvében.

II. István fittyet hányva a korszak elvárásaira, nem akart megházasodni. A Képes Krónika szerint egész életében „ágyas szeretőkkel élt”. Úgy hírlett: már fiatalon is az országba menekülő kunok feleségeivel és lányaival hált.

A szeretők nevei nem sűrűn maradtak fent. A ritka kivételek közé tartoznak az 1290-ig uralkodó IV. László király ágyasai. Két kun lány nevét is ismerjük, akikkel gyakran hált együtt az uralkodó: ők Kupcsek és Mandola. IV. László egyébként nem volt éppen szemérmes alkat. Legalábbis egy érsek döbbent beszámolója szerint a király egyszer egy kun nőt „mindenki szeme láttára ágyastársává tette”.

Persze átesnénk a ló túloldalára, ha automatikusan minden királyról azt feltételeznénk, hogy házasságtörő volt. Az viszont biztos, hogy van egy uralkodónk, aki a hűséget hírből se ismerte: ez pedig Luxemburgi Zsigmond volt.

Zsigmond nem csak magyar király volt, hanem egyben a Német-Római Birodalom császára is. Gyakorlatilag az egyik leghatalmasabb monarcha volt egész Európában. Zsigmondról köztudott volt, hogy odavolt az örömlányokért. Amikor részt vett a konstanzi zsinaton, a közeli Bern városában azzal kedveskedtek az uralkodónak, hogy a bordélyházat három napig díjtalanul lehetett igénybe venni. Zsigmond később külön megköszönte a tanács figyelmességét.

Persze az efféle kedvezményekre nem szorult rá, de jólesett neki, hogy a városvezetés a kedvében akart járni. Egyébként roppant bőkezű tudott lenni a prostituáltakkal: volt, akiknek aranygyűrűt adott ajándékba.

Zsigmond az életmódjából sose vett igazán vissza. Augsburgban például még hatvan fölött is az utcán táncolt az örömlányokkal. Az udvartartás a halála után se lett sokkal erkölcsösebb. Hét évvel azután, hogy elhunyt a fiatal V. László királyt Bécsben kisebb asszonysereggel fogadták.

A fogadók között képviseltette magát mindenféle nőnemű lakos, a legkisebb lánytól fogva a „szépasszonyokon” át a kézműves asszonyokig. Valamennyien levetették ruháikat. – írja egy korabeli szemtanú. Az erkölcsösség igazán Mátyás uralkodásával költözik vissza a magyar udvartartásba. Hunyadi nem csak a palotában, hanem még a katonai táborokban is „rendet teremtett”.

Mátyás zsoldos hadáról a Fekete Seregről Antonio Bonfini azt írja:

Az a vélemény, hogy a nős és gyermekes lovaskatonák, akik három éven át is egyfolytában szolgálnak, sohasem szegik meg a hitvesi hűséget. Akit paráználkodáson kapnak azt örökös becstelenséggel bélyegzik meg.

A sors fintora, hogy épp Mátyás az, aki arról híresült el, hogy egy fattyú fia született. A reneszánsz király ugyanis még csak 21 éves volt, amikor az első felesége Podjebrád Katalin meghalt. A fiatal uralkodó ezután aligha vetette meg a női társaságot. Híres ágyasával Edelpeck Borbálával egy bécsi táncos mulatságon ismerkedett össze.

Borbálának nem voltak nemes ősei. Egy boroszlói polgárlány volt, de a jelek szerint nagy hatással volt Mátyásra.

A király ugyanis megkérte, hogy költözzön hozzá Budára. Mivel rangban nem illettek egymáshoz a házasság szóba se jöhetett, a palotában mégis úgy éltek mint férj és feleség. Borbála végül egy fiút is szült Mátyásnak: ő az, aki Corvin Jánosként vonult be a történelembe.

Borbálának azonban félre kellett állnia azután, hogy Mátyás újraházasodott és elvette Aragóniai Beatrixot. Beatrix egyébként roppant féltékeny volt Borbálára. Egy időben olyan váddal is előállt, hogy a volt ágyas elátkozta őt és ezért nem tud Mátyásnak gyereket szülni.

• király
• nemes
• középkor
• történelem