Az esküvők hagyományosan vidám események, tele nevetéssel, énekkel és tánccal. A Kínában élő tujia népcsoportnál azonban egy különös szokás is része a házasságkötésnek: a menyasszonyok egy hónapon keresztül, mindennap sírnak. A sírás pontos koreográfiáját nagyon komolyan veszik, a szokás évezredes múltra tekint vissza.

A rituálé az esküvő előtt harminc nappal kezdődik: a menyasszony minden este egy órát sír. Tíz nappal később édesanyja is csatlakozik hozzá, majd újabb tíz nap elteltével a nagymama is bekapcsolódik a közös sírásba, ha még él.

A menyasszony rokonai – nővérek, nagynénik – szintén részt vesznek a szertartásban. A sírást hagyományosan különleges „síró dalok” kísérik, amelyek nemcsak a családjuktól való elválás fájdalmát, hanem az irántuk érzett tiszteletet és szeretetet is kifejezik.Ez a hagyomány egykor annyira fontos volt, hogy ha egy menyasszony nem sírt, azt a közösség rossz szemmel nézte. Úgy tartották, hogy aki nem sír, azt nem megfelelően nevelték, és még megaláztatás is érhette. Egyes esetekben az édesanya meg is büntette lányát, ha az nem megfelelően hajtotta végre a sírás rituáléját. Régebben, amikor az esküvők többsége elrendezett házasság volt, sok menyasszony valódi bánattal sírt, hiszen gyakran nem szólhattak bele a saját sorsuk alakulásába. A szokás így egyfajta lázadás is volt a régi rendszer ellen. Bizonyos helyeken a lányokat már tinédzserkorukban megtanították sírni, hogy esküvőjük napján hibátlanul teljesíthessék a rituálét.Bár manapság már nem olyan elterjedt ez a szokás, a tujia népcsoport számára még mindig fontos része az esküvői ceremóniának. A sírás, ami elsőre szomorúnak tűnhet, valójában a házasság örömét és ünnepélyességét is kiemeli – a fájdalom és boldogság különleges összefonódása.

• Kína
• hagyomány
• esküvő
• sírás