1916 augusztusában azonban titkos szerződést kötött az antanttal, és még ebben a hónapban váratlanul betört a Magyar Királyság területére. Az egyezség úgy szólt, hogy ha Románia megtámadja a Monarchiát, és a háború végéig nem köt különbékét, a királysághoz csatolhatja Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény–Debrecen– Csongrád–Tisza vonalig.

A német és osztrák-magyar ellentámadás hatására viszont mégiscsak megszületett a különbéke, ám ez a végeredményt nem befolyásolta. Egy nappal az általános fegyverszünet előtt Románia ismét beszállt a küzdelembe, a román katonák újra betörtek Erdélybe.

Egyesülés Romániával

Eközben itthon a kisebbségekkel való megegyezést szorgalmazó Károlyi-kormány segítségével megalakult a Román Nemzeti Tanács, amelynek képviselőivel Jászi Oszkár nemzetiségügyi miniszter Aradon tárgyalt. A lehető legszélesebb körű autonómiát ajánlotta, de ez akkor már senkit nem érdekelt.

A román fél nem egyezkedett, mereven ragaszkodott Erdély elszakadásához, a tárgyalások hamar zsákutcába futottak és véget is értek. Az erdélyi románok november 20-án minden románok lakta települést felszólítottak, válassza meg képviselőit, és december elsejére küldje Gyulafehérvárra a népgyűlésre, hogy a nemzeti önrendelkezés jegyében együtt döntsenek Erdély jövőjéről.

1918. december 1-jén összesen 1228 (vagy más adatok szerint 1450) küldött gyűlt össze Gyulafehérváron, az utcákon pedig százezres román tömeg fejezte ki támogatását. A román politikusok előzetes megállapodása értelmében a nemzetgyűlési határozat első pontja így szól:

Az összes román 1918. november 18 / december 1-jei gyulafehérvári nemzetgyűlése, melyen Erdély, Bánság, Partium és Máramaros vidékeinek képviselői vesznek részt, kimondja az összes román és az általuk lakott területek egyesülését Romániával. A nagygyűlés különösen kinyilvánítja a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Bánság teljes területére, melyet a Maros, a Tisza és a Duna határol.

Politikusok döntöttek

Nagy volt a sietség és nem véletlenül, igyekeztek az egyesülés útjából minden lehetséges aknát és buktatót eltakarítani. A magyarokkal hiába próbálkoztak volna, és a szászok hozzáállása is kétséges volt, bár ők később, 1919 januárjában jóváhagyták a döntést.

Hiába tekinthetjük legitim nemzetiségi népgyűlésnek, mégiscsak politikusok akarata érvényesült. Nem tudjuk, hogyan döntöttek volna románok milliói, ha egy népszavazáson kérdezik meg őket. Ettől féltek az akkori vezetők is. A gyulafehérvári határozattal egyrészt elejét vehették bármilyen későbbi népszavazásnak fennen hirdetve: már kifejeztük akaratunkat. Miért volt ez fontos? Mert az erdélyi román társadalom is ezernyi szállal kötődött a magyar államhoz és társadalomhoz a gazdaság, a kultúra, a személyes boldogulás, karrier terén egyaránt.

A Monarchia jogbiztonsága, életkörülményei és a lehetőségek messze vonzóbbak voltak, az akkori Román Királyságot uraló oligarchák korrupt, elmaradott valóságánál. Nemzeti szempontból persze egyértelműen a Romániához, vagyis a saját nemzetállamhoz való csatlakozás volt a legvonzóbb opció, és végül ez is érvényesült

 

 

• Románia
• történelem
• Erdély