Akik gyávák megoldani a saját félelmeiket, csak magyarnak fognak látszani, de nem magyarnak érezni magukat. A XXI. században a virtus nem a nyilak kilövéséről szól már, hanem arról, bátor vagyok-e vállalni a gondolataimat és az érzéseimet, tekintet nélkül arra, hogy ki áll előttem.

Erről beszélt a HVG-nek legújabb, A magyar című könyve kapcsán Csernus Imre pszichiáter, aki közel huszonöt éves orvosi praxis után a betegeket borászatra, vendéglátásra cserélte. A váltásról azt mondta: orvosként egy idő után úgy érezte, hogy tudás szempontjából már nem tud feljebb lépni. „Ha azt érzem, hogy csökken a lelkesedésem, bármit otthagyok” – mondta, hozzátéve, hogy apai nagyszülei révén kötődik a földhöz, és nem tesz különbséget a fizikai és a mentális munka között.

Mesélt még többek között arról is, hogy miként dolgozott együtt Szabó Győzővel, akit terapeutaként kezelt a drogfüggőségének éveiben, a saját drogos múltjáról pedig azt mondta: „Elkoptattam magam körül az embereket. Németországba jártam ki drogozni, szenvedtem, amikor a vizsgaidőszak alatt nem tudtam elutazni. Nem szűnt meg a függőségem, átalakult munkamániává, társfüggőséggé.”

Négyszeri megnősüléséről azt mondta: „Jól lettem volna egy feleséggel is, ha tudom, mit jelent érzelmi szempontból felnőni, de senki sem tanított meg rá. Nem haragszom ezért a szüleimre. Ők a legjobb tudásuk szerint megtettek mindent. A kapcsolataimon keresztül fejlődtem, mindig hozzám tettek valamit, mindig erősebb lettem.”

A teljes beszélgetés a HVG e heti számában és a hvg360-on olvasható.

• Csernus Imre
• pszichiáter
• könyvajánló